100 éve született Szemere Vera

A Dunakanyarban jelentős földbirtokkal rendelkező Seligmann család 1923-ban született kisasszonya az úri családok korabeli szokásai szerint apácákhoz járt iskolába, a budapesti Mikszáth Kálmán téri Sacré Coeur Sophianum Katolikus Leánygimnáziumban tanult. A színiakadémiára való jelentkezés ötlete hatodikos gimnazistaként az iskola előtt elsétálva ötlött eszébe, majd egyike lett annak a tíz diáknak, akit abban az évben a négyszáz jelentkező közül felvettek, ám családja nem örült neki, hogy Szemerére magyarosította vezetéknevét. Tanulmányait 1942-ben fejezte be, vizsgaelőadása Klütaimnésztra szerepe volt Szophoklész Elektrájában. Itt látta meg Pünkösti Andor, az akkori Madách Színház főrendezője, aki másnap már szerződést is ajánlott a szerény végzősnek. Bár a magánkézben lévő modern és merész színházat két évaddal később feloszlatták, ez az időszak örökre megváltoztatta az ifjú Vera életét.

Itt ismerte ugyanis meg a színház vezető színészét, a sokoldalú Várkonyi Zoltánt, későbbi férjét. A gyönyörű és tehetséges lányt hamar felfedezte a film, sorra alakította a főszerepeket. Amikor az olasz Cinecittá filmgyár munkatársai tehetségeket keresve érkeztek Budapestre, Szemere Verát és Benkő Gyulát szemelték ki külföldi szerződésre, akiket az egykori Horizont mozi épületébe hívtak tárgyalni, ahol stílusosan kettejük életnagyságú fényképe alatt ajánlottak számukra kétéves külföldi szerződést. Egyikük sem vállalta, Szemere Vera családját és Várkonyi Zoltánt sem akarta itt hagyni, aki iránt akkor már gyengéd érzelmeket táplált. 1944-ben Várkonyi háborús életveszélybe került, és a Vígszínház pincéjében egy befalazott odúban volt kénytelen többedmagával két hónapig bujkálni. 1945 januárjában, a veszélyhelyzet elmúltával egyből menyasszonya, Szemere Vera keresésére indult. Ketten együtt, szövetségben és újult erővel álltak a rengeteg rájuk váró feladat elé, Várkonyi terve és álma ugyanis a színházi élet újraindítása és a máig legendás Művész Színház létrehozása volt, melynek műsora ötvözte a komoly drámairodalmat a könnyed, ám színvonalas szórakoztatással.

A kultúrára és feledésre vágyó emberek kabátban vacogva ültek a nézőtéren, ám lelküket a színházi élmény melege járta át. Az előadások délután fél háromkor kezdődtek, hogy a nézők még a kijárási tilalom előtt gyalog hazaérhessenek. Szemere Vera élete legszebb éveinek tartotta ezt a nehéz, de örömteli időszakot. 1946-ban a Szemere–Várkonyi pár házasságot kötött, a következő évben pedig világra jött Gábor fiuk, a későbbi rendező és forgatókönyvíró. Színészként Szemere Vera olyan előadásokban nyújtott szép alakításokat, mint a Hedda Gabler vagy a Mélyek a gyökerek, későbbi pályája folyamán Móricz, Sarkadi, Molière művekben is emlékezetes volt. Színházi kitérőket, valamint „szerepköri száműzetést” követően az 1950-es évek végétől közel húsz esztendőn keresztül a Madách Színház lett művészi otthona, miközben férje a Vígszínház főrendezőjeként és igazgatójaként működött.

Kiválóan illettek karakteréhez a polgári nagyasszonyok és a történelmi hősnők, valamint a különleges karakterszerepek, asszonyfigurák, melyek megformálására színpadon és filmen is alkalma nyílt. Emlékezhetünk rá a Liliomfi Zengőbérczinéjeként, A kőszívű ember fiai Antoinette-jeként, a Kárpáthy Zoltán Kőcserepynéjeként, az Egri csillagok Ceceynéjeként vagy a Keserű igazság Sztankónéjaként is, akiket a vásznon formált meg, míg Sarkadi Imre Elveszett paradicsom, Illyés Gyula Kegyenc, Tennessee Williams Az iguana éjszakája vagy Molnár Ferenc A hattyú című darabjaiban színpadon is remekelt. 1964-ben úgy nyilatkozott, hogy vígjátéki szerepre vágyik: „Nem tudok elképzelni nagyobb színészi élményt, mint a vígjátéki szituáció nyomán azonnal fellépő nevetés örömét. (…) a kimondott szó után a felcsattanó nevetést érzem a legszorosabb kapcsolatnak közönségemmel…”

Az Ez a divat című magazin 1970. évi 5. számában háziasszonyszerepben is bemutatkozott. Az újság a háziasszony ízlését dicsérő lakásukból és praktikus konyhájukból mutatott be olyan újdonságokat, mint a grillsütő vagy az olasz barátoktól kapott elektromos konyhai kés, miközben megjegyezte, hogy „a tűzpiros padlóváza, amely télen-nyáron tele van színes lombokkal, virággal, kukoricacsővel” kiválóan harmonizál Szemere Vera piros jersey pantalló-mellény szettjével.

Amikor elvesztette élete párját, a Művész Színházról szóló hiánypótló kötet szerkesztésébe fogott és férje kéziratos hagyatékát is gondozta. Mivel Várkonyi Zoltán nagyon tisztelte a háttérben dolgozó kollégákat, a nevét viselő emlékdíjat is alapított, amelyet évente unokájuk és menyük ad át a Vígszínház titkos társulati szavazással megválasztott műszaki vagy adminisztratív munkatársának.

Szemere Vera a színház- és filmművészet meghatározó figurájához kötötte életét, mindenben türelmesen segítve és támogatva férjét, ám sosem érezte mindezt áldozatnak, inkább a tűz csiholójának és nagy idők tanújának és alkotó részesének, aki nem mellesleg kiváló és feledhetetlen alakjává vált huszadik századi színművészetünknek. Az MTVA Archívum m3.hu oldalán alakját és jellegzetes hangját A tőr című filmmel idézzük meg születésének centenáriumán.

Borítókép: Budapest, 1961. május 23. Szemere Vera Éva szerepében Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című színművének próbáján. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Készítette: Bartal Ferenc. Azonosító: MTI-FOTO-823899

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 327 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.