Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Vidéki városkép - Hódmezővásárhely - Béke Hotel Vidéki városkép - Hódmezővásárhely - Béke Hotel
3 cm kifutó

A sorozat további képei:


Hasonló képek:


Vidéki városkép - Hódmezővásárhely - Béke Hotel

Hódmezővásárhely, 1962. május 8.

Az újjáépített Béke Szálló bejárata, háttérben az Ybl Miklós tervei szerint épült városi tanács épülete.
Pártos Gyulát bízták meg 1903-ban a szálloda-kávéház tervezésével. Kruzslicz Péter építési vállalkozó 1905 decemberében adta át használatra az épületet, amelyet az 1914-es tűzeset után részben újjá kellett építeni. A fölépült szálloda a Fekete Sas nevet kapta, és az erre utaló madárplasztikát az épület keleti homlokzatán el is helyezték. Bár ez nem kétfejű, „Habsburg sas” volt, mégis az 50-es években – téves gondolattársítás miatt – a kiterjesztett szárnyú sast eltávolították, és a nevet Béke szállodára változtatták. A 80-as évek végén elkezdett fölújítás során a Fekete János szobrászművész közreműködésével megújított sast 1991-ben visszahelyezték eredeti helyére. Az épület már 1986-ban visszakapta eredeti nevét.

Készítette: Sziklai Dezső
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_SZI196205080088
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-01-05

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 1980
Magasság (px): 2835
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 50f040bc-4d86-448e-99e7-24482c12c40f




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

15 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF
6 334 HUF
5 191 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: