„Kiskabosra” emlékezünk

20 éve hunyt el Kabos László

Cikksorozat: Kultúrsnack

2024.09.26
2 perc

Krausz László néven látta meg a napvilágot 1923. szeptember 28-án, zsidó családban. A később „Kiskabos” néven híressé vált komikus eredetileg bohóc akart lenni, aztán kertésznek tanult. Sárvárról indult Budapestre a kertészképzőbe, hogy közelebb kerüljön a színházhoz. A háború után családja Amerikába költözött, ő ekkor öt évet adott magának még a fővárosban, hogy befusson a pályán. Nemsokára el is jött a siker, ám a színpadon kívül Kabos szerény, visszahúzódó, sőt kissé gátlásos ember maradt. A nevettetés mellett akadt más szenvedélye is: folyton rejtvényt fejtett és imádta a nagy autókat. Pályája során megkapta a Jászai Mari-díjat, később Érdemes Művész címmel, majd a Magyar Köztársasági Érdemrend kis- és tisztikeresztjével tüntették ki.

 

Életéről, színészi pályájáról még többet tudhatnak meg cikkünkből, melyben Kabos László születésének 100. évfordulójára emlékezünk, ide kattintva

 

Az alábbi válogatásban ezúttal ikonikus szerepeiből gyűjtöttünk képeket:

 

  1. A Ki vagytok értékelve című kabaréműsorban (MTI Fotó: Várkonyi László)
  2. A nagy sikerű Doktor úr című előadás próbáján (MTI Fotó: Keleti Éva)
  3. A Vidám Színpad Bohózat-album című műsorában (MTI Fotó: Balassa Ferenc)
  4. A Színész–Újságíró Rangadón (MTI Fotó: Mikó László)
  5. A Csak egy csap című vígjáték forgatásán (MTI Fotó: Friedmann Endre)
  6. Kiskabos babonából gyertyát gyújt premier előtt (MTI Fotó: Keleti Éva)
  7. A Majd a papa című zenés kisoperett próbáján (MTI Fotó: Lónyai Mária)
  8. A rádió készülő szilveszteri műsorában (MTI Fotó: Fényes Tamás)
  9. Színpadon Kazal Lászlóval (MTI Fotó: Horváth Éva)
  10. A Magyar Televízió 1996-os szilveszteri műsorában (MTI Fotó: Arnold Éva)
  11. Aradszky Lászlóval a Kabos-showban (MTI Fotó: Földi Imre)
  12. A Kölcsönlakás című bohózat próbáján (MTI Fotó: Horvát Éva)
  13. Portréja 1965-ből (MTI Fotó: Keleti Éva)

 

Kiskabost legközelebb az Üdítő – Kabos László című műsorunkban láthatják szeptember 26-án 23:05-től és 27-én 15:05-től az m3.hu-n. Kapcsolódó műsorként nézzék meg a Telepódium – Ez nem volt egy Amerika című kabaréját a linkre kattintva: https://s.mtva.hu/HvBQrMqi 

 

Borítókép: Kabos László a III. Humorfesztiválon. Készítette: Hámor Szabolcs. Tulajdonos: MTI/MTVA

 

 

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.