Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Szeszipar - Unicum Likőrgyár Szeszipar - Unicum Likőrgyár
3 cm kifutó

A sorozat további képei:


Hasonló képek:


Szeszipar - Unicum Likőrgyár

Budapest, 1960. november 3.

Veres Margit amerikai exportra palackozott kóser szilvapálinkás üvegeket mutat az Unicum Likőrgyárban.
A Zwack J. és Tsa. 1840-ben alakult. Az Unicumot a gyártó legendáriuma szerint 1790-ben alkotta meg II. József udvari orvosa, a család egyik őse. A Soroksári úti üzem az 1890-es évektől működik. A cég fénykorában több mint 200 féle italt gyártott és Közép-Európa egyik legjelentősebb szeszfőzdéje volt. A II. világháború során megsérült gyárat helyreállítása után, 1948 őszén államosították, de a család hamis receptet adott át az államnak, majd elhagyták az országot és Olaszországban kezdték előállítani az Unicumot. A gyárat több más üzemmel összevonták, 1961-ben létrejött a Magyar Likőripari Vállalat öt budapesti gyáregységgel. A gyár - többszöri átszervezés után - 1984-ben önállósult Budapesti Likőripari Vállalat (BULIV) néven. Zwack Péter 1970-ben vette át az olaszországi cég irányítását, majd a 80-as évek végén visszavásárolta családi tulajdonát, és megkezdte az eredeti Zwack Unicum újbóli magyar gyártását.

Készítette: Tormai Andor
Személyek: Veres Margit
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__TI196011030015
Láthatóság: publikus

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3856
Magasság (px): 4164
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 48d740d0-e17a-43a1-a20a-735f5eaa5b5f




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 049 HUF
10 525 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 588 HUF
5 826 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
12 049 HUF
10 525 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 588 HUF
5 826 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: