„A színház az a félelem nélküli boldog élet, az a teljesség”

Már kétéves korában a Vígszínház színpadán állt, és ott is maradt egész életére. Ma lenne 95 éves a színészkirálynő, Ruttkai Éva.

Karakter

2022.12.31 | olvasási idő: kb. 4 perc


Születésének pontos napjáról többféle információ kering. A tényleges nap december 31., de édesanyja próbálta meggyőzni az orvost, hogy írja egy nappal későbbre 1928. január 1-jére, hisz nő lesz belőle, hadd nyerjen egy évet. Az orvos erre nem volt hajlandó, de a vita hevében – valószínűleg véletlenül – a házszámuk adatát, vagyis 29-et írta a papírra.

Hatodik gyermekként érkezett a családba, de a testvérek közül csak hárman maradtak életben. Nagy szegénységben éltek, ezért a gyerekeket gyakran hordták szereplőválogatásra, hogy bevételeiket a szereplésekből befolyó összeggel kiegészítve könnyebben boldoguljon a család. Egy ilyen alkalommal édesanyja arról értesült, hogy a Vígszínházba egy kisfiút keresnek. Iván nevű fiát megfelelőnek ítélve a szerepre nyomban a meghallgatásra indult volna, ám a kislányát nem volt kire hagyni, így őt is magukkal vitték. Amikor a színfalak mögött várakoztak, a kis Éva hirtelen kirántotta kezét anyja szorításából, és besétált a színpad közepére. Végül bátyjával együtt őt is leszerződtették, Ottó testvérük pedig az Operaház kórusában énekelt.

A három Ruttkai testvér (MTI Fotó: Keleti Éva)

Az ifjú Ruttkai Éva 1945-ben a Zeneakadémián szavalt, ahol jelen volt a Vígszínház akkori igazgatója. Jób Dániel felfigyelt rá és leszerződtette társulatába. Egy rövid nemzetis kitérőt leszámítva mindvégig e teátrum tagja maradt. Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékának főszerepével debütált a beteg Tolnay Klárit helyettesítve. Gábor Miklóssal, későbbi férjével, egyetlen gyermeke apjával akkor találkozott, amikor egy este beült a Művész Színház egyik előadására. A mellette ülő édesanyjának ezt mondta a férfiról: „Ez férfiben olyan, mint én nőben”.

Gobbi Hildával a Pesti Színház öltözőjében (MTI Fotó: Cser István)

Ruttkai számos tévéjátékban és több mint félszáz filmben szerepelt. Gyakran szavalt és sajátos bájjal adott elő sanzonokat, melyeket nagylemezek örökítettek meg az utókor számára. Négy évtizedet átívelő pályája során bizonyította, hogy a legsokoldalúbb magyar színésznők egyike. Számos műfajban kiváló teljesítményt nyújtott, és sokféle női karaktert megelevenített. A számára legkedvesebb alakításai Tolsztoj Natasája és Anna Karenyinája, valamint Shakespeare Júliája voltak. Darvas Iván, akivel sokat szerepeltek együtt, így vélekedett róla: ”Ruttkai Éva volt az a színész, akinek bele lehetett nézni a szemébe, akinek érdemes volt belenézni a szemébe. És akinek a szeméből választ is kapott az ember. Én azt hiszem, hogy ez a legtöbb, ami két színész között a színpadon történhet, hogy van miért belenézni egymás szemébe”. 

Darvas Ivánnal Csehov Ványa bácsijában (MTI Fotó: Kovács Sándor)

1960-ban a színpadon találkozott először Latinovits Zoltánnal az Ilyen nagy szerelem című darabban, melyre bátyja kérte föl, aki akkoriban színigazgató volt Miskolcon. A színésznőnek csak néhány előadás erejéig kellett beugrania, nem tulajdonított különösebb jelentőséget az alkalmaknak. A próbán mindössze néhány mondata volt, ám ahogy odafordult Latinovitshoz, tekintetük találkozott, és megállt az idő. Ruttkai mindent elfelejtett, nem tudta folytatni, úgy érezte, a saját szemei néznek vissza rá. Ennek ellenére sokáig ellenállt Latinovitsnak, nem vette komolyan a közeledését, mert attól tartott, hogy csak előrejutási lehetőséget remélve udvarol neki a fiatalabb, akkor még névtelen vidéki színész. Amikor lementek az előadások Miskolcon, a színésznő visszaindult Budapestre. Latinovits az utolsó pillanatban ugrott fel a vonatra kölcsönkért pénzből vett virággal és plüssfigurával. A vonatúton azonban sikertelenül próbálta meggyőzni Ruttkait érzéseiről. A csalódott férfi leszállt a vonatról, hogy visszainduljon Miskolcra a színésznőtől kapott pénzből. Amikor az asszony meglátta a kiszolgáltatott és riadt Latinovitsot a peronon, akkor szeretett bele, mely szerelem halálukig tartott. 

A Ruttkai-Latinovits házaspár (MTI Fotó: Keleti Éva)

A 80-as évek elején a színésznő egészsége megromlott, de ez sem tartotta távol hivatásától. Míg képes volt rá, színpadra állt, mígnem 1986-ban csatlakozott az égi színtársulathoz. Egyszer így vallott magáról: „Nem lehet pontosan tudni, hogy mi az én jelentőségem, de biztos, hogy csillagként kell szolgálnom. S ez nem a ragyogás, nem csak a ragyogás, mert hiszen a csillagnak dolga van. A csillagnak az a dolga, hogy messzire világítson. És ez nagyon nehéz…”

Ruttkai Évát az MTVA Archívum m3.hu online csatornáján 2022. december 31-én a Csak Szilveszter! 1. című szórakoztató műsorban láthatják. Tartsanak velünk!

Borítókép: Ruttkai Éva otthonában. MTI Fotó. Készítette: Farkas Tamás, Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-S__FA19840116005

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 322 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

„Ha egy dolog humoros, keresd benne az elrejtett igazságot!”

70 évvel a halála után is töretlenül népszerű, Shakespeare után a leggyakrabban játszott szerző G.B.Shaw. De nemcsak darabjairól volt híres: ő volt az egyik első vegetáriánus, meggyőződéses pacifista, és csak hosszas vonakodás után volt hajlandó átvenni irodalmi Nobel-díját.

Nemzetközi sörnap

2008 óta minden év augusztus 5-én tartják világszerte a sör napját, amely egy kis amerikai sörözőből indult világhódító útjára, de maga a sörivás hagyománya már többezer éves.

Korai karácsony

Egy december elején elküldött üdvözlet, ami legendává vált

Színészek az újságírók ellen

SZÚR. Sokan valószínűleg még emlékeznek, sokan azonban már nem, hogy miből áll össze ez a mozaikszó. Gyorsan el is áruljuk: színészek és újságírók rangadója. Hosszú időn keresztül igazi esemény volt ez, mely tömegeket mozgatott meg: volt idő, amikor a Népstadiont is megtöltötték az érdeklődők.