Zenekedvelő családba született Budapesten,
négy-öt évesen már a rádióban hallott operarészleteket énekelte nagymamája kapujából torokszakadtából,
furcsa módon a zongorával csak nyolcévesen találkozott először. Különösen Beethoven Esz-dúr zongoraversenye ragadta meg, egy nyilatkozata szerint „azzal kezdődött minden...” A klasszikus zeneszerzők mellett neves kortárs előadók is nagy hatással voltak rá, főként Szvjatoszlav Richter, akinek szólóestjeit az 1950-es évek végén már teljes egészében közvetítette a rádió.
A tehetséges, kitűnő hallású és ritmusérzékű fiú Domokos Kingától, majd Máthé Klárától tanult zongorázni. Tízévesen lépett fel először nyilvánosan egy növendékkoncerten. Háromszor nyerte meg a zenei szakiskolák országos versenyét, a Zeneakadémián 17 évesen rögtön a másodikosok közé került, így egy év alatt érettségizett és vizsgázott a főiskolán két év anyagából. Diplomáját 1973-ban Kadosa Pál és Rados Ferenc növendékeként szerezte meg.
Az első írás még elsőéves korában jelent meg róla Pernye András zenekritikus tollából, amikor Szenthelyi Miklóssal és Berkes Kálmánnal Bartók Béla Kontrasztok című művét adta elő. 1969-ben a legfiatalabb indulóként úgy nyerte meg a zwickaui Schumann Nemzetközi Zongoraversenyt, hogy önálló műsort korábban csak kétszer adott.
A külföldi lapokban „zongorista csodaként” és „új Richterként” emlegették.
A mindössze 19 évesen készített első lemezfelvételén Schumann zongoraversenyét játszotta, s ekkor tartotta első jelentősebb hazai zenekari koncertjét is. A Zeneakadémián 1970 februárjában debütált Mozart G-dúr zongoraversenyével; májusban Schumann a-moll zongoraversenyét játszotta Rómában, ugyanezen év decemberében pedig első hazai szólóestjét adta, szintén a Liszt Ferenc téri intézményben.
A zenei életbe Kocsis Zoltánnal együtt robbant be: egyszerre végeztek a főiskolán, és mindketten ott kezdtek tanítani. Egyszerre kaptak Liszt Ferenc-díjat (1973), Kossuth-díjat (1978), érdemes művész címet (1984), Bartók–Pásztory-díjat (1988), és lettek kiváló művészek 1990-ben. Emellett több közös, ritkaságszámba menő lemezt is készítettek. Útjaik később szétváltak, de több évtized után újra közösen léptek pódiumra – Kocsis ekkor már új szerepben, a Nemzeti Filharmonikusok karmestereként.
A visszahúzódó alkatú zongorista a leghíresebb külföldi zenekarokkal – mint a Berlini vagy a Londoni Filharmonikusok, az amszterdami Concertgebouw zenekara és a párizsi Orchestre National – illetve a legnevesebb karmesterekkel, köztük Solti Györggyel, Végh Sándorral, Lorin Maazellel, Zubin Mehtával, Fischer Ivánnal és Fischer Ádámmal lépett fel.
Japánban egy időben annyira népszerű volt, hogy rajongói klubjai alakultak.
Több tucat hazai és külföldi lemeze nyert díjat; széles repertoárja a bécsi klasszikusoktól Schubert, Schumann, Chopin, Liszt, Bartók művein át a kortárs zeneszerzőkig terjed. Előadásmódját virtuóz elegancia, elmélyültség, intellektuális és technikai felkészültség, érzelmi gazdagság jellemzi.
Négykezes és kétzongorás koncertjein 1985 óta
rendszeres partnere felesége, a Liszt Ferenc-díjas Klukon Edit, akivel még a Zeneakadémián ismerkedtek meg, és több mint félezer közös fellépésük volt.
A házaspár a világ számos fesztiválján is részt vett, repertoárjuk a zongoraduó-irodalom jelentős részét magában foglalja. Közösen mutatták be Liszt Ferenc Via crucis című ciklusának négykezes változatát, és a Faust-szimfónia korábban kiadatlan kétzongorás változatát, majd a Dante-szimfónia kétzongorás változatát is műsorra vették, és rendszeresen játszották Beethoven IX. szimfóniájának kétzongorás átiratát. 2021-ben a Liszt Ünnepen eljátszották a szerző összes szimfonikus költeményének négykezes változatát.
A házaspár kisebbik fiával, az 1995-ben született, Junior Prima-díjas Fülöppel 2007 szilveszterén játszotta először Mozart F-dúr háromzongorás versenyművét. A művet azóta többször is előadták, közös fellépéseiken Bach hármasversenyeit és Dukay Barnabás háromzongorás kompozícióit is műsorukra tűzték, többek között Franciaországban és Japánban.
Ránki Dezső több mint fél évszázados pályáján mintegy 3100 koncertet adott. Inkább konkrét műveket, mint szerzőket tart kedvenceinek; repertoárján leginkább azok a darabok szerepelnek, amelyekhez vonzódott, vagy amelyek érdekelni kezdték. Liszt h-moll szonátáját – amelyet azóta száznál is többször játszott – először Szvjatoszlav Richter előadásában hallotta, s 2010-ben ő válogatta a Richter Magyarországon című, 14 CD-s kiadvány anyagát. Egy anekdota szerint amikor 1979-ben Arthur Rubinsteinnek adta elő a Liszt-művet, az agg művészre való tekintettel többször megállt, de az mindig kérte a folytatást, majd így összegzett: „Csodás lett volna, ha nem áll meg annyiszor közben...”
Ránki Dezsőt 2005-ben Prima Primissima díjjal tüntették ki, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2007-ben a Magyar Művészetért Díjat, s 2008-ban harminc év után ismét Kossuth-díjat vehetett át. 2018-ban a Cziffra György Fesztivál életműdíját ítélték neki, 2020-ban a Nemzet Művésze címben részesült. A tavalyi évben a zongoristák számára meghirdetett Bartók Világverseny egyik zsűritagja volt.
Kedves Olvasók, nézzék meg a Kettesben a zongorával - Ránki Dezső világa című műsort szeptember 8-án este az m3.hu-n!
A Nemzeti Archívum legkorábban létrejött gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait, amelynek segítségével a fenti írás is készült, itt olvashatják.
Borítókép: A Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjének főpróbáján (MTI Fotó: Bruzák Noémi)
Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 347 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!