Viszlát, óév! Itt az Újév!

Régi babona, hogy az év utolsó éjjelén zajkeltéssel, lármázással elűzhetők a felhalmozódott gondok és e sötét időszakban lesben álló gonosz szellemek.

Cikksorozat: Ünnepek és hétköznapok

2022.12.31
1 perc

Ezen a babonán és az ókori római szaturnáliákon – azaz az óévet búcsúztató zajos pogány mulatságok szokásán – alapul a mai szilveszterek hangos ünneplése. Az óév és újesztendő szétválasztása mellett Európában hagyománya van a téltemetésnek és a jövő évre vonatkozó jóslatoknak is ezen a napon. Az ünnep a szilveszter nevet a később szentté avatott I. Szilveszter pápáról kapta, aki a 4. század első felében élt, és december 31-én vesztette életét. Újév napján falusi szokás volt, hogy gyerekek és felnőttek a házakat járták és köszöntőket mondtak. Mivel hittek az e napon kimondott szó erejében, ezért a köszöntők hagyományosan az új évre vonatkozó jókívánságok voltak. 

Sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván az MTVA Archívuma! Nézzék meg képválogatásunkat mely régi szilvesztereket idéz meg!

  1. Ünneplők a Blaha Lujza téren (MTI Fotó: Kovács Gyula) 
  2. Szilveszter a Royal szállóban (MTI Fotó: Szebellédy Géza)
  3. Lampionkészítők (MTI Fotó: Percze Lajos)
  4. Mókázás „Robot Robival” a Nagykörúton (MTI Fotó: Szebellédy Géza)
  5. Mulatozás a Hungária kávéházban (MTI Fotó: Branstetter Sándor)
  6. Nyitótánc az IBUSZ szilveszteri bálján (MTI Fotó: Molnár Edit)
  7. Éjféli csók előtt (MTI Fotó: Fényes Tamás)
  8. Szilveszteri rádiókabaré Kabos Lászlóval (MTI Fotó: Fényes Tamás)
  9. Táncoló párok 1960 utolsó éjszakáján (MTI Fotó: Fényes Tamás)
  10. Szilveszteri műsor a budapesti Moulin Rouge-ban (MTI Fotó: Benkő Imre)

Borítókép: Éjféli köszöntő MTI Fotó, Készítette: Müller Lajos Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum Azonosító: MTI-FOTO-820579

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 322 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.