Szépség és intelligencia

A Magyar Színházművészeti Lexikonban azt olvashatjuk a neve mellett, hogy táncos, koreográfus, balettigazgató, érdemes és kiváló művész. Mindezek mellett a színpadra lépve olyan férfiideált testesített meg, amit nehéz szavakba önteni. Állandó fotográfusa, Keleti Éva így próbálta megfogalmazni a Róna Viktor-jelenség lényegét: „Minden, amit a szépségről el lehet mondani, azt ő képviselte”.

Róna Viktor Budapesten látta meg a napvilágot 1936. augusztus 17-én. Édesanyja, Csillag Mária kis túlzással a súgólyukból ment a szülőszobába, és pár hét múlva újra ott ült – immár gyermekével együtt. Róna Viktor így a színház iránti szeretetet gyakorlatilag az anyatejjel szívta magába. Szüleinek egyszem késői gyermeke volt, táncos-komikus édesapja már kétévesen felléptette gyerekszínházában: verset szavalt egy Mikulás-ünnepségen. Szintén kisfiúként aratta első sikereit a Gül baba című operettben Latabár Kálmán partnereként, négyéves korától a család aktív keresőjének számított. Kifejezetten tehetséges volt, de ő mindig tiltakozott: „Nem akarok színész lenni, én táncolni akarok!”

A háború előtt magániskolába járt, hivatalosan 1945-ben kezdett el táncot tanulni a romos Operaházban Nádasi Ferenc növendékeként. Tizennégy évesen 1950-ben a Diótörőben és a Párizs Lángjaiban nyújtott sikeres alakításaiért megkapta az operaházi tagságot. Miközben folyamatosan játszott, kötelezték, hogy végezze el a frissen alakult Balettintézet négyéves kurzusát is. Kitartó munkával osztályelső lett, közben Oroszországban is töltött egy évadot a híres Puskin-mesterosztályban, a diplomáját 1954-ben kapta meg.

Orosz Adél mellé a balettmesterük, Nádasi Ferenc osztotta. Visszaemlékezések szerint akkoriban még senki nem akart Róna Viktorral együtt táncolni. A mester azonban megnyugtatta Adélt: „Higgyétek el, hogy lesztek ti még álompáros”. Miután együtt táncoltak a koncertvizsgán, a közönség úgy ítélte meg, hogy jól mutatnak egymás mellett. Sikeres páros szerepeket tanultak be és automatikussá vált, hogy ha egyikük ment, a párja is csatlakozott hozzá. Ilyenek voltak a Giselle, A hattyúk tava, a Diótörő, Rómeó és Júlia szerepei.

Róna Viktor már a takarásban megejtett egyetlen kézfogásból tudta, hogyan kell aznap együtt táncolnia Orosz Adéllal: „és ugyanúgy ő is tudta, hogy énnekem éppen milyen napom van, tehát hogy neki mennyire kell a lábán állni és néhanapján engem segíteni, mikor féllábon állt, hogy én orra ne essek” – emlékezett vissza az együtt töltött időszakra Róna Viktor. „Annyira összetartoztunk. Nekem az Adéllal táncolni az olyan volt, mintha egyedül táncoltam volna.”

Róna Viktor 1974–1980 között a Norvég Nemzeti Balett vezető szólistája, balettmestere volt, 1980–1982 között a Párizsi Nagyoperában vezető balettmesterként működött és több világvárosban is rendszeresen tartott kurzusokat. Koreográfusként saját változatban két klasszikus balettet is színre vitt: 1976-ban Oslóban a Diótörőt, majd 1991-ben az Operaházban a Csipkerózsikát. 

Több balettfilmben táncolt, de színészként csak egyetlen filmben játszott. 1968-ban váratlanul érte Máriássy Félix rendező felkérése a Kötelék című játékfilm egyik prózai szerepére, ahol egy pilótát kellett megformálnia. „Olyan élmény és esemény volt az életemben, hogy valami teljesen mást kellett csinálni, hogy soha nem fogom elfelejteni, hogy megtanultam repülőt vezetni” – nyilatkozta Róna Viktor lelkesen a forgatás után.

1962-ben a világhírű Margot Fonteyn partnere megsérült és maga helyett Róna Viktort ajánlotta. A sikeres londoni előadások után sok meghívást kaptak, protokoll-előadások sztárjai lettek, róluk cikkezett az összes vezető külföldi lap. Róna Viktor érezte, ha nem is művészileg, de ez az év élete csúcsa, megismételhetetlen „szenzáció”, hogy az angol királynő, majd Kennedy előtt táncolhatott Fonteynnel. Az amerikai turnét számos további meghívás követte, hiszen keresett partnere lett a világ leghíresebb prímabalerináinak: egyenesen a magyar táncművészet utazó nagykövetének tartották.

Visszavonulását sokan okos döntésnek könyvelték el azt mondogatva, hogy „a csúcson kell abbahagyni”. Táncosként az utolsó szerepe Budapesten a Spartacus volt, amit élete szimbólumaként élt meg. Az előadásban minden este keresztre feszítették, és úgy jött le az utolsó előadáson a keresztről, hogy nem tudta, nem kap több lehetőséget. Ezt követően a tanításban találta meg a célját, amelyet ugyanolyan szenvedéllyel művelt, mint pályafutása korábbi szakaszában a táncot.

Borítókép: Orosz Adél és Róna Viktor a Diótörő című balett 500. előadásán 1980-ban. Készítette: Ruzsonyi Gábor, Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-884246

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.