Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

A sorozat további képei:
Szeszipar - Unicum Likőrgyár
Budapest, 1960. november 3.
Kovács Kálmánné a kannából a demizsonokba tölti a Hubertus likőrt, jobbra a likőrös hordók az Unicum Likőrgyárban.
A Zwack J. és Tsa. 1840-ben alakult. Az Unicumot a gyártó legendáriuma szerint 1790-ben alkotta meg II. József udvari orvosa, a család egyik őse. A Soroksári úti üzem az 1890-es évektől működik. A cég fénykorában több mint 200 féle italt gyártott és Közép-Európa egyik legjelentősebb szeszfőzdéje volt. A II. világháború során megsérült gyárat helyreállítása után, 1948 őszén államosították, de a család hamis receptet adott át az államnak, majd elhagyták az országot és Olaszországban kezdték előállítani az Unicumot. A gyárat több más üzemmel összevonták, 1961-ben létrejött a Magyar Likőripari Vállalat öt budapesti gyáregységgel. A gyár - többszöri átszervezés után - 1984-ben önállósult Budapesti Likőripari Vállalat (BULIV) néven. Zwack Péter 1970-ben vette át az olaszországi cég irányítását, majd a 80-as évek végén visszavásárolta családi tulajdonát, és megkezdte az eredeti Zwack Unicum újbóli magyar gyártását.
Készítette:
Tormai Andor
Személyek:
Kovács Kálmánné
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__TI196011030002
Láthatóság:
publikus
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 4209
Magasság (px): 4852
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 6ec19377-fe20-4929-9a19-19ff9468073b
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: