Sorsokat játszani

80 éve született Ronyecz Mária, aki mély tónusú hangjával korának híres tragikája volt.

Cikksorozat: Karakter

2024.06.25
3 perc

A Jászai Mari-díjas színésznő 1944-ben látta meg a napvilágot Kunágotán. Színészkarrierje korántsem indult zökkenőmentesen. A legendás Várkonyi Zoltán osztályába nem került be, de kitartott elhatározása mellett, hogy színész lesz. Az újabb felvételi idejéig egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott, eközben egy amatőr társulat tagja volt. A következő évben Ádám Ottó osztályába került, és 1967-ben végzett a Színművészeti Főiskolán.

Ronyecz Mária és Törőcsik Mari A kényeskedők című vígjátékban. (MTI Fotó: Keleti Éva)

Főiskolai évei alatt a Madách Színházban volt gyakorlaton, így kapta meg Betty szerepét a Koldusoperában. Bár mindössze egy mondata volt a darabban, ez ugródeszka volt számára, hiszen részt vehetett a társulat 1966-os olaszországi turnéján és a moszkvai vendégelőadáson is. Pályafutását a Pécsi Nemzeti Színháznál kezdte. A kritika már kezdőként is elismerte, majd a későbbiekben is gyakran dicsérték szép zengésű alt hangját, érzékenységét, katartikus alakításait. A kritikusok szerint nemcsak saját szerepét, hanem a teljes színdarabot tanulta, így képes volt egész sorsokat megmutatni.

A színésznő 1977-ben, már a Nemzeti Színház tagjaként (MTI Fotó: Benkő Imre)

Pécs után visszatért Budapestre, ahol tizenkét évet töltött a Nemzeti Színháznál. 1975-ben Árva Bethlen Katát játszotta a Vadász Ilona rendezésében színre vitt monodrámában. Ronyecz egyedül is képes volt megtölteni a színpadot érzésekkel, játékával megnyerte mind a közönséget, mind a kritikát. 1982-ben csatlakozott az akkor alakuló Katona József Színházhoz, és itt játszott haláláig, 1989-ig. Színházi munkássága során ő alakította többek közt a Csongor és Tünde Mirígyét, a Bánk bán Gertrudisát és a Faust Margitját. Ez utóbbi bemutatásának évében, 1977-ben a színésznő munkásságát Jászai Mari-díjjal jutalmazták.

Ronyecz Mária és Cserhalmi György a Faust főpróbáján (MTI fotó: Benkő Imre)

Színházi munkái mellett tévés szerepeket is vállalt. 1968-ban ő alakította Gertrudis királynét Latinovits Zoltán oldalán a Bánk bán tévéfilm-adaptációjában. Filmes szereplései közé tartozik az Isten veletek, barátaim! (1987), a Szemüvegesek (1969), valamint a kultuszfilmmé vált Megáll az idő (1982). Utolsó nagy színházi szerepe Elias Canetti Esküvőjében volt, amelyben már betegen játszott. Bársonyos orgánumát és versmondói tehetségét rádiófelvételek őrzik.

Ronyecz Mária színésznő 1986-ban (MTI fotó: Farkas Tamás)

Ronyecz Máriával az m3.hu műsorán az Árva Bethlen Kata című monodrámában találkozhatnak június 24-én, tartsanak velünk!

Borítókép: Ronyecz Mária (Gertrudis) Katona József Bánk bán című drámájának tv-felvételén. MTI Fotó. Készítette: Patkó Klári. Tulajdonos MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Azonosító: MTI-FOTO-855671

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.