A festők nem mindig saját szülőhazájukban érik el legnagyobb sikereiket: így volt ez Zichy Mihály esetében is, aki 1827-ben született Magyarországon, régi nemesi család sarjaként. Már kisgyerekkorától szenvedélyesen szeretett rajzolni: tanárairól, testvéreiről gyakran készített tanulás közben gyors vázlatokat, sőt egy korai, 1840-ben készült önarcképét is ismerjük. 1842-től jogot hallgatott a pesti egyetemen, majd ezzel párhuzamosan beiratkozott az olasz Giacomo Marastoni, ismertebb nevén Marastoni Jakab Festészeti Akadémiájára. Ez a döntése meghatározó volt egész további életére nézve: mesterének derűs optimizmusa, olaszos nyíltsága, festészetének meleg tónusai, élénk színei, idealizált emberalakjai komoly inspirációt jelentettek az akkor mindössze 16-17 éves Zichy számára. „Marastoni szította lángra a pislogó parazsat, melynek melege még most is, bár a hamu elijesztőleg halmozódott fel, éltetőleg hat rám” – írta öregkorában egy levelében. 1844-ben anyja nyomására Bécsbe ment tovább jogot tanulni, azonban dacolva a szülői akarattal, alig egy év múltán Waldmüllernek, a bécsi akadémia egyik legkiválóbb festőjének és professzorának lett a tanítványa. Ezzel végérvényesen eldőlt, hogy sosem lesz belőle ügyvéd: az ifjú Zichy bátran elindult a festővé válás útján.
A fiatal művész igen sokat köszönhetett Waldmüllernek, hiszen pártfogása alatt tovább tökéletesíthette rajztudását, azonban haladó szellemű mesterének személye kissé gátolta is előmenetelét a korabeli Bécs szigorú, konzervatív művészeti közegében: Waldmüller ellenségei, csak hogy bosszantsák őt, nem részesítették tanítványát a tehetségének kijáró elismerésben. Zichy érdeklődése a tragikus hangvételű, historizáló zsánerképek iránt már egészen korán megnyilvánult, első sikereit (Meggyógyult leány, Haldokló lovag) is ezekben a témákban aratta. A valódi kitörést egy oroszországi állásajánlat jelentette a számára 1847-ben, amelyet egyébként szintén Waldmüllernek köszönhetett: mestere nemes egyszerűséggel beajánlotta őt maga helyett rajztanárnak Mihajlovna Katarina cári nagyhercegnő mellé. Ettől kezdve karrierje meredeken ívelt felfelé: cárok váltották egymást a trónon, és mint udvari festő Zichy apránként mindegyikük számára nélkülözhetetlenné vált. Hosszabb-rövidebb megszakításokkal több mint ötven éven keresztül négy cárt szolgált. Mikor 1894-ben II. Miklós fiatal uralkodóként a trónra került, nagy tisztelettel vette körül a család idősödő festőjét, aki már a dédapjának is dolgozott.
Saját kortársai és az utókor is többször megvádolták Zichy Mihályt azzal, hogy könnyű életet élt külföldön, és ily módon kimaradt a magyarországi politikai élet viharaiból. Ez azonban nem teljesen igaz: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc például igenis hatással volt Zichy életére, aki szolidaritást vállalt a magyarokkal, és egy időre minden kapcsolatot megszakított a cári udvarral. Ezt követő évei nyomorban, nélkülözéssel teltek: egy pétervári fotográfusnál dagerrotípia-felvételek kijavításával, retusálásával keresett némi pénzt. 1849-ben megfestette a kivégzett magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos portréját. Egész életében nagy tisztelője volt Petőfi Sándornak, akit több képen is megörökített, illetve verseskötetét is illusztrálta. „A sebek begyógyultak, de a sebhelyek láthatók, nincs is okunk ezeket eldugni.” – írja 1887-ben, jóval a kiegyezés után Jókai Mórnak. Noha nem sok időt töltött Magyarországon, mégis részt vett a kulturális életben. Jó barátság fűzte Arany János fiához, Arany Lászlóhoz, ami nem csoda, hiszen az Arany-balladáknak is szakavatott illusztrátora volt. Legismertebb magyar témájú festményét az általa oly kedvelt historizáló, drámai zsánerkép kereteiben alkotta meg: az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál (1876) című monumentális alkotása kiváltotta a kortársak csodálatát, ma pedig a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum állandó tárlatának részét képezi.
Az 1849-ben megszakadt oroszországi karrierje hét évvel később indult újra, ekkor festette meg II. Sándor cár koronázási ceremóniáját is. 1858-ban az Orosz Művészeti Akadémia tagjává választották, majd egy évre rá hivatalosan is megkapta az udvari festő címet. Az orosz költők közül Lermontov állt közel hozzá, az ő műveit is lelkesedéssel illusztrálta. 1874-ben elbocsátását kérte a cári udvarból: inspirációra, friss benyomásokra volt szüksége, így beutazta Európát. Egy ideig Párizsban élt, ahol barátságot kötött Victor Hugoval és ifjabb Alexandre Dumas-val. Ezt követően Angliába utazott, ahol VII. Edward meghívására részt vett az udvari vadászatokon. 1880-ban Magyarországon alkot, de a következő év nyara már Grúziában éri. A Kaukázusban tett utazása nagyon nagy hatással van rá, rengeteg új alkotása születik ebben az időszakban. 1883-ban tér vissza Szentpétervárra, ahol ismét udvari festőként dolgozik, ezúttal III. Sándor cár mellett. Továbbra is vállal magyarországi megbízásokat, például Az ember tragédiájának illusztrálását. Kapcsolatot tartott a korabeli magyar alkotók színe-javával, többek közt Lotz Károllyal, Feszty Árpáddal, Székely Bertalannal. A millenniumi kiállításra (1896) nem küldött képet, mert úgy érezte, elavultnak tűnne a többi magyar festő között. 1905-ben tőle szokatlan módon megjelentetett egy erotikus rézkarcokból álló albumot (Breviarium eroticum), amely finom kidolgozottságával, részletgazdagságával kiemelkedett a korabeli hasonló témájú gyűjtemények közül. Zichy Mihály 1906. február 28-án hunyt el. Holttestét hazahozták Magyarországra, a Fiumei úti sírkertben nyugszik, ahol 2023-ban avatták fel felújított síremlékét a Deák-mauzóleumhoz vezető díszsoron.
Kedves Olvasók, tekintsék meg A hét műtárgya című sorozatból a Mentőcsónak című Zichy-festményről szóló epizódot: https://s.mtva.hu/CB9wUKAV
Borítókép: Zichy Mihály portréja Készítette: Cser István. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 334 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál. Jó böngészést kívánunk!