Rádió

Black Bottom Stomp
Ferdinand Morton
5 perc

Szent szeretet himnuszai
Babits Mihály
4 perc

Filotás Lili hírt olvas
Bemondók
1 perc

Magyar Rádió 100

100 éves a Magyar Rádió!
1925 decemberében a magyar kulturális élet egyik legfontosabb eseménye volt, hogy elindította műsorát a Magyar Rádió. Legújabb gyűjteményünkben évtizedekre bontva közlünk válogatást az érdekes, ikonikus, valamilyen korabeli eseményre reagáló vagy éppen kordokumentumnak számító műsorokból, melyeket végigkövetve hallgatóinknak izgalmas panorámát nyújtunk az intézményben zajló munkáról.
Természetesen egy rádióműsor mindig kulturális termék is, amellyel szemben támasztott követelmények időről időre formálódnak, és amely a közönséggel kapcsolatba kerülve hatást gyakorol a hallgatókra, nem ritkán a közízlésre. Ezt a változást is tetten érhetik, akik velünk tartanak és meghallgatják hónapról hónapra frissülő kínálatunkat. Tartsanak velünk!

Varga Ferenc József és Aradi Tibor
Kókusz
5 perc
Hadházi László
Hadházi László standup produkciója
11 perc
Sport
Londoni olimpia 2012 - Szilágyi Áron győzelme
19 perc
Sport
Londoni olimpia 2012 - Kozák Danuta győzelme
4 perc
Reformkori versek
Az órás végrendelete
10 perc
Ludwig Bechstein
A boszorkány meg a király gyermekei
8 perc
Fráter Zoltán összeállítása
Vénusz légycsapója – Bródy Sándor levelezéséből
55 perc
Mondák, legendák, regék
A Tordai-hasadéktól Szent Anna taváig
5 rész
Joel Chandler Harris
Rémusz bácsi meséi
7 rész
Farkas Erika
A hely - Vízimalmok
3 rész
Gelléri Andor Endre
Ezüstből gyúrt kenyér
5 rész
Zsolt Béla
Kilenc koffer
5 rész
Joseph Conrad
A párbaj
6 rész
Ambrus Zoltán
Válogatás Ambrus Zoltán novelláiból
5 rész
Jules Massenet
Elégia
3 perc
Joseph Haydn
B-dúr vonósnégyes
5 rész
Dmitrij Boriszovics Kabalevszkij
Komédiások - Galopp (No.2)
3 perc
Pablo de Sarasate
Carmen-fantázia
13 perc
Ismeretlen szerző
Tirli-tirli
4 perc
Scott Joplin
Maple Leaf Rag
4 perc
Wolfgang Amadeus Mozart
Requiem
15 rész
tradicionális
Bessarabien
5 perc
Franz Schubert
B-dúr szonáta
4 rész
Camille Saint-Saëns
Caprice
8 perc
Niccolo Paganini
h-moll hegedűverseny - III. Rondo
8 perc
Pjotr Iljics Csajkovszkij
Diótörő - Trepak
2 perc
Felix Mendelssohn-Bartholdy
f-moll hangversenydarab
4 rész
Vecsey Ferenc
Valse triste
3 perc
Ludwig van Beethoven
Hét változat a Varázsfuvola „Bei Männern” kettősére
10 perc
Bartók Béla
Román népi táncok
5 perc
Johannes Brahms
I. magyar tánc
4 perc
Liszt Ferenc
Szózat és Himnusz
12 perc
Joseph Haydn
C-dúr szonáta (No.60)
4 rész
Ludwig van Beethoven
EU Himnusz (Örömóda)
3 perc
Renée Fleming
Márta - Rózsadal
5 perc
Giuseppe Verdi
Traviata - Bordal
4 perc
Giovanni Giacomo Gastoldi
A győzelmes szerelem
3 perc
Antonio Vivaldi
c-moll kettősverseny
4 rész
Pjotr Iljics Csajkovszkij
Diótörő - Virágkeringő
8 perc
Wolfgang Amadeus Mozart
A-dúr klarinétötös
5 rész
Fryderyk Chopin
Változatok egy Rossini témára
5 perc
Camille Saint-Saëns
Ave Maria
4 perc
Bartók Béla
III. zongoraverseny
4 rész
Wolfgang Amadeus Mozart
Figaro házassága - Nyitány
5 perc
Felix Mendelssohn
Andante és allegro brillante
10 perc
Pjotr Iljics Csajkovszkij
Vonósszerenád
5 rész
Lavotta János
Magyar melódia
5 perc
Tylman Susato
Táncok a Dansery gyűjteményből
6 perc
Richard Strauss
A rózsalovag - Keringő a III. felvonásból
9 perc
tradicionális
Szent István dicsértessél
5 perc
Litkai Gergely
Meggyűrűztek! Litkai Gergely műsora
81 perc
Sport
Athéni Olimpia 2004 - Nagy Tímea
5 perc
Sport
Sydney-i olimpia 2000 - Kolonics György
2 perc
Berecz András mesél
Kőkertben liliom
5 rész
Andrew Lang
Maflázia
15 rész
Rainer Maria Rilke
Szonettek Orpheushoz
12 perc
Bram Stoker
Hallgasd a tengert!; Drakula válogatott rémtettei
2 rész
Carlo Goldoni
A patikus - avagy a szimuláns kisasszonyka
2 rész
Szerb Antal
Szerelem a palackban
30 perc
Laurence Sterne
Tristram Shandy úr élete és gondolatai
5 rész
William Blake
Menny és Pokol házassága
56 perc
Felix Salten
Perri
34 perc
Emily Dickinson
Én senki vagyok
13 perc
Rudyard Kipling
A magányosan sétáló macska
30 perc
Kőváry Katalin és Sumonyi Papp Zoltán műsora
Himnusz
55 perc
Guillaume Apollinaire
Egy szép vörösesszőkéhez; Guillaume Apollinaire versei
9 perc
Sinkó Péter
Bejárati díj
6 perc
Sport
Atlétikai Európa-Bajnokság: Gécsek Tibor aranyérmes
4 perc
Sport
Kovács István első világbajnoki aranyérme
3 perc
Markovits Ferenc dokumentumműsora
Földalatti Budapest; A MillFAV
54 perc
James Matthew Barrie
Pán Péter
2 rész
Örley István
A bajnok vidéken
20 perc
Sólem Aléhem
Marienbad
13 rész
E. T. A. Hoffmann 
Az arany virágcserép
70 perc
Niccolo Paganini
I. caprice
3 perc
Carl Maria von Weber
B-dúr klarinétötös
5 rész
Lehár Ferenc
A víg özvegy - Vilja-dal a II. felvonásból
6 perc
Bartók Béla
I. rapszódia
11 perc
Doppler Ferenc
Magyar fantázia
11 perc
Nyikolaj Rimszkij-Korszakov
Seherezádé
5 rész
Felix Mendelssohn-Bartholdy
e-moll hegedűverseny
4 rész
Wolfgang Amadeus Mozart
Don Giovanni - Zerlina áriája az I. felvonásból
4 perc
Ludwig van Beethoven
G-dúr menüett
4 perc
Ismeretlen szerző
Vitézek, mi lehet
3 perc
Johann Sebastian Bach
III. Brandenburgi verseny
4 rész
Claude Debussy
Kis szvit
5 rész
Erkel Ferenc
Bánk bán - Bánk áriája a II. felvonásból
3 perc
Bartók Béla
Cipósütés
3 perc
tradicionális
Mexikói népdal
4 perc
Antonio Vivaldi
A négy évszak
13 rész
Esterházy Pál
Süveges tánc
3 perc
Wolfgang Amadeus Mozart
Esz-dúr zongoraverseny (No.9)
4 rész
Giuseppe Tartini
A-dúr gordonkaverseny
4 rész
ifj. Johann Strauss
A denevér - Nyitány
9 perc
Johannes Brahms
IV. szimfónia
5 rész
tradicionális
Széki táncdallamok
5 perc
Jerome Kern
Egyveleg Jerome Kern melódiáiból
5 perc
Niccolo Paganini
Velencei karnevál
7 perc
Antonín Dvorák
e-moll szláv tánc
6 perc
Gioacchino Rossini
A sevillai borbély - Figaro belépője
5 perc
Giovanni Giacomo Gastoldi
Kicsi nimfák
3 perc
ifj. Johann Strauss
Bécsi vér - Pepi és Josef kettőse
3 perc
Franz Schubert
Asz-dúr impromtu (No.4)
7 perc
Robert Schumann
Esz-dúr zongoraötös
5 rész
Ludwig van Beethoven
f-moll szonáta (No.1)
5 rész
Joseph Arban
Velencei karnevál
8 perc
Wolfgang Amadeus Mozart
Figaro házassága - Rózsaária
5 perc
Franz Schubert
A pisztráng
3 perc
Mihail Glinka
Ruszlán és Ludmilla - Nyitány
6 perc
Markos György és Nádas György
Józsi bácsi; Ennek a szép barna lánynak
14 perc
Hans Fallada
Fridolin, a pimasz borz
41 perc
Tóth Árpád
Szeptemberi szonett
4 perc
Sport
Hangképek a Forma-1 első Magyar Nagydíjáról
2 perc
Sport
Moszkvai olimpia, Wladár Sándor 1. és Verrasztó Zoltán 2. helyezése
3 perc
Sport
Szöuli olimpia, Egerszegi Krisztina győzelme, 200 méteres hátúszás
4 perc
Jókai Mór
Sonkolyi Gergely, isten nyugosztalja meg szegényt!
5 rész
Karl May
Winnetou
10 rész
Oscar Wilde
A boldog herceg
33 perc
Csiky Gergely
Paraziták
61 perc
A Rádiószínház Dokumentumműhelye
A túlélő - Szilárd Zoltán
34 perc
Bölöni Farkas Sándor
Messze... messze...; Régi magyar világutazók nyomában; Bölöni Farkas Sándor
40 perc
Friedrich Hölderlin
Egy vers - több fordítás; Hölderlin: Az élet felénél
5 perc
Szerelmes versek
Ó, jössz-e már?
17 perc
Charlotte Brontë 
A lowoodi árva
2 rész
Sport
Az 1973-as belgrádi úszó- és vízilabda-világbajnokság
11 perc
Csapó György - összeállító
Szerelmes levelek
2 rész
Sport
Montreali Olimpia, 1976; Magyar Zoltán olimpiai győzelme
1 perc
Sport
Müncheni olimpia, 1972; Hegedűs Csaba olimpiai győzelme
2 perc
Lewis Carroll
Alice Csodaországban
2 rész
Jaroslav Hasek 
Félóra a Kehelyben; Prágai történetek
30 perc
Gábor Andor
Dollárpapa
76 perc
James Fenimore Cooper
Az utolsó mohikán
55 perc
Hegyi Imre, Kovalik Márta
Húszas stúdió; Kékvér, kutyabőr
44 perc
Wolfgang Amadeus Mozart
A varázsfuvola - Képária
5 perc
Ludwig van Beethoven
D-dúr hegedűverseny
4 rész
Johann Sebastian Bach
d-moll versenymű három zongorára és zenekarra
4 rész
Márkus Alfréd
Ha majd a tavasz
4 perc
Tomaso Albinoni
g-moll szonáta
5 rész
David Popper
Tündértánc
5 perc
Fryderyk Chopin
e-moll zongoraverseny (No.1)
4 rész
Rózsavölgyi Márk
Pápai magyar
4 perc
Szabadi Frank Ignác
Nagy a feje, búsuljon a ló
2 perc
Jacques Offenbach
Hoffmann meséi - Barcarola II.
4 perc
Carl Millöcker
A koldusdiák - Nyitány
9 perc
Lehár Ferenc
Cárevics - Napolitana (No.14)
4 perc
tradicionális
Villognak a szentjánosbogarak
2 perc
Felix Mendelssohn-Bartholdy
Fonódal
2 perc
Francis Poulenc
Szonáta fuvolára és zongorára
4 rész
Herman Hupfeld
Ahogy múlik az idő
4 perc
Szergej Prokofjev
Kringő
7 perc
Bihari János
Sarkantyús verbunk
4 perc
Rózsavölgyi Márk
Első magyar körtánc
7 perc
Carl Maria von Weber
Rondo brillante
6 perc
Márkus Alfréd
Natasa
5 perc
Bartók Béla
Divertimento
4 rész
Lehár Ferenc
Luxemburg grófja - Dalcsokor
6 perc
Wolfgang Amadeus Mozart
Esz-dúr szonáta
4 rész
Georges Bizet
Carmen - Habanera és kórus az I. felvonásból
4 perc
Ludwig van Beethoven
Für Elise
4 perc
Wolfgang Amadeus Mozart
Titusz kegyelme - Sextus áriája
6 perc
tradicionális
Két székely népdal
3 rész
Kacsóh Pongrác
János vitéz - Jancsi belépője
3 perc
Ruzitska József
Lassú magyar és friss
4 perc
Auguste Hervé
Lili - Kettős
5 perc
Giuseppe Verdi
Aida - Radames románca
5 perc
Liszt Ferenc
Magyar fantázia
16 perc
Giacomo Puccini
Pillangókisasszony - Cso-Cso-Szán áriája a II. felvonásból
4 perc
Bihari János
Koronációs verbunk és A-dúr csárdás
5 perc
Sport
Mexikói Olimpia, 1968; Riport Kulcsár Győző olimpiai bajnok vívóval
5 perc
Ludwig van Beethoven
Egmont nyitány
10 perc
Sport
Mexikói olimpia, 1968; Zsivótzky Gyula kalapácsvető olimpiai győzelme
7 perc
Sport
Tokiói olimpia, 1964; Polyák Imre döntő mérkőzése
4 perc
Korda Sándor
Beszélgetés Gorka Géza keramikussal Kossuth-díja kapcsán
6 perc
Venczel István
Magyar-lengyel jóbarátok...
20 perc
Czigány György
Zebegényi emlékek; Emlékezés Szőnyi István festőművészre
14 perc
E. T. A. Hoffmann 
Diótörő - a mese rádióváltozata
33 perc
Arany László
A kiskakas gyémánt félkrajcárja
6 perc
Rapcsányi László
Látogatóban a martonvásári Beethoven Emlékmúzeumban
19 perc
Heinrich von Kleist
Kohlhaas Mihály
64 perc
William Makepeace Thackeray
A hiúság vására
3 rész
Jókai Mór
Erdély aranykora
60 perc
Szerb Antal
A Pendragon legenda
56 perc
Sport
Anglia-Magyarország 3:6 (1953)
4 perc
Korabeli tudósítások
Tavasz az ifjú városban - Látogatóban Sztálinvárosban
30 perc
Sport
A magyar vízilabdacsapat olimpai győzelme a helsinki olimpián
10 perc
Sport
Székely Éva olimpiai győzelme az 1952-es helsinki olimpián
4 perc
József Attila
Rög a röghöz
2 perc
Alekszandr Szergejevics Puskin
Mese Szaltán cárról
38 perc
Vajda János
A Városligetben
5 perc
William Shakespeare
Ahogy tetszik
94 perc
Nagy Lajos
Farkas és bárány
9 perc
Szép Ernő
Gyermekjáték
5 perc
Korabeli hírek, felhívások
Mindszenty József hercegprímás november 1-ei üzenete
2 perc
Korabeli hírek, felhívások
1956-os hangdokumentumok
14 perc
Korabeli hírek, felhívások
Nagy Imre 1956. november 1-ei rádióbeszéde
3 perc
Maurice Ravel
Habanera
3 perc
Mihail Glinka
Ruszlán és Ludmilla - Nyitány
6 perc
Paul Dukas
A bűvészinas
11 perc
Georges Bizet
Az arles-i lány - szvit (No.2) - IV. Farandole
4 perc
Antonio Vivaldi
A-dúr concerto grosso
16 perc
Ludwig van Beethoven
Esz-dúr zongoraszonáta (No.18)
5 rész
ifj. Johann Strauss
Tere-fere polka
3 perc
Pjotr Iljics Csajkovszkij
b-moll zongoraverseny (No.1)
4 rész
Kálmán Imre
A csárdáskirálynő - Stázi és Bóni kettőse a II. felvonásból
3 perc
Bartók Béla
Szonáta
4 rész
Lehár Ferenc
A mosoly országa - Szu Csong dala
4 perc
Wolfgang Amadeus Mozart
c-moll szonáta (No.14)
4 rész
Bihari János
Hadik óbester nótája
4 perc
Lavotta János
Első magyar körtánc
4 perc
Zerkovitz Béla
Egyveleg Zerkovitz Béla dalaiból
9 perc
Wolfgang Amadeus Mozart
A varázsfuvola - Sarastro áriája
3 perc
Rákosi Mátyás
A forint sikeréről
7 perc
Lev Tolsztoj
Ivan Iljics halála
64 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Megemlékezések az 1848-as szabadságharc 100. évfordulóján
14 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Szent Jobb-körmenet 1946. augusztus 20-án
16 perc
Rádióreklám
Néprádiót minden dolgozó otthonába!
3 perc
Szobotka Tibor
Tudósítás a Városligetből
4 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Nyomorék Gyermekek Országos Otthona
2 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Szüret a Balaton partján
15 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Tudósítás a Margit híd újjáépítési munkálatairól
3 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Helyszíni közvetítés az 1948. május elsejei felvonulásról
3 perc
Sport
Papp László 1948-as olimpiai győzelme
6 perc
Sport
Londoni Olimpia, 1948 - a kardvívók döntoje
16 perc
Bemondók
A Mária főhadnagy című operett szereposztása - 1942
2 perc
Gecső Sándorné
Hogyan nyaralnak a híres pestiek Pesten?
1 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Újra szól a Magyar Rádió - 1945. május 1.
7 perc
Horthy Miklós
Horthy Miklós 1944. október 15-i kiáltványa a magyar nemzethez
2 perc
Budinszky Sándor
Magyar nehézbombázók Oroszország fölött
3 perc
Somogyváry Gyula
Déli harangszó, felhívás imára honvédeinkért
3 perc
Szünetjelek
A Magyar Katonarádió szünetjele - 1941-1945
2 perc
Szünetjelek
Rádió Budapest I. szünetjele - Rákóczi-induló
1 perc
tradicionális
A juhásznak jól megy dolga
2 perc
Buday Dénes
Csárdás - Kis kacsa fürdik
3 perc
Scott Joplin
A mulattató
4 perc
Jerome Kern
Füst száll a szemedbe
4 perc
Bihari János
Húsztalléros verbunkos
3 perc
Liszt Ferenc
Csárdás obstiné
4 perc
Kacsóh Pongrác
János vitéz - Toborzó
5 perc
Johannes Brahms
V. magyar tánc
5 perc
Bartók Béla
Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok
3 perc
Hector Berlioz
Faust elkárhozása - Rákóczi induló
5 perc
Maurice Ravel
Bolero
17 perc
tradicionális
Elindultam szép hazámból
4 perc
John H. Flynn
Ujjé, a ligetben nagyszerű
3 perc
tradicionális
Ó, Szent István, dicsértessél
5 perc
George Gershwin
Porgy és Bess - Nyáridő
4 perc
Kálmán Imre
A montmartre-i ibolya - Nyitány
3 perc
Wolfgang Amadeus Mozart
A varázsfuvola - Papageno dala az I. felvonásból
5 perc
Bartók Béla
A kékszakállú herceg vára
13 rész
Márkus Alfréd
Oly jól csúszik ez a banánhéj
3 perc
Kálmán Imre
Ördöglovas - Ma önről álmodtam
7 perc
Bartók Béla
Magyar képek
6 rész
Kálmán Imre
A csárdáskirálynő - Álom, álom, édes álom
3 perc
Ottorino Respighi
Madarak
6 rész
Claude Debussy
Egy faun délutánja
12 perc
Richard Strauss
A rózsalovag - Keringő
6 perc
Ferdinand Morton
Black Bottom Stomp
5 perc
George Gershwin
Oh lady be good
3 perc
Hubay Jenő
Hat darab Op.121
7 rész
Liszt Ferenc
Ave Maria
4 perc
Ludwig van Beethoven
Missa solemnis
20 rész
Erkel Ferenc
Hunyadi László - Nyitány
14 perc
Giuseppe Verdi
 Az álarcosbál - I. felvonás
10 rész
Fritz Kreisler
Szép rozmaring
3 perc
Vecsey Ferenc
Capriccio (No.2)
4 perc
Bartók Béla
Négy tót népdal
5 rész
Jacobi Viktor
Sybill - Szerelmi kettős
8 perc
Kmetykó János
Zenés reggeli torna az 1930-as évekből
3 perc
Hosszú Zoltán
Itt a Rádió autómobil, Dani bá jelenete
4 perc
Bartók Béla
A törökországi népdalgyűjtésről
6 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Látogatás a gyermekklinikán
2 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Ezüstkalászos gazdaavatás
6 perc
Somogyváry Gyula
Márkus Emília nyilatkozata
5 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Tudósítás a Nemzeti Színház 100. születésnapjáról
10 perc
Gróf Klebelsberg Kuno
Intelem az ifjúsághoz
4 perc
William Shakespeare
Rómeó és Júlia - Erkélyjelenet
5 perc
Boros János
A Rádió története - Egy jó hangú ötvenes
55 perc
Szép Ernő
Szép Ernő bevezetője Az írók kabaréja című műsor elé
2 perc
Salamon István
A beszélő világcsoda - Emlékek a telefonhírmondóról
49 perc
Móricz Zsigmond
Rózsa Sándor a magyar népdalban
4 perc
Babits Mihály
Szent szeretet himnuszai
4 perc
Próbaéneklés
Próbaéneklés a rádióstúdióban 1939-ben
2 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Tudósítás az 1937-es Budapesti Nemzetközi Vásárról
5 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Tudósítás a Nemzetközi Vásár rádiókészülék-pavilonjából
3 perc
Korabeli hírek, tudósítások
Szent-Györgyi Albert 1937-ben a Nobel-díj kapcsán
4 perc
Sport
Magyar-francia barátságos labdarúgó mérkőzés, 1939
2 perc
Sport
Csik Ferenc aranya 100 m-es gyorsúszásban a Berlini Olimpián
2 perc
Madách Imre
Az ember tragédiája - részlet az athéni színből
3 perc
Bemondók
Az ember tragédiája 1938-as szereposztásának konferálása
2 perc
Szünetjelek
Rádió Budapest első szünetjele (1925-1929)
1 perc
Polgár Tibor
Polgár Tibor zeneszerző és rádiós veterán visszaemlékezése
6 perc
Szünetjelek
Rádió Budapest I., majd Budapest II. szünetjele (1930-1939)
1 perc
Bemondók
Filotás Lili hírt olvas
1 perc
Bemondók
Scherz Ede adászáró konferálása 1926-ból
1 perc
Bemondók
Montázs Radó Árpád műsorkonferálásaiból és hírolvasásaiból
2 perc