Vadászati Világkiállítás - múlt és jelen

„A természet védelme önmagunk védelme” – így szólt 1971-ben az első Vadászati Világkiállítás jelmondata, melynek igazságáról a mostani rendezvény is tanúságot tesz. A fél évszázada megfogalmazott cél is örök érvényű: szolgálni a természet megismerését, felhívni a figyelmet a természeti kincsek védelmére. Ötven év múltán ezek a szempontok hangsúlyosabbak, mint valaha.

Hazánkban először 1871-ben rendeztek Országos Vadászati Kiállítást, mely kezdetben szakmai fórum volt. Az első kiállítás százéves évfordulóján rendezték meg Budapesten a világkiállítást. A programsorozat nemzetközileg is egyedülálló sikert aratott, mind a tematikus feldolgozás változatossága, szakmai igényessége, mind pedig látványossága, a bemutatók sokrétűsége miatt. 

A budapesti rendezvény 1971 őszén több mint 33 hektáron négy földrész – Európa, Afrika, Amerika és Ázsia – 52 országát látta vendégül; 35 állam nemzeti bemutatókat is rendezett. A „Vadászat a világon” rendezvényhez csatlakozó parádés trófea-seregszemlén 19 ország 18 vadfajából 118 díjnyertes példányt láthattak az érdeklődők. Lélegzetelállító lovasbemutatókkal szórakoztatták a közönséget, és az egyes országok pavilonjai mellett vadon élő állatokat is megtekinthettek az érdeklődők.

A budapesti esemény meghozta a magyar vadgazdálkodás máig tartó nemzetközi elismertségét és hírnevét. A kiállításhoz számos egyéb rendezvény kapcsolódott, mint a Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás, a Vadászati Tudományos Konferencia, a Nemzetközi Természetfilm-fesztivál és a Vadászattörténeti Szimpózium. A bő egy hónapig tartó rendezvénynek híres vendégei is voltak, köztük a szenvedélyes fogathajtó Fülöp edinburghi herceg.

Fél évszázada Budapesten olyan nemzetközi egyezmények születtek, amelyek mind a mai napig komoly szerepet játszanak a nemzetközi vadgazdálkodásban és vadvédelemben. A nemzetközi trófeabíráló bizottság több mint félezer magyar gímszarvas-trófeát és összességében hasonló nagyságrendű dámlapátot, őzagancsot, mufloncsigát és vadkanagyart minősített.

A kiállítás arra is kiváló alkalmat szolgáltatott, hogy megismertesse a világgal a magyar kutyafajtákat. A rendezők bemutatták az ősi hagyományokon alapuló vadászati módokat: agarászat, nyomkeresés, solymászat és íjászat. Mindemellett komoly szerepet kapott a ló és a vadászat kapcsolata. Volt miből meríteni, a hagyományőrző vadászíjászat, a lovas vadászat nemcsak a korabeli életformának, hanem a magyar eredetmondának, a Csodaszarvas-mondának is szerves része.

A vadászat, horgászat és halászat korszerű és hagyományos, több évszázados tapasztalaton, tudáson alapuló fortélyai, eszközei nem az öncélú látványosságot szolgálták. A világkiállítás a vadászati és halászati gasztronómia miatt is emlékezetes maradt, a magyar erdők, mezők és vizek gazdag élővilága elvezetett a terített asztalig. Az ételkülönlegességeket, a jellegzetes fogásokat és készítési eljárásokat a közönség kitüntetett érdeklődése övezte.

Az ember és természet harmonikus együttélésének jó példáival, a hagyományos tájhasználattal és a természetvédelem magyar eredményeivel, a megőrzött magterületekkel, „őserdőkkel” és biorezervátumokkal a vadászati világkiállítás ötven esztendeje és ma is a jövőnek üzen. A magyar vadászkultúrának és -hagyománynak felmérhetetlen kincsestára vadászíróink – Kittenberger Kálmán, Fekete István, Széchenyi Zsigmond – gazdag életműve is, mert ők a vadak mellett az erkölcsöt és az emberséget helyezték a középpontba.

BORÍTÓKÉP: Gemenc, 1970. október 13. Szarvasok a gemenci vadrezervátumban.MTI Fotó: Járai Rudolf. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Azonosító: MTI-FOTO-865853 

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 305 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.