Tamási Áron, későbbi Kossuth-díjas író egyszerű földműves családba született a Hargita megyei Farkaslakán. Gyerekkorában egy pisztoly véletlenül eldördült a kezében, bal hüvelykujja maradandóan megsérült, ezért szülei úgy döntöttek, hogy inkább taníttatni fogják, mivel sérült kezével nem tudna hatékonyan mezőgazdasági munkát végezni. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte el, majd a székelyudvarhelyi főgimnázium tanulója lett – az intézmény 1989 óta már az ő nevét viseli.
19 éves korában besorozták katonának, majd az olasz fronton harcolt: részt vett a piavei csatában, amiért Nagyezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki. Hazatérése után jelentkezett a kolozsvári egyetem jogi karára, végül a Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt egyik irodalomkedvelő barátja kérdésére, hogy ki tudna még a Keleti Újság pályázatára egy novellát írni, Áron egyből rávágta: „Én is írok egyet!” – így készült el Szász Tamás, a pogány címmel első irodalmi műve, amellyel megnyerte a kiírást, ezzel pedig kezdetét vette írói pályája.
Tamási Áront elsősorban novellistaként tartják számon. Írásaiban előszeretettel ábrázolta a székely emberek furfangos gondolkodásmódját és erkölcsi világát. A népmeséket gyakran valóságos elemekkel szőtte egybe, stílusát tájnyelvi elemek, archaikus ízek, képszerű fogalmazás és színtiszta poézis jellemzi.
Első irodalmi sikerei után meghalt legfőbb támasza, szeretett nagybácsija, így egy rokon meghívására Amerikába utazott, ahol először alkalmi munkákból élt, majd banktisztviselő lett, ám az írást nem hagyta abba. Három év múlva hazatért, ekkor meghívták az Erdélyi Helikon alapító tagjai közé. 1928-ban Kós Károly illusztrációival jelent meg első regénye, a Szűzmáriás királyfi, majd ezt követte az Ábel trilógia, amely egyszerre én-, kaland- és fejlődésregény. A mű kuriózumát a székely falvak világának hiteles bemutatása, a megélhetésért – az urakkal és a természettel – folytatott küzdelem ábrázolása, és a mű nyelvezetének ízessége adják, amelyek az író névjegyévé is váltak. Ábel mellett további hősökkel is találkozhatunk regényeiben, melyekből számos színpadi feldolgozás is született.
Színpadi és drámai műveiben – mint az Énekes madár vagy a Vitéz lélek – a népi hitvilág, a ballada és a modern szimbolizmus keverednek, és a népmesékre jellemző példázatosság is megjelenik. Dialógusai rövidek, csattanósak, gyakran mély életbölcsességben végződnek: ezeket „szikra- feleselgetésnek” is nevezik.
Az állandó fenyegetettség miatt 1944-ben elhagyta Erdélyt és Magyarországra költözött, Budapest ostromát már Bajor Gizi otthonában vészeli át. A háborút követően háttérbe szorítják, írásait visszautasítják. A politikai enyhülés következményeként később mégis megjelenhet korábban betiltott önéletrajzi regénye, a Bölcső és bagoly, amelyért a Kossuth-díjat is megkapja.
„Anyámtól a humort, a lélek és a szív költői libbenéseit, apámtól a sűrű kedélyt, a világjavító indulatot és a formaérzéket örököltem” – vallotta magáról. Szerzői hitvallása szerint az írónak lehetősége és kötelessége népének örömét és bánatát kifejezni. Utolsó kívánsága szerint sírja szülőföldjén, a farkaslaki temető két cserefája között fekszik, sírkövének felirata pedig hűen hirdeti:
„Törzsében székely volt, / fia Hunniának, / hűséges szolgája / bomlott századának.”
Kedves Olvasók, tekintsék meg a Találkozások Tamási Áronnal című portréműsort 05.26-án az m3.hu-n!
Szintén ajánljuk figyelmükbe az Énekes madár című népi játék 1993-as előadását, melyet megtekinthetnek az alábbi linkre kattintva: https://s.mtva.hu/aYIlVqMA
Borítókép: Tamási Áron író budapesti otthonában (MTI Fotó: Zinner Erzsébet)
Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 341 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak.