
„Turay Ida a bizonyosság arra, hogy a múlás nem elmúlás”
Mindenki Dusikája igazi mozisztár volt, szinte nem készült olyan magyar film a 30-as években, amiben ne szerepelt volna.
Karakter
2022.09.28 | olvasási idő: kb. 3 perc
Turay Ida 115 éve, 1907. szeptember 28-án született Rákospalotán. 15 évesen már a Pesti Színiakadémiára járt, rá egy évre pedig Bárdos Artúrtól kapott színházi szerződést. A rendező a harmadévesek vizsgaelőadásán látta meg a fiatal lányt az Antigonéban: „De azért nekem is jutott szerep, igaz, hogy egy kukkot sem lehetett benne szólni, de azért ott lehetett lenni a többiekkel a színpadon. Az úgy volt, hogy én játszottam a kisfiút, aki a vak embert vezette. Az előadást megnézte Bárdos is, aki a harmadévesek közül akart valakit szerződtetni. A végén azt mondta, hogy a harmadévesek között nincs színész, de az a kölök, aki a vak embert vezette, az tud.”
Kislányos huncutságával mindenkit levett a lábáról. Nemcsak a női szerepekben alakított maradandót, hanem kimondottan jól álltak neki a gyermeki ábrázolások is. Karakteréhez passzolt a bakfis, rafinált naiva megjelenítése. Emblematikus szerepe a Janika volt. Aki ebben a filmben látja játszani, sohasem felejti el szemtelen bájosságát. A vígjátékot egyébként a férje, Békeffi István színműíró és kabarészerző írta, Janika szerepét kifejezetten a feleségére formálta.
Az első magyar hangosfilmek megjelenésével a színészek óriási népszerűségre tettek szert. Turay imádott Csortos Gyulával, Kabos Gyulával és Jávor Pállal jászani. Utóbbival ráadásul egy házban is laktak egy ideig. Könnyen tanult szövegkönyvet, csak úgy habzsolta a jobbnál jobb szerepeket. Legnépszerűbb filmjei a Köszönöm, hogy elgázolt, a Pesti mese vagy a Péntek Rézi voltak. Tipikus alakításaiban az esetlen kislányból a végén dámává változott.
Mindig aktív polgári életet élt: úszott, lovagolt, síelt, szeretett olvasni, és már a 30-as évek elején vezetett. „Amikor beültem vizsgázni a tanárral, várt a férjem és a közös barátunk, hogy mikor jövök vissza. S amikor visszajöttem, egyedül jöttem a kocsival. Kérdezték, hogy hol van a tanár? Mondtam, nem tudom, azt mondta álljak meg, és kiszállt.” – mesélte egyszer. A mókás eset után végül megbüntették, és csak a következő vizsgán kapta meg a jogosítványát.

1957-ben elhagyták az országot, de férje külföldön is rengeteget dolgozott, 18 év után mégis hazajöttek. Visszatérése után Várkonyi Zoltántól kapta első színházi szerepét a Nyaralni mindenáronban. Turay nagyra értékelte, hogy visszafogadta a szakma és a közönség.
Utoljára 1996-ban a Karinthy Színházban lépett színpadra, a Korai fagy című darabban remekelt a nagymama szerepében. A legendás komika 89 évesen 1997. június 2-án hunyt el. Emlékét a róla elnevezett színház és egy vándordíj őrzi.
A 115 éve született érdemes művészre az MTVA Archívum m3.hu oldalán Az élet voltaképpen szép... - Turay Ida estje című portréfilmmel emlékezünk.
Borítókép: A Vidám Színpad művészeként 1951-ben Készítette: Várkonyi László, tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Azonosító: MTI-FOTO-770398
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 319 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Nemzetközi sörnap
2008 óta minden év augusztus 5-én tartják világszerte a sör napját, amely egy kis amerikai sörözőből indult világhódító útjára, de maga a sörivás hagyománya már többezer éves.
Akinek a kezében a karmesterpálca varázspálcává vált
Volt tánciskolában bárzongorista és játszott a némafilmek alá mozizenekarban is. 115 éve született Ferencsik János karmester.
Az elveszett filmcsillag
Születésnapja alkalmából elevenítjük fel a második világháború utáni időszak egyik kimagasló tehetségű színésznője, Bara Margit életét és munkásságát.
Építészből népzenész
75 éves Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, népzenekutató, dalszerző, a Nemzet Művésze, a Sebő-együttes alapítója.