„Deres, darás december”

Beköszöntött a tél, a rövidülő nappalok és az egyre zordabb időjárás arra ösztönöz bennünket, hogy bekuckózzunk és töltsünk több időt szeretteinkkel. Az adventi időszak kezdetén ehhez szeretnénk ötleteket adni, tartsanak velünk!

Ünnepek és hétköznapok

2023.12.03 | olvasási idő: kb. 2 perc


Idén különleges adventnek nézünk elébe. A koszorún az első gyertyát december 3-án, a negyediket pedig szenteste vasárnapján, azaz karácsony előestéjén gyújthatjuk meg. Nemcsak az esztendő egyik legszebb ünnepét várjuk, hanem az év végi számadásra is készülünk már. A testi böjt mellett tisztítsuk meg szívünket-lelkünket. Figyeljünk befelé, töltekezzünk, hogy aztán újult erővel tudjunk szeretetet adni embertársainknak.

Telente sokszor csak egyetlen helyiséget fűtöttek eleink is, ahol összegyűlt a nagycsalád vagy csoportosan a fonóban múlatták az időt. A 21. századra szinte mindenhol van már villany, így például a gyertyaöntés is hobbivá szelídült, de álljunk neki bátran. Készítsünk ajándékot saját kézzel, vagy díszítsük fel magunk az otthoni adventi koszorút. A lapozgatóban a minőségi, tartalmas együttléthez mutatunk további példákat, illetve rácsodálkozhatunk a színes vidéki szokásokra.

Ha pedig épp „tévézni” támad kedvük: az m3.hu-n december 3-án az Adventi koszorú című ismeretterjesztő kisfilmmel kezdődik az a sorozat, amellyel megidézzük ennek az időszaknak a hangulatát. Jó szórakozást kívánunk!

A lapozgatóban látható fotók:

  1. Rokkán készül a kenderfonal Miskén – 1965 (MTI Fotó: Bereth Ferenc)
  2. Bilicsi Tivadar a lányaival kártyázik – 1962 (MTI Fotó: Bartal Ferenc)
  3. Egy anya főzni tanítja a lányát – 1962 (MTI Fotó: Fehérváry Ferenc)
  4. Tollfosztás Németbányán – 1989 (MTI Fotó: Arany Gábor)
  5. Társasjátékozik egy budapesti család – 1986 (MTI Fotó: Varga László)
  6. Dominózás Balatonfüreden – 1959 (MTI Fotó: Urbán Nándor)
  7. Modellező szakkör Gyöngyössolymoson – 1962 (MTI Fotó: Bajkor József)
  8. Buzsáki asszonyok hímeznek – 1959 (MTI Fotó: Urbán Nándor)
  9. Sakkozik egy testvérpár – 1955 (MTI Fotó: Zinner Erzsébet)
  10. Közös zenélés a Szilvay család otthonában – 1961 (MTI Fotó: Molnár Edit)
  11. Kalocsai mintákat tanulnak a fiatalok – 1965 (MTI Fotó: Bereth Ferenc)
  12. Divat lett a gyertyaöntés – 1965 (MTI Fotó: Maár Mariann)
  13. A szomszédok együtt fonnak Buzsákon – 1959 (MTI Fotó: Urbán Nándor)
  14. Téli estén olvasó fiatalok – 1965 (MTI Fotó: Bereth Ferenc)
  15. Bábszakkör Domoszlón – 1962 (MTI Fotó: Bajkor József)
  16. Hagyományőrzés Hollókőn – 1965 (MTI Fotó: Bereth Ferenc)

Borítókép: Ünnepi asztal. Készítette: Kormos Péter, Tulajdonos: MTI Rt. Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-903839

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

Háry János

1926. október 16-án tartották Kodály Zoltán „Háry János” című daljátékának ősbemutatóját az Operaházban.

„A látszat ellenére nem komika, hanem született tragika vagyok.”

20 éve már, hogy nincs közöttünk Schütz Ila, a klasszikus kabarék komikája, a némajátékok nagy mestere, aki drámai képességekkel megáldott művész volt.

A medve árnyékától a műholdakig

Hogyan változott a meteorológia az évszázadok során, és hogyan épült ki intézményesített rendszere? Röviden bemutatjuk a meteorológia világnapján.

Államalapítás és új kenyér

Tudjanak meg többet az ünnep történetéről és nézzék meg lapozható képgalériánkat!