Telepódium: kacagjunk együtt!

A pesti magyar kabaré gyökereit már a 19. század végén megtaláljuk,  de a főváros polgársága ekkor még inkább német ajkú volt, a magyar nyelvű kísérletek sorra megbuktak. Fontos társadalmi változásoknak kellett elindulniuk, hogy megszülethessen a nyelvében és témájában egyaránt magyar pesti kabaré, amelynek fiatal, nagyrészt újságírásból induló, ragyogó-ironikus szellemű szerzői már korábban is sorban álltak, hogy tehetségüket, alkotó erejüket kibontakoztassák. Gondoljunk csak Gábor Andorra, Heltai Jenőre, Rejtő Jenőre, Nagy Endrére, Molnár Ferencre és még sorolhatnánk.

G. Dénes György, "Zsüti" mondása szerint "A budapestiek - nagyon bölcsen - irtóznak a világmegváltástól. Tudják, hogy a világot úgysem lehet megváltani. Ezért inkább röhögnek rajta!" 

Ez a gondolat segít megérteni a pesti kabaré gyorsan felívelő népszerűségét. A francia, majd német mintára alakuló kabaré 1907-ben a Teréz körúti Fővárosi Cabaret Bonbonnière-vel vette kezdetét. Új témák adódtak, a társadalmi változások, vagyoni és ebből másféle téren is származó egyenlőtlenségek változatos anyagot nyújtottak a szerzőknek. A számok között nagy szerephez jutottak a humoros, aktuális konferanszok, a város napi témái, ebben Nagy Endre vitte a prímet. A közéleti téma annyira felfuttatta a kabarét, hogy ez a szállóige járta: „Este elmegyek a Nagyendrébe, és megtudom, mi az igazság!”

Nagy Endre az 1910-es években

Kuplék, színpadi tréfák, magyar dalok voltak műsoron. Nem idegen népeket figuráznak már ki a pesti szerzők, megjelentek a magyar archetípusok, és magunkon is megtanulunk nevetni, a pestiek pedig vevők voltak erre. Nem kellett a szájukba rágni a poént, értették és szerették a tréfát.

Az arisztokráciát és nagypolgárságot a Modern Színházban az Andrássy úton, luxuskiadásban szórakoztatták, az Üllői úton pedig az olcsó utánzat próbált megélni. 1908-ban Nagy Endre átvette az Andrássy körúti Modern Színházat, vele tartottak szerzők és színészek is, így remek műsort és társulatot építhetett föl. Minden fontos esemény terítékre került, senkit nem kíméltek a kifigurázástól, lehetett bármekkora államférfi. Ironikus módon aki kimaradt, megsértődött. A műfajteremtő Nagy Endre visszavonulásával és az első világháború kitörésével az első nagy korszak lezárult. Ekkorra azonban már kialakult az igény - nemcsak Pesten, hanem a nagyvárosokban is - erre a típusú szórakozásra. 

"Ez a pesti humor azt hiszem szükségszerűen alakult ki, ki kellett alakulnia, (...) más városok, más országok a történelem kihívásaira máshogy válaszoltak, ki-ki a maga módján, flottákat hoztak létre, nagy hadseregeket, a kínaiak megépítették azt a hosszú falat a barbár betörések ellen, hadvezéreket neveltek ki, nagy politikusokat. Mi mindezek helyett a humorunkat. Ellenanyagnak, szérumnak, hogy élni tudjunk, túlélni tudjunk. Hogy túl tudjuk élni azokat a viharokat, amelyekkel nem maradt adós a történelem." (Karinthy Ferenc)

Néhány évtizeddel később, egy merőben más korszakban ezen a nyomon elindulva élesztették újra a régi hagyományokat. Humorra, feszültségoldásra mindenkinek szüksége van, nem csak a tanult polgároknak. Az 1981-ben a Vidám Színpadon indult Telepódium arra tett kísérletet, hogy nagyobb spektrumot fogjon át, szélesebb réteget szórakoztasson. Nehéz feladatot vállaltak a színpadon egész héten, a tévében havonta egyszer: szórakoztatni úgy, hogy a gyári munkás se unatkozzon és a pesti értelmiségi se tartsa közönségesnek vagy unalmasnak a műsort. A régi, jól bevált kabaréműfajokhoz nyúltak vissza, emellett újakat is bevezettek, és mindkettő működött: megélt a villámtréfa, konferansz, a parodisztikus párbeszéd és a naplójegyzet is.

Egy problémát kellett még megoldani: tehetséges színészeket szerezni a könnyű műfajhoz, méghozzá úgy, hogy ez művészi megítélésüket ne, vagy a lehető legkevésbé rombolja. A humoros szerepek és szereplők megítélése ugyanis minden korban gyarlóbbnak számított a magas művészethez képest, még akkor is, ha a nézettségi mutatók ezt nem feltétlenül igazolták vissza. 

A Telepódium azonban megtalálta a témáját, közönségét és a színészgárdáját is. Klasszikus szerzők darabjai találkoztak a közízléssel, melyekben olyan művészek léptek föl, mint Máthé Erzsi, Márkus László, Mensáros László, Hámori Ildikó, Agárdy Gábor, Bodrogi Gyula - aki maga a Vidám Színpadi igazgatója volt 1982-től. Megjelentek a középgeneráció népszerű tagjai is: Csala Zsuzsa, Nyertes Zsuzsa, Szombathy Gyula, Harsányi Gábor, Mikó István, Tahi Tóth László. Emellett alkalmanként tehetséges fiatal színészek is lehetőséget kaptak: az egész ország megismerhette Eszenyi Enikőt, Kováts Adélt vagy Rudolf Pétert.

Bodrogi Gyula 1989-ben a Vidám Színpadon

Ez a tartalom és forma párosult a televízió adta viszonylag új lehetőségekkel. Már az is újdonság volt, mekkora tömegekhez lehetett eljuttatni ilyen módon a humort. Nem bízták a véletlenre a sikert: a Vidám Színpad  hétköznaponkénti előadásain tesztelték a közönség reakcióit, időnként ezek alapján alakították a műsort, majd hétvégén rögzítették. A felvételek havonta kerültek adásba, amikor a már kipróbált, kicsiszolt poénok nagyot csattanhattak.

Ezekkel a jól bevált, garantáltan szórakoztató műsorokkal találkozhatnak újra minden hétvégén, akik az m3.hu-ra látogatnak. Kacagjunk együtt a Telepódiummal!​

Borítókép (ILLUSZTRÁCIÓ!): Budapest, 1963. november 17. Hangosan nevet a közönség a tréfákon a rádió készülő szilveszteri műsorának felvételén. MTI Fotó: Fényes Tamás, Azonosító: MTI-FOTO-845405