Mint oly sok kortársánál, Szobotka festészetében is párizsi tartózkodása jelentett valódi fordulópontot. A budapesti Iparművészeti Iskola elvégzése után érkezett Párizsba 1911 tavaszán. Mivel részletes, olvasmányos stílusban megírt leveleket küldözgetett haza családjának, utólag jól dokumentálható az út, amit festőként bejárt. Azt is innen tudjuk, hogy a párizsi modern irányzatok eleinte egyáltalán nem tettek rá jó benyomást. Gyakran parodizálta az újítókat, a Salon des Indépendants kiállításáról például a következőket írta: „ahol a legdilettánsabb giccstől kezdve egészen a kockaművészet typusáig lehetett találni minden ízlésnek és ízléstelenségnek megfelelő képet”. A sors fintora, hogy később ő maga vált a hazai „kockaművészet” legjelesebb képviselőjévé. Még ugyanezen évben Erdélybe utazott és ott rendezte első önálló kiállítását. Párizsba visszatérve, a La Palette festőiskolában két kubista mester, Metzinger és Le Fauconnier mellett tanult. Munkái 1913-ban és 1914-ben már szerepeltek annak a Salon des Indépendants-nak a tárlatán, amelyről alig két évvel azelőtt oly kevéssé hízelgően írt levelében.
A legtöbb kubistával szemben Szobotka kifejezetten élénk színeket használt, behatóan tanulmányozta a színelméleteket és igyekezett önálló megoldásokat találni puszta másolás helyett, ami felkeltette a kortársak figyelmét. Maga Apollinaire is elismerően nyilatkozott róla a kiállításról írt beszámolójában. Az ígéretes bemutatkozás hatalmas előrelépést jelenthetett volna Szobotka pályáján, ha szerencsétlen módon nem töri derékba franciaországi karrierjét az első világháború. A konfliktus kirobbanásakor Szobotkát Bretagne-ba internálták. Szinte felfoghatatlan, mennyire rosszkor volt rossz helyen: öt évet töltött fogságban, ami alatt nem sok lehetősége volt festeni, hiszen nemigen jutott alapanyagokhoz. Rendkívüli alkalmazkodókészségére jellemző, hogy nem törte meg a tábori élet monotonitása: zeneszerető ember lévén korábban fuvolázott, a fogságban pedig jobb híján faragott magának egy tárogatót és azon muzsikált.
A kényszerű bretagne-i tartózkodásnak volt azonban még egy nagyszerű eredménye: ekkor fogott hozzá ugyanis – fogyatkozó papír- és festékkészletét felhasználva – Claudel misztériumjátékának akvarellillusztrációjához. Életművének egyik becses darabja lett ez az érzékenyen megfestett, több stílusirányzat jegyeit ötvöző akvarellsorozat. A festő végül 1919-ben térhetett haza Magyarországra. Öt év alatt viszont nagyot fordult a világ, és Szobotka sem folytathatta ígéretes nemzetközi karrierjét mint lázadó modern. Kubizmusa megszelídült, egyre inkább a természethű ábrázolás felé fordult, kései művészetét leginkább a posztimpresszionizmussal lehet rokonítani. Témái között a tájkép volt meghatározó. Itthon számos kiállításon mutatta be képeit, illetve a KUT (Képzőművészek Új Társasága) egyik alapítója volt. Utolsó éveinek nyarait Zsennyén töltötte, ennek eredményei lírai pasztell képei. 1954-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. Elévülhetetlen érdeme, hogy a kubizmust nem csupán a látvány szerkezetére irányuló öncélú játéknak tekintette, hanem egy olyan kifejezési módnak, amelyben a természet és a művészet egymásba oldódhat anélkül, hogy a természeti forma teljesen eltűnne a képről. A legszerethetőbb magyar kubista 1961. május 24-én hunyt el, a farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Kedves Olvasók, tekintsék meg A képzőművészet története sorozat 20. századi művészeti irányzatokat bemutató epizódját: https://s.mtva.hu/I4ViTCc8
Borítókép: A festő munka közben (MTI Fotó: Gink Károly)
Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 341 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!