Tujázás, avagy a hétköznapok akrobatái

A lóvasutat felváltó villamos története Budapesten 1887. november 28-án a Nagykörúton kezdődött: az első szerelvények a Nyugati pályaudvartól a Király utcáig közlekedtek. Az I. világháború utolsó évében, 1918-ban kapcsolták össze az egyes vonalakat hálózattá. A háborús években a ritkábban járó villamosok külső oldalára kapaszkodókat, a kerekek elé deszkákat szereltek, hogy megakadályozzák a baleseteket. A villamos megjelenésével egyidejűleg a bliccelők is megjelentek: az ütközőket, lökhárítókat, külső kapaszkodókat vették igénybe a veszedelmes, de ingyenes utazáshoz. A húszas évek vége felé a budapesti városlakók ennek a tevékenységnek a tujázás, a villamosnak pedig a tuja nevet adták. A gyerekeket a könnyelmű hősködés, a felnőtteket a szükség vitte rá a tujázásra. A kalauz feladata az volt, hogy az érvényes jeggyel nem rendelkezőket kizárja az utazásból. A villamosok peronja nyitott volt, és amikor a kalauz úgy ítélte meg, hogy befejeződött a fel- és leszállás, csengetett vagy a sípjába fújt. A tujázók megvárták, amíg elindul a villamos, ekkor ugrottak fel az ütközőre. Hogyan keletkeztek ezek a szavak? A hátul helyhatározószóból a birtokos személyjel hozzátoldásával keletkezik a hátulja 'hátsó része, fara valaminek'. A hátulja > hátuja változást hangkiesésnek vagy hangkivetésnek nevezik. Ebből keletkezett szócsonkolással a tuja főnév, abból képezték a tujázás elvont főnevet, illetve a tujázni igét. (Hasonló szócsonkolás az autóbusz ˃ busz.) A tuja 'villamos' jelentése a rész–egész viszony felcserélésén alapuló szinekdoché: a járművet egyik részével, a hátuljával nevezzük meg. (Hasonló az ismert ifjúsági regény címe: A távolban egy fehér vitorla.) Az időbeli sorrend valószínűleg a következőképpen alakult: hátul → hátulja → hátuljázik → tujázik → tuja. Az akrobatikus tevékenység meghatározása a következő: a villamos utasterén kívül, az ütközőn, lökhárítón vagy a sárhányón a viteldíj megfizetése nélkül utazni. Az ötvenes években azonban nemcsak villamoson, hanem buszon is tujáztak. A villamosokon fürtökben lógó emberek látványa akkoriban hozzátartozott az utcaképhez. A jellegzetes életkép 1952-ben Kovács Dénes–Nádassy László–Vajda Albert Címe: ismeretlen című darabjában a színpadon is megjelent. A tujázók a saját testi épségüket veszélyeztették, sok szörnyű baleset is történt. Ezért 1960-ban városszerte plakátokat ragasztottak ki, hogy egyszer s mindenkorra elejét vegyék a villamosra ugrálásnak. Borítókép: Budapest, 1980. szeptember 16. Villamosra várakozók a Nagykörúton. Az előtérben egy Ne ugorj mozgó villamosra! tábla részlete. Tulajdonos: MTI Fotóarchívum, azonosító: MTI-FOTO-818678