Szent László nem Géza fejedelem unokája volt, hanem Vazulé. 1077-ben, amikor felkenték az ország királyának, még élt elődje, Salamon. Az érvényben lévő örökösödési szabályrendszer szerint ez az állapot nem volt legitim. Az uralkodót ez – cselekedeteiből ítélve – arra sarkallta, hogy jó királya legyen népének, lovagias erények szerint is, hiszen erre kényszerítette a felerősödő besenyő támadás veszélye keletről, csakúgy, mint a Német-római Császárság területhódító politikája. Megvédte és gyarapította országát, a keresztény Rómát és a franciaországi Cluny apátságából kiinduló mozgalmat favorizálta. Népe megőrizte emlékezetében.

Bányász István (Felvételvezető), Csonka Erzsébet (Forgatókönyvíró), Csonka Erzsébet (Szerkesztő), Jankovics Marcell (Riporter), Kelemen Endre (Felelős Szerkesztő), Kulcsár Mária (Rendező munkatársa), Lőrincz József (Operatőr), Somoghy Kálmán (Gyártásvezető), Szatory Tibor (Vágó), Szovák Kornél (Szakértő), Szörényi László (Szakértő), Török Gábor (Munkatárs)

Bene Sándor (Műsor résztvevő), Jankovics Marcell (Műsorvezető), Klaniczay Gábor (Műsor résztvevő), Kristó Gyula (Műsor résztvevő), Lovász Irén (Műsor résztvevő), László Gyula (Műsor résztvevő)