A felső-ausztriai Gmundenben született, ahová családja a második világháború utolsó napjaiban a front elől menekült, de a háború után, 1945 őszén hazatért. A családban több hivatásos zenész volt, festőművész-grafikus és főiskolai tanár apjuk maga is hegedült, Levente és bátyja, Szabolcs szintén hegedülni tanult, de egyikük sem rajongott a hangszerért. A szerény körülmények között élő szülők a testvéreket 1956 szeptemberében a szobi állami fiúnevelő intézetbe íratták, ahol csak az okozott nekik örömet, hogy bekerültek az intézmény mandolinzenekarába. Később gitározni tanultak, és a váci gimnáziumban egy trióban zenéltek, majd egy újpesti gimnáziumba kerülve az ott alakított Mediterrán együttessel 1962-ben a Ki mit tud? elődöntőjéig jutottak.
Levente, bár megérintette a rockzene és négy évig énekelni is tanult, sebészorvosnak készült. A nem túl jó érettségi bizonyítvány után álmai szertefoszlottak, segédmunkásként dolgozott, s úgy döntött, zenészként folytatja. 1963-ban már játszott a Stúdió 11-gyel (a rádió tánczenekarával), időnként a Bergendy- és az Illés együttessel. 1964-ben a „pénzes" zenekarnak számító Balassa együttes tagja lett, de a nyugati vendéglátózást nem vállalta, inkább itthon próbált szerencsét.
Az Illés együtteshez 1965 januárjában csatlakozott, a tagságot csak úgy vállalta, ha basszusgitáros testvérét is hozhatja. Az Illés klasszikussá vált felállása – a két Szörényin kívül a billentyűs hangszereken játszó Illés Lajos, a gitáros Bródy János és a dobos Pásztory Zoltán – 1965-re alakult ki. Akkor születtek meg az első magyar nyelvű beatdalok (Az utcán, Óh, mondd). Még az év során elkészítették az első magyar nyelvű beat kislemezt (Táskarádió), s Koncz Zsuzsa a tévében elénekelte Rohan az idő című dalukat.
1966-ban az első Táncdalfesztiválon a megosztott második díjat nyerő Még fáj minden csók című számuk a közönséget is megosztotta, de az 1968-as fesztiválról az Amikor én még kissrác voltam című, népzenei gyökerű szerzeményükkel szinte minden díjat elhoztak. Az Illés a csúcsra ért, az ország legnépszerűbb zenekara lett az Omega és a Metró mellett, dalaik rendre a slágerlista élére kerültek, koncertjeik hatalmas sikert arattak. Számaik zömét Szörényi Levente szerezte, a Bródy János által írt, gyakran áthallásos, politikailag kényes szövegek az előző nemzedék magatartásmintái ellen lázadó ifjúság életérzéseit fejezték ki. Bár Levente nem volt rocksztáralkat, mégis a formáció meghatározó alakja lett.
Az Illés állandó nyomás alatt állt, a hatalom megpróbálta kontrollálni, egyben az ifjúság megnyerésére is felhasználni őket. Rendre kifogásolták szövegeiket, nyilatkozataikat és viselkedésüket, 1970-ben Budapesten nem léphettek fel, így lettek „a vidék legjobb zenekara", de a sok hercehurca miatt három év múlva feloszlottak. (Az együttes akkor letiltott Goodbye, London című albuma 2018-ban jelent meg.) A Szörényi testvérek Bródyval együtt a Fonográf együttesben folytatták. A sokrétű, igényes zenét többszólamú vokállal megszólaltató hattagú zenekar egy évtizeden át működött, Szörényi Levente emlékezetes slágerekkel gazdagította a repertoárt, mesterien ötvözte a különböző zenei stílusokat. 1984-ben alapvetően visszavonult a színpadtól, de az Illés, illetve a Fonográf nosztalgiakoncertjein, majd azóta szólóban többször is fellépett.
Három szólólemezt készített: 1973-ban Utazás, 1980-ban Hazatérés, 1986-ban Végtelen úton címmel, valamint duettalbumokat is, többek közt Kovács Katival, Sebestyén Mártával és Rost Andreával. Emellett több tucat előadó és zenekar lemezein működött közre zenei rendezőként, hangmérnökként, illetve hangszeres előadóként, több mint 20 film zenéjét is ő szerezte. Zeneszerzőként nevéhez fűződik a magyar népzene és a modern beat- és rockzene ötvözése, ezáltal a népzene népszerűsítése is. A rockopera műfajának hazai meghonosítója, 1982-ben mutatták be Kőmíves Kelemen című rockballadáját, egy évvel később pedig talán leghíresebb művét, az István, a király című rockoperát, amely a rendszerváltás előtti Magyarország egyik fontos kulturális szimbóluma lett. 1989-ben oratóriumot írt (Fénylő ölednek édes örömében…), majd újabb színpadi művek következtek: Attila, Isten kardja (1993), A kiátkozott (1997), Veled, Uram (2000), Ének a Csodaszarvasról (2001). Több könyve is megjelent (Az eltűnt Ősbuda nyomában, De ki adja vissza a hitünket?!, Legendák és valóság a Pilisben).
Munkássága elismeréseként számos díjban részesült, többek között 1983-ban Erkel Ferenc-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapott. 1996-ban a Huszka Jenő-díjat vehette át, 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki megosztva az Illés együttes tagjaival. 2003-ban Prima díjat, 2012-ben jubileumi Prima Primissima díjat kapott, 2010-ben Budapest díszpolgára lett, 2020-ban Emberi Méltóságért díjjal ismerték el. Felesége volt Kovács Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, akitől született egyetlen gyermeke, Örs, ma már két unokája van. Fia szintén zenész lett, dalszerző, dzsesszdobos, valamint elnöke az apja több mint fél évszázados életművének gondozására 2018-ban létrehozott Második Idő Alapítvány kuratóriumának.
A zenészlegenda ma is aktív, a Balaton-felvidéken szőlészettel-borászattal foglalkozik, Pilisszántón él, ahol a közeli Holdvirág-árokban régészeti kutatásokat folytat. Életrajzi kötete Szörényi. Rohan az idő címmel jelent meg 2015-ben Stumpf András tollából. Idén januárban a Zeneakadémián koncerttel köszöntötték 80 születésnapja alkalmából.
Borítókép: Szörényi Levente az Illés zenekar nosztalgiakoncertjén. Készítette: Friedmann Endre. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 307 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.