„a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább”

105 éve született Zenthe Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze. Nézzék meg róla szóló képválogatásunkat!

Cikksorozat: Karakter

2025.04.24
2 perc

Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgóbányán. Gyerekkorában édesapja rendszeresen elvitte magával moziba – volt nap, amikor öt filmet is megnéztek Budapesten. Nem csoda, hogy amikor leérettségizett, közölte szüleivel: színész szeretne lenni. Családja abban reménykedett, hogy legkisebb gyerekükből mérnök lesz, de mivel matematikából nem jeleskedett, végül közgazdásznak kezdett tanulni. Az egyetemen találkozott Pécsi Sándorral, akivel gyakran jártak együtt szavalni. Kitalálták, hogy elmennek felvételizni a színművészetire, de Zenthe úgy vélte, tájszólása miatt esélye sem lehet. A vizsgán felküldték a színpadra, mire Zenthe nem találta meg az oldalt levő lépcsőket, így középen mászott fel. Minden félelme ellenére mégis fölvették.

Az Egy magyar nyár című színdarabban (MTI Fotó: Várkonyi László)

Főiskolai tanulmányait félbeszakította a háború, de 1945-től már újra a színészettel foglalkozhatott. Eldöntötte, hogy vidéki társulathoz szeretne menni tanulni. Először a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd két évad után Győrben, aztán Debrecenben játszott, 1952-től pedig a Madách Színház tagja lett. Színházi szerepei mellett rövidesen elkezdődött filmes karrierje is. Mielőtt a Tenkes kapitányaként hivatkozott volna rá az ország, első filmszerepében Nagysándor József honvédtábornokot alakította az 1953-as Föltámadott a tengerben, melyet aztán számos romantikus vígjáték és tévésorozat követett. Míg a színházban többnyire karakterszerepeket játszott, a filmvásznon a nagy hősöket alakította. 1983-ban főszerepet kapott a Jób lázadása című filmben, melyet Oscar-díjra jelöltek. Visszatekintve színészi karrierjére így nyilatkozott az MTI-nek 2005-ben: „Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább.” A neves színművész nemcsak tehetsége miatt válhatott a közönség kedvencévé, hiszen barátságos, kedves jellemét, szerénységét is mindig megőrizte. 

Nézzék meg képválogatásunkat Zenthe Ferencről!

A lapozgatóban látható képek:

  1. Zenthe Ferenc és Galambos Erzsi a forgatás szünetében (MTI Fotó: Tormai Andor)
  2. Caragiale Farsang című vígjátékának próbáján (MTI Fotó: Bartal Ferenc)
  3. A színművész autogramot ad a forgatás szünetében (MTI Fotó: Bojár Sándor)
  4. Váradi Hédivel a Madách Színházban (MTI Fotó: Bartal Ferenc)
  5. Gyurkovics Zsuzsa, Zenthe Ferenc és Lelkes Ágnes a Madách Színházban (MTI Fotó: Bartal Ferenc)
  6. Domján Edittel a Szentivánéji álom próbáján (MTI Fotó: Keleti Éva)
  7. A Tenkes kapitánya címszerepében (MTI Fotó: Keleti Éva)
  8. Cs. Németh Lajossal Tamási Áron Énekes madár című színművében (MTI Fotó: Keleti Éva)
  9. A Reggelire legjobb a puliszka című tévéfilmben (MTI Fotó: Zih Zsolt)
  10. Kiss Manyival a Simone Machard látomásai című darab próbáján (MTI Fotó: Bartal Ferenc)
  11. A Beszterce ostroma forgatásán (MTI Fotó: Szomszéd András)
  12. Ruttkai Évával A fantasztikus nagynéniben (MTI Fotó: Inkey Alice)

Nézzék meg a Lajos király válik című tévéfilmet Zenthe Ferenccel és Ruttkai Évával a főszerepben április 24-én az m3.hu-n!

Borítókép: Zenthe Ferenc a Milliomos Nápoly című előadás egyik jelenetében. Készítette: Bartal Ferenc. Tulajdonos: MTI/MTVA

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 307 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.