A városba csempészett vidék – Ünnepel a Nagycsarnok

125 éve nyitotta meg kapuit a Központi Vásárcsarnok. Mára életérzéssé vált vásárcsarnokba járni, ám létrejöttük korántsem volt feszültségektől mentes…

Városi séták

2022.02.15 | olvasási idő: kb. 3 perc


Az 1867-es kiegyezést követő időszak meghatározó volt Budapest nagyvárossá fejlődésében. Teljes városrészek születtek vagy alakultak át, zajlott az iparosodás, fellendült a kulturális élet. A növekvő lakosság több élelmiszerre tartott igényt, így egyre több helyen jelentek meg termelői piacok, árusok sokasága kínálta a portékáját. A városvezetés számára pedig nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre pezsgőbb városi élethez az élelmiszer-ellátás terén is fel kell zárkózni, így született meg a vásárcsarnokok építésének ötlete. 

A Központi Vásárcsarnok 1900 körül (MTI fotó)

A városvezetés rögtön öt fedett vásártér megnyitását határozta el, melyből a Vámház körúti Központi Vásárcsarnok kapott kiemelt szerepet, de vele párhuzamosan épültek a Rákóczi tér, a Klauzál tér, a Hunyadi tér és a Hold utca máig álló csarnokai is. A városrendezés keretében a köztereket ellepő árusokat szerették volna a célra kialakított, fedett helyekre terelni, egyúttal a korábbinál erősebben szabályozni is, ami ellenállást váltott ki az érintettekből. 

Tanyasi tyúk adásvétele egy budapesti piacon (MTI fotó: Fényes Tamás)

Szinte nem volt olyan termelő vagy szakmai tömörülés, amely számára könnyű lett volna az átmenet időszaka. A piaci árusok ragaszkodtak a szabad ég alatti életükhöz, ami számukra a szabad árképzés és a melegítő itallal teli poharak világát is jelentette. De problémát jeleztek a halárusok is, akik olyannyira ódzkodtak a közös csarnokba „tereléstől”, hogy saját halcsarnokért lobbiztak. A nagybani mészárosok és a kiskereskedő hentesek közös helyre költöztetéséből is feszültség fakadt, számos addigi szabályozásról derült ki, hogy igazságtalan helyzetet teremt valamely résztvevő számára. A Teleki téri ószeresek egy zúgó hangulatú gyűlés után egyenesen nekirontottak a csarnok kapujának, és betörték azt. Nyilvánvaló probléma volt ugyanis, hogy a csarnokokba nem fért be minden utcai árus, az utcán többé nem árulhattak, így sokaknak került veszélybe a napi megélhetése. Az átállást jellemző általános hangulatot jól mutatja, hogy bár a nyitás előtti hetekben a helypénz megfizetése nélkül is árulhatták volna portékájukat az új csarnokban, a termelők az utolsó napig ragaszkodtak régi bevált helyükhöz a szabad ég alatt.

Pihenő férfiak a Soroksári úti Nagyvásártelepen (MTI fotó: Schandl Teréz)

Kinek várakozással, kinek foghúzva, eljött a hivatalos megnyitó napja. 1897. február 15-én délelőtt megkondult a vasúti jelzőharang, berobogott az első közélelmezési vonat a vásárcsarnokba, a vásárlókat pedig nemzetiszín szalaggal díszített áruk várták a standokon. Hömpölygött a többezres tömeg a bőséges árukínálat között, egyúttal volt némi fejetlenség is, amit a hatósági munkatársak igyekeztek folyamatos útbaigazítással enyhíteni. A Központi Vásárcsarnokot világvárosi élénkség, és a nyüzsgő embertömeg impozáns látványa jellemezte - írták meg a másnapi tudósítások

Csúcsforgalom 1957 utolsó nyári napján a Nagycsarnokban (MTI fotó: Fényes Tamás)

A hangulat pedig napról napra mozdult el a békésebb hangnem, a vészjósló víziók felől a megoldandó problémák, az ellenségeskedés helyett a partneri viszonyok felé. Kiderült, hogy a szabályozástól való félelem a többség számára alaptalan. Egy jól átgondolt folyamatokra épülő intézmény minden szereplő számára elhozhatja a megbízható és sokszor olcsóbb, jó minőségű áruk világát. A néhány napja még keserű gondolatokat megfogalmazó kofák, nagyságos asszonyok és szakácsnők a nyitás utáni napokban elégedetten nyilatkoztak az őket interjúvoló újságíróknak. 

A Kmetty-stand büszkeségfala (MTI fotó: Nagy Zoltán)

Az áruk színes forgataga mögött komoly háttérmunka zajlott. A csarnokot folyosó kötötte össze a rakparttal és a hajón érkező árukkal; déli irányból pedig ipari sínek vezettek az épületbe a Duna-parti teherpályaudvar felől. Az akkoriban robbanásszerűen fejlődő környék ipari fejlesztései nagyban segítették a Vásárcsarnok világvárosi szintű működését. A csarnok 1 hektáros területén közel 1800 árusítóhely várta a vevőket, az árukat a hűtött pincében tárolták, probléma esetén pedig a hatósági irodák is helyben voltak. A vevők a földszint és a galéria standjainál élvezhették a minden igényt kielégítő kínálatot, zöldséget, gyümölcsöt, vadat, halat, húsárut, tejterméket, de találtak itt élő állatot, madarat is. 

Kirakodás a Vásárcsarnokba befutó szerelvényből

Egy vásárcsarnokban annyi hívogató színes, illatos, étvágygerjesztő terméken akadhat meg a szemünk, miért is néznénk magát az épületet? Pedig az 1897-ben megnyitott csarnok nem csak a saját korában volt modern és korszerű. Pecz Samu építész, műegyetemi tanár a hazai historikus építészet egyik legszebb épültét alkotta meg. A gyönyörű téglaépületbe neogótikus díszítésű kőkapukon léphetünk be, az óriási tetőszerkezetet pedig a Zsolnay gyár sokak számára ismerős cserepei fedik. Az épület az esztétikumon túl számos funkcionális problémára is frappáns megoldást adott. A fény és a levegő természetes áramlása is tudatos munka eredménye, a tervező németországi útján tanulmányozta az élelmiszeripari épületek sajátos megoldásait. A 150 méter hosszú főhajóhoz két oldalt mellékhajók csatlakoznak, a hatalmas belmagasságú épület világítását a köztes, alacsonyabb plafonszerkezetű részekről, oldalirányból oldották meg, így a végeredmény nem csak természetesebb érzetű fény, de jóval takarékosabb megoldás is. 

Zsolnay tűzzománc cserepek fedik a tetőt (MTI fotó: Jászai Csaba)0

A nemzetközi díjnyertes épület műemlékvédelem alatt áll, és napjainkban is a Budapestre érkező turisták egyik kiemelt célpontja. E sorok írója is egyike a lelkes piacolóknak – a hétvégi rutin nem csak az élelmiszerek beszerzéséről szól, sokkal inkább egy életérzés, aminek hódolunk. Rohanó, ingerteli világunkban a piac maradt az egyik őrzője az emberi léptékű életnek. Legyen az az árusokkal való fesztelen beszélgetés, a már bejáratott körök lejárásra, egy ügyes alku – a csarnok a gasztronómiát szerető embereknek kimeríthetetlen élményforrás. A frissensült a hentesnél, egy korai lángos, egy jó kávé, vagy egy záró fröccs – mind remek velejárója egy hasznos és kellemesen hedonista szombat délelőttnek. 

Vidám vecsési savanyúságok a Hungarikum utcában (MTI Fotó: Nagy Zoltán)

Borítókép: A Központi Vásárcsarnok homlokzata, Budapest. Tulajdonos: Balaton József. Készítette: Balaton József. Azonosító: MTI-FOTO-B__ZA20210625014

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 311 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

A sokarcú asszony

105 éve született Lontay Margit Aase- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki csak a véletlennek köszönhetően nem hagyta el végleg a színházat.

Koponyák és bordák a Rádióarchívumban

Hogy kerül a csizma az asztalra, azaz mi a kapcsolat a címben szereplő dolgok között? Ez is kiderül, mire végzünk a Rádióarchívumban és Felvételtárban tett rövid sétánkkal. Tartsanak velünk!

Forradalmi arcélek

Nemzeti ünnepünkön a Fotótárból olyan ismeretlen ismerősök fotóit gyűjtöttük csokorba, akik részt vettek az 1956. évi forradalmi események sűrűjében. Emlékezzünk együtt!

110 éve nyitott újra a Fővárosi Állat- és Növénykert

Bár idén 156 éves, és a világ legrégebbi állatkertjei közé tartozik, hiszen 1866-ban nyitotta meg kapuit először, egy nagyobb megújulást követően 1912. május 20-án, 110 éve nyílt újra.