Szerencsi Évára emlékezünk

Generációk emlékeznek rá Vitay Georginaként, aki bájos arcával, nagy szemeivel az intézet falain túlra vágyódik. Aki egyszer látta az Abigélben, nem felejti tiszta tekintetét, kedvességet sugárzó személyiségét. Szerencsi Éva Déryné-díjas színművésznőre emlékezünk, aki már 20 éve nincs közöttünk.

Cikksorozat: Kultúrsnack

2024.09.06
2 perc

Édesanyja az Operaház büféjét vezette, így kislányként ő is sok időt töltött ott. Ekkor még balett-táncos akart lenni, de a prímabalerina lebeszélte róla, a színpad azonban továbbra is vonzotta. Gimnazista korában már a színészi pálya érdekelte: nem is volt kérdés, hogy jelentkezik a főiskolára. Első filmszerepét még hallgatóként kapta, amelyet később számos színházi, filmes és szinkronszerep követett.

Szerencsi Éva friss végzősként (MTI Fotó: Keleti Éva)

A nagy sikerű Abigél nemcsak a hírnevet hozta meg Szerencsi számára, hanem egyszerre határokat is szabott karrierjének, ugyanis a szerep után a színésznőt naivaként könyvelték el. Várkonyi Zoltán egyszer azt mondta neki: „Éva, te egy szerencsétlen alkat vagy.” A rendező arra gondolt, hogy Szerencsi másképp gondolkozik, mint amit a külső mutat, személyiségéhez valójában nem illik a naivaszerep. 

Az Abigél című film forgatásán (MTI Fotó: Friedmann Endre)

Ebből a skatulyából próbált kitörni, amikor a József Attila Színház után Miskolcra ment játszani, ahol nagyobb teret kapott, hogy más szerepekben is kipróbálhassa magát. Végül mégis visszatért Budapestre, ahol 1989-től a Népszínházban és a Budapesti Kamaraszínházban játszott, majd haláláig a Ruttkai Éva Színház tagja volt. Színházi szerepei mellett ő adta Samantha hangját a Dallas című sorozatban, de kipróbálta magát hangjátékokban is – csak a szavalástól idegenkedett.

Szerencsi Éva egy motorcsónakban (MTI Fotó: Farkas Tamás)

Nem szerette a nyilvánosságot, köztudottan zárkózott ember volt. Pályatársai szerint tele volt energiával, titokkal, szerénységgel és kitartással, még utolsó éveiben is játszott és rendezett. A kiemelkedő tehetségű színművésznő emlékére a Ruttkai Éva Színházban Szerencsi Éva Stúdiót alapítottak.

 

Szerencsi Évára emlékezve figyelmükbe ajánljuk az Abigél című tévésorozatot Zsurzs Éva rendezésében Szerencsi Évával a főszerepben. Nézzék meg a Nemzeti Archívumban: https://s.mtva.hu/yOiZoidf

 

Borítókép: A színművésznő a Miskolci Nemzeti Színház tagjaként. Készítette: Farkas Tamás. Tulajdonos: MTI/MTVA

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.