Toldi – Jankovics Marcell utolsó rendezése
Október 21-én lenne nyolcvanéves Jankovics Marcell. A május 29-én elhunyt művész a Toldi bemutatóját már nem érhette meg. Arany János elbeszélő költeményének 13 részes rajzfilmváltozatát a Duna Televízió szeptember 19-től vetíti.
Karakter
2021.10.21 | olvasási idő: kb. 3 perc
Jankovics Marcell 1960-ban került a Pannónia Rajzfilmstúdióba, három év múlva már önállóan készítette animációs filmjeit. Az ő nevéhez fűződik az első egész estés magyar rajzfilm, a János vitéz (1973). A Magyar népmesék (1977), a Mondák a magyar történelemből (1986) című sorozatok, a Fehérlófia (1982) és az Ének a csodaszarvasról (2002) című egész estés rajzfilmek legendás példái a népművészet iránti vonzalmának.
Az 1980-as évek elején megálmodott, de csak 2011-ben bemutatott Az ember tragédiájának minden színét más-más stílusban alkotta meg. 1992-ben egyik alapítója volt a Duna Televíziónak. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2014-től alelnöke volt. Megkapta a Balázs Béla-díjat (1974), a Kossuth-díjat (1978) és a Prima Primissima díjat (2007). A Magyar Örökség díjat 2013-ban vehette át, 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal ismerték el munkásságát, 2009-ben a Kulturális Világtanács Leonardo da Vinci-díjára érdemesítették.
Évtizedek óta nem született olyan nagyszabású animációs filmsorozat, mint a Toldi, melynek egyes epizódjai szeptember 19. óta láthatóak a Duna Televízió képernyőjén. A tévésorozat – Arany János művének megfelelően – előhangból és tizenkét részből áll. A cselekmény szereplői mellett elbeszélőként a szemérmes költő, Arany János is megjelenik, ő meséli el és értelmezi az eseményeket.
Jankovics Marcell utolsó alkotása is remekmű. A Toldiban a képes krónikák, a magyar népmesék és a legújabb animációk stílusát ötvözte egybe, tette korosztályoktól függetlenül mindenki számára élvezetessé. Arany János veretes, ma is eleven szövege, a pompás képek és a jól megválasztott zene szerves egységet alkot. A bemutatkozás óta eltelt több mint egy hónap alatt megfogalmazott kritikák visszatérő eleme, hogy egy-egy epizód túlságosan rövid.
Borítókép: Részlet a Toldi című animációs filmsorozatból
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 306 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva további érdekes felvételeket talál.
Szobafestőből filmcsillag
110 éve született a Kossuth-díjas színész, Görbe János, aki mielőtt a színészek rögös útjára lépett volna, fivéreivel kitanulta a szobafestő mesterséget.
„Isten áldásával!”
Így köszöntötték az Abigél sorozat Zsuzsanna testvérét alakító ma szülinapos Piros Ildikót, aki édesanyja beteljesületlen álmát váltotta valóra karrierjével.
A vers volt a lételeme
Ma lenne 80 éves Juhász Jácint, aki egy korszak színészideálja volt, nevezték sztárnak, családtagnak, cimborának, pedig nem volt más, mint ízig-vérig előadóművész.
Beteljesült álom töltött káposztával
„Hajózok az életben, úton vagyok a bennem rejlő optimizmussal, életszeretettel, igazságérzettel. Ezért sem szeretem a volt szót, inkább mindig az érdekel, mi lesz, mi vár rám.” Így vallott az élethez való viszonyáról a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Bánsági Ildikó, akit születésnapján köszöntünk.