„A gimiben, amikor még csak Rollingot hallgattam, el se tudtam képzelni, hogy egyszer Keith Richards mellett zenei ideálom lehet majd egy erdélyi banda.” – nyilatkozta a ’80-as évek elején ifjabb Csoóri Sándor, aki mondhatni, születésétől fogva hordozza magában a költészet és a zene szeretetét. Nem is lehet ez másképp, hiszen édesapja Csoóri Sándor költő, olyan versek szerzője, mint a Derengés, a Játék a tengeren, vagy a Menekülés a magányból. Édesanyja pedig Marosi Julianna népdalénekes és néprajzkutató, aki számos értékes gyűjtést hagyott az utókorra.
Ezzel a nem mindennapi örökséggel kezdte pályáját ifjabb Csoóri Sándor, aki 1956. február 19-én született Budapesten. Igazi pesti fiú: nem vetette meg a korabeli rockbandákat, azonban édesanyja révén a népzene is rendkívül közel állt hozzá. A Lorántffy Zsuzsanna Zenei Általános Iskolában kezdte zenei tanulmányait, ahol a kötelező furulya mellett klasszikus gitárt tanult 8 évig. Saját bevallása szerint 1973-ban egy verekedés döbbentette rá arra, hogy népzenész szeretne lenni. Egy erdélyi mulatságban verekedésig fajuló csetepatéba csöppent, amit aztán a zenészek csodás módon lecsendesítettek. Talán a zenének ez a különös, orfeuszi varázsereje imponált neki, mindenesetre még ugyanabban az évben a Muzsikás együttes alapító tagjai között találjuk. A többi, ahogy mondani szokás, ma már történelem.
Nemcsak a táncházmozgalom aktív résztvevőjeként, valamint a hazai hangszeres népzenei forradalom egyik elindítójaként szerzett hírnevet, hanem örökké kísérletező multiinstrumentalista előadóként is: kiválóan játszik népi hegedűn, brácsán, bőgőn, tekerőlanton és dudán. 1989-ben a Táncházmozgalom keretein belül létrejött a Magyar Dudazenekar, melynek szintén alapító tagja volt. Tudását már egészen fiatalon elkezdte továbbadni a következő generációknak: 1977 és 2002 között az Óbudai Népzenei Iskola tanára volt, azóta pedig az Ürömi Zeneiskolában tanít. Szívügye a hegedű: meggyőződése, hogy a hangszer megszólaltatásakor valójában nem egyenesen kell „húzni”, hanem hullámokkal, körökkel, nyolcasokkal kell képezni a hangot, tehát az ő felfogásában mintegy a jelek szólaltatják meg a hegedűt. Varázsjelek című könyvében ezt a metódust fejti ki.
23 év együtt zenélés után 1996-ban különváltak útjaik a Muzsikás együttessel, majd 1997-ben megalapította az Ifjú Muzsikást, amely még bátrabban mélyedt el a magyar népzene újraértelmezésében. Az „ifjú” jelző nem véletlen: a zenekarban több fiatal előadóművész mellett játszott ifjabb Csoóri Sándor fia, „legifjabb” Csoóri Sándor „Sündi” is, aki akkoriban lelkes kiskamasz volt még csupán, mégis érezte annak jelentőségét, hogy egy – a magyar kulturális életben fontos szerepet játszó – művészdinasztia leszármazottja. Egykor édesapjától tanulta a brácsázás alapjait, ma már ő maga is elismert zenész, előadó és frontember, aki különböző zenei formációkban játszik, és ha megzenésített versekre kerül a sor, előszeretettel nyúl vissza nagyapja, Csoóri Sándor munkásságához. A történet ezzel körbeért: kívánjuk ifjabb Csoóri Sándornak, hogy még sokáig taníthassa a fiatalabb nemzedéket arra, hogyan lehet frissen, egyben hagyományőrző szándékkal megszólaltatni a magyar népzenekincset.
Kedves Olvasók, tekintsék meg Csoóri Sándor és a Szabad csapat című zenei műsorunkat az alábbi linkre kattintva: https://s.mtva.hu/5yQzzRkm
Borítókép: Ifjabb Csoóri Sándor ürömi otthona előtt Készítette: Czimbal Gyula. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 334 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.