A nő, aki nem csak Petőfi özvegye volt

„Nem csodálkozom, hogy Petőfi oly ábrándosan s mondhatni őrülten szerelmes volt bele. Különös nő volt s hogy férje nem ugyan reá vonatkozó szavaival éljek, jó, szép, mint egy angyal, s elmés, mint az ördög”. Fiatalasszony korában rövidre vágatta a haját, otthon színes szoknyanadrágot viselt, fején piros fezt, szalonjában a földre szórt törökös párnákon kínálta hellyel férfi vendégeit, akikkel együtt fogyasztotta a kávét, mellé pedig szivarkát szívott.” – írta róla Szász Károly 1850 nyarán. „Beszéltünk mindenről, a költészetről, férjéről, Sandról, Byronról, vitatkoztunk a nőkről, férfiakról, nevettünk egymás ötletein, aztán érzelegtünk, hogy gúnyolódjunk.”

Szendrey Júlia 1828. december 29-én született Keszthelyen. Kortársait elsősorban kisugárzása és intellektusa fogta meg, emiatt sok női irigye is akadt. Különleges volt, merész, extravagáns, tettei és szokásai nem hagytak kétséget afelől, hogy akarattal és látványosan kívánt eltérni a megszokottól és az elvárttól.

Épp ezért volt idő, amikor kizárólag negatívan ítélte meg Szendrey Júliát a közvélemény. Nem nézték jó szemmel, hogy a gyászév letelte előtt újra férjhez ment, beteljesítve Petőfi Sándor hozzá írt sorait: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,/ Fejfámra sötét lobogóul akaszd” . Nem igazán hallgatták meg a fiatalasszony érveit, aki számára férj és vagyon nélkül, kisgyerekkel a nemzeti függetlenség szimbólumaként az egzisztenciális önállóság lehetetlen lett volna.

Második férjével, Horvát Árpád történésszel végül elhidegültek egymástól, és már súlyos betegen el is költözött a férfitól. Ezt a házasságot Szendrey Júlia személyiségével ellentétes lépésnek tekinthetjük, hiszen tulajdonképpen kényszer volt számára. A párkapcsolati nehézségek megjelenésével viszont egyenes arányban aktivizálódott az asszony szellemi önállóságvágya. Kéziratban fennmaradt versgyűjteményében első költeménye alatt az 1854-es évszám szerepel.

Petőfi Zoltánt ugyan fiatalon el kellett temetnie, de másik négy gyermeke sok örömet hozott az életébe. Nekik ajánlotta Hans Christian Andersen meséinek fordítását. Szendrey Júlia bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit is. Jóvoltából először jelentek meg hazánkban ezek a történetek, például A császár új ruhája vagy a Rendíthetetlen ólomkatona.

Az utókor tudott csak megenyhülni Szendrey Júlia irányában, amikor megjelent az a kötet, amiben közreadták naplóját és többek között halálos ágyán írt levelét is.

„Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.”

A naplóban megírt őszinte érzelmek és ránk maradt életműve ha későn is, de rehabilitálták „a nemzet özvegyét”.

Borítókép: Filmforgatáson Hűvösvölgyi Ildikó mint Szendrey Júlia, Szacsvay László mint Petőfi Sándor és középen Nagy Gábor Jókai Mórként. Készítette: Friedmann Endre, Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-878101

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 327 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.