Ragyogó humor, finom irónia, műveltség és mély gondolatiság jellemezte Szerb Antalt, aki íróként, irodalomtörténészként, valamint műfordítóként is tevékenyen részt vett a huszadik századi irodalmi életben.
Érdekes, hogy az eredetileg költőnek készülő fiatalembert ma leginkább regényeiről és tanulmányairól, valamint frappáns útirajzairól ismerjük. Igazságtalanul rövid élete során Szerb Antal rendkívül termékeny szerzőnek bizonyult: a tőle származó novellák, regények, irodalomtörténeti írások, esszék és versek együttesen több ezer oldalra rúgnak. Nem csoda, ha barátai gyakran panaszkodtak arra, hogy az író alig mozdult el íróasztala mellől.
Kutatóként nem volt rest alaposan leporolni a klasszikusokat, és meglehetős antiautoriter szemlélettel akár bírálatot is megfogalmazni nagy íróinkkal szemben. A magyar, illetve a világirodalom történetéről írt könyveit kortársai csodálattal olvasták, nem utolsósorban azért, mert Szerb rendkívül élvezetes, olvasmányos formában tudta tálalni még a száraz tudományt is. A barátok visszaemlékezései alapján Szerb Antal szigorú kritikus, ugyanakkor lenyűgözően kedves, szeretetteljes lény volt. Sógora, Bálint Endre festőművész így vallott róla: „Nagyon sok olyan tulajdonsággal volt megáldva, amit mások nemigen tudtak róla, például, hogy mennyi segítő szándék volt benne.”
Szerb Antal magánéletének kihívásai ellenére is mindig törekedett arra, hogy rendezett benyomást keltsen. Édesapja rossz üzletember volt, többször csődbe vitte a családot: ilyenkor rendre Antal segítette ki szüleit. Első házassága tönkrement, csak negyvenes évei felé közeledve talált ismét társra Bálint Klára személyében. Polgári neveltetése meghatározó volt számára: aligha meglepő, hogy számos önéletrajzi mozzanatra bukkanhat az olvasó az Utas és holdvilág, illetve A Pendragon-legenda című regényeiben, az Ulpius-ház és lakói például kifejezetten az író gyerekkori emlékeiből táplálkoznak. „Az irodalom a lélek válasza a sorsra” – vallotta a munkájában sok örömöt találó író, aki az útirajz műfajában is remekelt: A harmadik torony, illetve a Budapesti kalauz – Marslakók számára című művei máig kedvelt olvasmányok. Műfordítóként is nagyon termékeny volt: többek közt Anatole France, Somerset Maugham és P. G. Wodehouse sikerkönyveit is ő ültette át magyar nyelvre.
Szerb Antal további sorsát megpecsételték a történelem viharai: az 1940-es években íróként, tanárként egyre inkább ellehetetlenült. Hívták ugyan Amerikába egyetemi vendégelőadónak, ő azonban úgy érezte, hogy magyar nyelven tudja legjobban kibontakoztatni, átörökíteni azt a rengeteg tudást, amely a birtokában volt. „Ha Vörösmartyról nem beszélhetek nekik, akkor miért tanítsam őket?” – kérdezte rezignáltan felesége, Bálint Klára visszaemlékezései szerint.
1944. június 5-én Szerb Antalt behívták munkaszolgálatra: először Fertőrákosra, majd Balfra került. Az aggódó rokonok megszerveztek számára egy szökési lehetőséget, az író azonban nem élt vele: nem volt hajlandó otthagyni barátait, a szintén munkaszolgálatra beosztott Sárközi Györgyöt és Halász Gábort. 1945. január 27-én tragikus körülmények között vesztette életét a balfi munkatáborban. „Bízzatok benne, hogy hamarosan találkozunk” – írta haza utolsó levelében.
Kedves Olvasók, tekintsék meg a Szerb Antal írása nyomán készült Egy filozopter szerelmei című tévéjátékot Darvas Iván főszereplésével: https://s.mtva.hu/6aV1kI65
Borítókép: Szerb Antal portréja az 1930-as évekből (MTI Fotó: Haár Ferenc)
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 339 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál. Jó böngészést kívánunk!