![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/background_image/image_%286%29.png)
Leporolva, restaurálva: Öveges professzor legkedvesebb kísérletei
Ki volt ez az átütő lelkesedésű, Einstein-frizurájú, szódásüveg szemüvegű kisöreg, aki minden vackot felhasznál a háztartásból, csak hogy megértesse velünk a fizika törvényszerűségeit?
Karakter
2023.10.10 | olvasási idő: kb. 3 perc
Kevesen tudják, hogy Öveges József professzor, aki a Zala megyei Pákáról származott egy nemzedékek óta tanító családból, szerzetes pap volt, méghozzá piarista. Kecskeméten érettségizett, majd Budapesten szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát. Első könyvét tatai tanítóskodása alatt írta Időjóslás és időmeghatározás címmel, emellett sokan látták őt a befagyott Öreg-tó jegén reverendában korcsolyázni. 1945 után a Közgazdasági Tudományegyetemen, majd a Budapesti Pedagógiai főiskolán tanított és közben sorra írta a könyveket, amelyek mind-mind a természet, azaz a fizika jelenségeit magyarázták egyszerű, ízes magyar nyelven, irtózva kerülve az áltudományoskodást.
Első előadását 1946-ban mondta mikrofonba az atombombáról. Innentől, a rádió és televízió előadójaként lett a nézők kedvence. Bő tizenkét éven át, több mint 250 előadáson keresztül tanított. Gyereknyelvre fordította a tudományt, így oltotta milliók szívébe a fizika szeretetét. És a nézők tátott szájjal hallgatták, mert megmutatta azt, amiben egész életében hitt, hogy a fizika egy csoda.
![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/image/F__EV19611114008_%281%29.jpg)
A Kossuth-díj összegéből egy kis budai lakást vett. Azt beszélik, mindenki tudta, melyik sötétben is világító ablak az övé, mert már hajnali négykor talpon volt, tanulmányokat, könyvet írt, vagy éppen kísérletezett. Nyolcvanon túl is tele volt tervekkel. Épp egy rádióműsoron dolgozott, amikor agyvérzést kapott, amelynek következtében pár nappal később örökre elaludt.
Október 14-től hetente, szombat délutánonként nézhetjük az M5-ön a kísérletező fizikaoktatás fáradhatatlan népszerűsítője, Öveges József Kossuth-díjas fizikaprofesszor lebilincselő magyarázatait felújított képpel és hanggal.
Borítókép: Öveges József fizikus, Kossuth-díjas professzor a Magyar Televízió "100 kérdés 100 felelet" című műsorának felvételén. MTI Fotó: Fényes Tamás, Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-815849
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 327 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
A fáraó átka és a médiahecc
Nem feltétlenül kell a fáraók földjére zarándokolnunk ahhoz, hogy szemrevételezhessünk egy valódi egyiptomi múmiát.
Fürdő a Gellért-hegy lábánál
A XII. század derekától tudósítanak történeti források a hegy lábánál feltörő források gyógyító erejéről.
Évtizedek a nézők otthonában
Immár 29 éve, hogy Tamási Eszter, a valaha élt egyik legnépszerűbb bemondónő nincs köztünk. Rá és más népszerű tévés személyiségekre emlékezünk. (Videóval!)
A Pesti Vigadó története dióhéjban
1980. március 12-én nyitotta meg újra kapuit a II. világháborúban szétlőtt Pesti Vigadó. A magyar romantikus stílus kiemelkedő épületét, Feszl Frigyes alkotását eredetileg 1865-ben adták át a nagyközönségnek.