Az első magyar Oscar-díjas

80 éves Rófusz Ferenc Kossuth-díjas rajzfilmrendező, akinek A légy című animációs rövidfilmje első magyar alkotásként nyert Oscar-díjat. Skicc rovatunk írása a Sajtóarchívum anyagainak felhasználásával készült.

Cikksorozat: Skicc

2026.08.19
3 perc

1946. augusztus 19-én született Budapesten. Kézügyességét édesanyjától örökölte, aki kiválóan rajzolt. Már általános iskolásként érdeklődött a rajzfilmek iránt, a Dési Huber Istvánról elnevezett rajzkörbe és a Ferenczy-szakkörbe járt. A Mafilmnél szerzett díszletfestői és trükkfilmrajzolói tapasztalatokat, 1968-ban pedig a Pannónia Filmstúdióhoz került, ahol rajzolóként, animátorként, majd társrendezőként dolgozott. 

Közreműködött a Gusztáv, a Mézga család és a Kérem a következőt! című népszerű sorozatok elkészítésében, és részt vett a János vitéz című egész estés rajzfilm munkálataiban is.

Diplomáját 1971-ben vehette át, első önálló rajzfilmjét három év múlva készítette A kő címmel.

Munkahelyi portré 1976-ból (MTI Fotó: Farkas Tamás)

1980-ban született A légy című négyperces animációs rövidfilmje, amely több fesztiválon is díjat nyert, 1981-ben pedig – első magyar alkotásként – Oscar-díjat kapott a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. Az alkotás egy légy életének utolsó pár percét mutatja be, a világot az ő szemén keresztül látjuk egészen addig, amíg agyon nem csapják. A film úgynevezett háttér-animációs technikával készült, a 3600 rajzhoz Rófusz kezdetben vízfestéket használt, ám végül inkább zsírkrétával dolgozott. 

A később Oscart érő alkotás két évig készült, ezalatt pedig több változáson is átesett. Címe eredetileg A bogár volt, s egy alternatív befejezés is tartozott hozzá, melyben a légy az üldözője szemébe repül, aki elájul, ő pedig kiröppen az ablakon, ám ehhez a változathoz a politika nem járult hozzá.

A háttérzörejeket is az alkotók gyűjtötték verejtékes munkával: a galambok hangját kora hajnalban kellett rögzíteni, az óra hangja egy orosz vekker ketyegése volt, a dongót pedig az egyik kellékes utánozta. 

Az akkori hazai viszonyokra jellemzően az Oscar-díjkiosztóra Rófusz nem utazhatott ki, helyette a Hungarofilm akkori vezetője vette át a filmszakma legrangosabb elismerését, amelyet az amerikai rendőrség még aznap éjjel a szállodájában kobozott el tőle.

A díjat az Amerikai Filmakadémia csak a valódi alkotónak volt hajlandó kiadni, így az aranyszobrocskát Rófusz csak másfél hónap múlva kaphatta meg Los Angelesben.

Érkezés a Pannónia Filmstúdióba (MTI Fotó: Farkas Tamás)

1982-ben a Holtpont, két évvel később a Gravitáció című rövidfilmeket készítette el. Utóbbi ötlete már tíz éve foglalkoztatta, mégis mindig fennakadt a cenzúrán. 

Rófusz úgy érezte, hogy elfogyott körülötte a levegő. 1984-től négy évig Németországban élt, ahol rajzfilmstúdióknak dolgozott. Később családjával együtt a tengerentúlra költözött:

Super Fly Films nevű torontói stúdiójában 1991-től reklámfilmeket, videoklipeket és speciális rajzfilmeffektusokat készített.

Stúdiójában, asztalán Oscar-díjával (MTI Fotó: Friedmann Endre)

A filmes 2001-től ismét Magyarországon él. A Tüzet szüntess! című nyolcperces animációs filmje háborúellenes állásfoglalás a gyermekek védelmében. 2004-ben készült el a Szerencsi, fel! című európai uniós ismeretterjesztő produkciója, a következő évben mutatták be a Kutyaélet című alkotását, majd a Réka meséi című, gyermekbetegségekkel foglalkozó népszerű könyvsorozat nyomán készített animációs tévésorozatot. 

2011-es, Ticket című, kilencperces animációja – amely egy ember életét követi nyomon a születéstől a halálig – újra hagyományos háttér-animációs technikával készült, és csupán az effektekhez hívták segítségül a számítógépet.

Ez az alkotása több nemzetközi filmfesztivál fődíját, valamint a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a gyerekzsűri díját is elnyerte. Az óvodás korú gyermekeknek szóló Hoppi mesék című tévésorozatából később Egy év Hoppifalván címmel egy egész estés film is született.

A Pannónia Filmstúdióban (MTI Fotó: Farkas Tamás)

Művészete elismeréseként 1982-ben megkapta a Balázs Béla-díjat, 1985-ben a Filmkritikusok díját, 2006-ban pedig a Filmjus által alapított produceri díjat is. Tanított a Budai Rajziskolában, 2010-től pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára. Miután 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2017-ben az Oscar-díjat odaítélő Amerikai Filmakadémia (AMPAS) tagja lett. Számos elismerése mellett 2022-ben megkapta a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Magyar Szent István-rendet is. Több filmjén is együtt dolgozott Kanadában élő fiaival, akik mindketten 3D-animátorok.

Előadás közben (MTI Fotó: Bús Csaba)

Kedves Olvasók, nézzék meg, hogyan rajzol Rófusz Ferenc a Cimbora sorozat Paródia című epizódjában: https://s.mtva.hu/oOlBLdry

Amennyiben pedig A légy című Oscar-díjas alkotás kulisszatitkaira kíváncsiak, nézzék meg A magyar animáció legendái – Grabowski, Mézga és a többiek című dokumentumfilmet: https://s.mtva.hu/P0Rup9hN

A Nemzeti Archívum legkorábban létrejött gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait, amelynek segítségével a fenti írás is készült, itt olvashatják.

Borítókép: A légy című filmjéért kapott Oscar-díjjal (MTI Fotó: Friedmann Endre)

Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 347 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!