Tündérország mindenki előtt nyitva áll

A Magyar Olvasótársaság 2005-ben szeptember 30-át a népmese napjává nyilvánította. A dátum Benedek Elek születésnapja, egyúttal tisztelgés „a nagy mesemondó” előtt, aki mindenkinél többet tett a magyar népmesék megőrzésért.

Ünnepek és hétköznapok

2022.09.30 | olvasási idő: kb. 2 perc


Az Olvasótársaság a dátumválasztással is jelezte, nemcsak  hogy azonosul Benedek Elek eredeti törekvéseivel, hanem az általa meghatározott célokért tenni is kíván. Az író ugyanis amellett, hogy gyűjtötte az addig csak szájhagyomány útján terjedő darabokat, arról is meg volt győződve, hogy a magyar gyermekek leginkább ezekkel a mesékkel tudnak azonosulni, mivel azok a magyar emberek lelkét tárják fel. Így az összegyűjtött meséket átdolgozta, ősi nyelvezetüket korszerűsítette, majd kötetekbe rendezve közkézre bocsátotta Magyar mese és mondavilág címmel.

Kisfiú népviseletben (MTI Fotó: Branstetter Sándor)

A népmese napját a Magyar Olvasótársaság már 2005-ben országos eseménnyé kívánta bővíteni. Ennek érdekében felkérte a könyvtárosokat, óvoda- és iskolapedagógusokat, valamint a mesékkel foglalkozó szakembereket, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a magyar és más népek népmeséire. 

Állami gondozott gyerekek magyar népmeséket olvasnak (MTI Fotó: Arany Gábor)

A társaság azóta is arra buzdít mindenkit, hogy e napon elevenítsék fel a mesemondás ősi művészetét, adjanak lehetőséget, hogy az emberek meghallgathassák egymás legkedvesebb meséit, és mindemelett emlékezzenek meg nagy mesegyűjtőinkről és -mondóinkról. Végül pedig ismerjék föl a népmesékben rejlő bölcsességet, azokat a máig érvényes üzeneteket, amelyek a jelen emberének is iránytűül szolgálhatnak. A népmese napja fő célja tehát, hogy ne vesszen el az a tudás, melyet ezek az ősi források oly soká megőriztek.

Olvasás legeltetés közben (MTI Fotó: Bereth Ferenc)

Az m3.hu–n az évtizedek óta töretlenül népszerű Magyar népmesék című rajzfilmsorozat epizódjai hétköznap esténként kicsik és nagyok seregét ültetik a képernyők elé, hogy a népmesék birodalmába repítsék őket. 

Borítókép: Szász Erzsébet: Galambok MTI Fotó. Készítette Farkas Tamás. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-S__FA19780311002

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 319 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

Aki több mint 60 éve sztár

85. születésnapján köszöntjük az eMeRTon–, Artisjus– és Fonogram Életműdíjas magyar énekest, Korda Györgyöt, akinek népes rajongótábora van minden korosztályból. Életszeretete, energiája vagy akár házassága Balázs Klári énekesnővel példaértékű, slágerei kiállták az idők próbáját.

Küldetése a zene

Köszöntjük a 85 éves Juhász Előd zenetörténészt, akinek neve egybeforrt a Zenebutikkal, pedig gazdag pályájának ez csupán egyetlen állomása volt.

A Csárdáskirálynőtől a Bánk bánig

Ma száz éve született Rátonyi Róbert színész, konferanszié, rendező és író, aki a múlt századi magyar színház egyik meghatározó alakja volt.

„Minden a fejen, a kézen, meg a bátorságon múlik”

Tíz éven keresztül csak Kamuthyak nyertek magyar bajnokságot tőrvívásban. Dr. Kamuthy Jenő hatszoros, öccse, László pedig négyszeres magyar bajnok volt.