Már kislányként határozott elképzelése volt arról, hogy színésznő lesz. A gyermekkori álmainkat nem sok felnőtt veszi komolyan, de ahogy ő beszélt a színészet iránti vágyairól, annak beteljesülésében senki sem kételkedett.
Nemcsak a hozzá közelállókat győzte meg, mert elsőre felvételt nyert a színművészeti főiskolára. Gellért Endre tanítványa volt, a „nagy csapat” tagja Hacser Józsával, Horváth Terivel, Váradi Hédivel. Később azt vallotta: Gellértnek köszönhette, hogy színésszé vált. Már főiskolás korában komoly színházi szerepeket kapott. 1952-ben vette át a diplomáját. Első szerződése a Madách Színházhoz kötötte, majd Szegeden játszott, ahol minden szerepet megkapott, amit csak szeretett volna. Egy évadon át a Petőfi Színházban lépett fel, ezután huszonkilenc évig volt a budapesti József Attila Színház vezető művésze. 1984-ben átszerződött a Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja maradt.
Kiváló humorérzékkel rendelkezett, számos tévés és rádiós kabaréjelenetben közreműködött, ezek közül talán a legemlékezetesebb egy Csehov-paródia, a Ványadt bácsi, valamint a Schütz Ilával előadott Csirágné és Karakánné jelenet. A komolyabb darabokat jobban szerette, de nagyobb sikereket a könnyedebb műfajokban ért el. Bodrogi Gyula erről így beszélt: „A komolyabb hangvételű dolgokat szerette játszani, viszont a könnyebb hangvételű dolgok sikerét szerette learatni”
Szemes Mari művészi munkáját számos rangos kitüntetéssel ismerték el. Két alkalommal kapott Jászai Mari-díjat, 1979-ben kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1985-ben vehette át. Dömölky János rendező és egyben egykori élettársa így emlékezett rá 80. születésnapján: „Engem egy életre megigézett…"
BORÍTÓKÉP: Barsy Béla, Szemes Mari, Erdődy Kálmán színművészek. MTI Fotó. Készítette: Keleti Éva. Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum. Azonosító: MTI-FOTO-800621
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 315 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.