„A játékosságért mentem a színészi pályára”
Kivételes jellemábrázoló, sokoldalú színészművész volt, aki nemcsak színházi, kabaré és filmes alakításaival, hanem hangjával is számos emblematikus filmes karaktert tett feledhetetlenné.
Karakter
2024.01.23 | olvasási idő: kb. 4 perc
6 éve, hogy már nincs közöttünk Tahi Tóth László, aki 80 éve, 1944. január 23-án született Budapesten. A színészet, a felesége, a festészet és a teniszezés volt a mindene. Heten voltak testvérek és közülük hárman is a színi pályát választották. Mindig is érdekelte a művészet, négy évig csellózott, festőművész édesapja nyomdokait követve képzőművésznek készült, de egy barátja unszolására végül jelentkezett a színművészetire. Diplomájával a kezében 1966-ban került a Vígszínházhoz, amelynek több mint ötven évig volt a tagja.
Arról, hogy milyen hatások érték kisgyerekként, így mesélt egyszer: „Gyermekkoromban az egyik nagybátyám kollégiumi igazgató volt, és volt vetítőgépük. A szobában otthon nagyon sok mozgófilmet láttam, ilyen Chaplin-szkeccseket, és az nekem borzasztóan tetszett ott guggolva a vetítőgép alatt… ez volt az egyik, amiért színész akartam lenni.”
A dráma és humor jelenléte végigkísérte életét, és éppoly meggyőző volt komoly szerepeiben, mint csetlő-botló karaktereiben. Több mint negyven tévé- és játékfilmben szerepelt és számtalan színházi alakításával szórakoztatta a közönséget. Emlékezetes alakítást nyújtott a Házmestersirató, Oszlopos Simeon, Cseresznyéskert, A revizor és a Játék a kastélyban című darabokban. Kivételes megtiszteltetésnek tartotta, hogy eljátszhatta Gogol monodrámáját, az Egy őrült naplóját, mert úgy gondolta, hogy aki Popriscsinként ki mer állni a közönség elé, az már mindent tud a színházról.
Az egyik legtöbbet foglalkoztatott hangjáték- és szinkronszínész volt. Tahi Tóth László nem egy rajzfilmfigurának adta a hangját, hallhatjuk többek között a Kukori és Kotkodában, a Vízipók-Csodapókban és a Vakáción a Mézga családban. Világhírű színészeket szinkronizált, Pierre Richardnak, Dustin Hoffmannak kölcsönözte a hangját, de a Sherlock Holmes epizódokban és a Harry Potter sorozatban is hallhatjuk.
A színészmesterségről azt tartotta, hogy örök megújulásra kötelezi a hivatása az embert. A jó színész egy életen át tanul, ha kell, énekel, ha kell, táncol, és ha kell, megőrül a színpadon. Vidámsága, életszeretete, felejthetetlen alakításai velünk maradnak.
Emlékezzünk együtt a népszerű színművészre az m3.hu online csatornán a Házasságtörés című tévéfilmmel, és a Legyen a vendégem! című zenei műsorral, tartsanak velünk!
Borítókép: Portréja 1969-ben készült Készítette: Farkas Tamás, tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, azonosító: MTI-FOTO-FA19690427001
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Túlélési tanácsok Rejtő Jenőtől
Anekdoták egész sora szól a gyermekkorában törékeny, később valóságos izompacsirta íróról, aki - akárcsak regényhősei - maga volt a pesti vagány archetípusa. De mi a valóság az anekdotákon túl? Megmutatjuk, egyúttal zseniális Rejtő-műveket is hozunk, hogy senki ne unatkozzon.
Az ezerarcú díva
Köszöntjük a ma szülinapos Esztergályos Cecíliát, aki balerinaként kezdte, mielőtt a színészethez pártolt, imádott férjhez menni, és egy ország „Anycija” lett.
Végig a Nagykörúton
Huszonöt évvel ezelőtt, 1997. szeptember 13-án adták át a teljes hosszában felújított Nagykörutat, amely akkor már 101 éve Budapest egyik legfontosabb útjának számított. Az évforduló alkalmából visszatekintünk történetére.
Az elnyomottak szószólója
Kabay Barna Oscar-díjra jelölt filmrendezőnket köszöntjük 75. születésnapja alkalmából.