Alázatosnak lenni a darabbal szemben

Tízéves korában látta lelki szemeivel, amint fut a kamera előtt egy drámai jelenet felvételén. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas kiváló művészt köszöntjük születésnapján.

Cikksorozat: Karakter

2024.10.15
3 perc

Rudolf Péter Budapesten született 1959. október 15-én. Színészként kezdte pályáját, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1983-ban Horvai István osztályában. Már főiskolásként is szerepelt filmekben, ekkor forgatta például a Cha-Cha-Chát és a Jób lázadását. Diplomaszerzés után a Vígszínházhoz szerződött, ahol egyik első legnagyobb szerepe a Puck volt, és amelynek ma már igazgatója. Eleinte kamaszfiúkat játszott, megjelenése miatt naiv karaktereket osztottak rá, de sokak számára később az Üvegtigris Lalijaként vált ismertté.

Kaszás Attilával a Börtönkarrier forgatásán (MTI Fotó: Zih Zsolt)

Szerepei mellett fokozatosan elkezdett rendezői, produceri és forgatókönyvírói feladatokat vállalni. Dolgozott az Újszínház művészeti vezetőjeként, első rendezése pedig a Dühöngő ifjúság volt 1992-ben. Filmrendezőként Kapitány Iván oldalán mutatkozott be 2001-ben a mára kultfilmként emlegetett Üvegtigrissel. Már főiskolás korában sem érte be a színészettel: ő volt az egyik olyan diák, aki elkezdett tovább ötletelni, amikor a tanár kiment a teremből. Pályája elején is igényelte azt a fajta mélységet és alaposságot, amit a rendezés megkíván.

A Mindenből egy van című színházi improvizációs komédiasorozatban (MTI Fotó: Zih Zsolt)

Rudolf Péter – pedagógus szülők gyerekeként – mindig udvarias, megfontolt ember volt, mégis „makacs” rendezőnek tartja magát, aki elsősorban a darabbal szemben alázatos, és addig nem megy tovább, amíg úgy érzi, hogy valami nincs rendben. Úgy véli, az a jó színdarab, amelyről az ember azzal az érzéssel jön ki, hogy élni érdemes.

Az Így szerettek ők című irodalmi est próbáján (MTI Fotó: Szigetvári Zsolt)

Többször beszélt arról, hogy úgy gondolja, sok mindent kicsit később lépett meg, mint ahogy megtehette volna. A Die Hard című filmben rá akarták osztani egy taxisofőr szerepét, de végül a lánya diplomaosztóját választotta a forgatás helyett. Ugyanezzel a tudatossággal vall arról, hogy az eljátszott szerepekből, egy-egy élethelyzet átéléséből mennyit tud meríteni. Pályafutása igazolja, hogy Rudolf Péter korunk egyik meghatározó színházi egyénisége, akit megannyi színházi, filmes és szinkronszerepe, rendezése, hangjátéka révén méltán tüntettek ki számos díjjal, és lett 2021 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Feleségével, Nagy-Kálózy Eszterrel a Hogy volt?! című tv-műsorban (MTI Fotó: Zih Zsolt)

Az m3.hu műsorán Rudolf Pétert a Napóleon című filmben láthatják október 15-én. Október 19-én megnézhetik továbbá Kincsestár című műsorunk Rudolf Péterről szóló epizódját, melyből még többet tudhatnak meg a színművész életéről, pályájáról. Tartsanak velünk!

Borítókép: Hogy volt?! című tévéműsorban. Készítette: Zih Zsolt. Tulajdonos: MTI/MTVA

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 280 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.