Tíz esztendeje némult el a bársonyos hang

Somogyszentpálon született 1947. január 1-jén. A budapesti Madách Gimnáziumba járt, majd Eisen Irénnél kezdett énekelni tanulni. Kutrucz Éva és Révhegyi Ferencné növendékeként 1972-ben diplomázott a Zeneakadémián. Tudását két nagy formátumú énekesnél Moszkvában Jevgenyij Nyesztyerenkónál és Bécsben, Hans Hotternél tökéletesítette. Az Operaházban Verdi Rigoletto című operájának Sparafucile szerepében debütált 1971-ben. 1972-ben a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa, 1973-tól magánénekese lett, hamarosan már a színház vezető basszistájaként tartották számon. 1971-től sorozatban nyerte a legrangosabb hazai és külföldi énekversenyeket: Karlovy Varyban, Zwickauban, 1976-ban a budapesti Erkel-versenyen és a Magyar Rádió dalversenyén ért el első helyezést, majd 1980-ban megnyerte a bécsi Wolf-, a következő évben Philadelphiában a Pavarotti-versenyt. Külföldön 1978-ban mutatkozott be, Mozart Szöktetés a szerájból című operájában Ozmin szerepét énekelte Hamburgban. Párizsban találkozott Jean-Pierre Ponnelle neves operarendezővel, aki rábízta A varázsfuvola Sarastrójának szerepét Salzburgban. Az Ünnepi Játékokon 1985-től lépett fel rendszeresen. Az egyiptomi főpap szerepét énekelte Mozart halálának 200. évfordulóján, 1991-ben is Zürichben. Fellépett többek között a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben, Firenzében, Bolognában, Berlinben, Brüsszelben és Párizsban, rendszeresen szerepelt a bécsi Állami Operaházban, hangját az amerikai közönség is megcsodálhatta. Lágy, meleg árnyalatú, mégis erőteljes, zengő hangja és a megjelenéséből áradó méltóság olyan jelentős basszus karakterek megformálására képesítette, mint Fülöp király (Verdi: Don Carlos) vagy Leporello (Mozart: Don Giovanni). 1983-ban kapta meg Gurnemanz szerepét Wagner Parsifaljában, a bemutató Ferencsik János karmester utolsó munkája volt. 1991-ben a Zürichi Operaház társulatának tagja lett. A sokoldalú művész a legkülönbözőbb korszakokban, stílusokban és nyelveken íródott művek szerepeit egyaránt kiválóan alakította. Sokan őt tartják minden idők egyik legnagyobb Kékszakállú hercegének Bartók Béla egyetlen operájában. Kiváló hangi adottsága mellett remek színészi képességekkel is rendelkezett. Nemcsak opera-, hanem koncerténekesként is nemzetközi hírnevet szerzett. A legkiválóbb karmesterekkel dolgozott együtt. 1999-ben Grammy-díjat kapott A kékszakállú herceg vára felvételéért. Hangját a kritikusok sötét árnyalatokban gazdagnak, bársonyosnak tartották, amit ő születésével kapott ajándéknak nevezett. Művészetét az elegancia, a partitúra iránti végtelen alázat, a szerzővel való partneri viszony jellemezte. A legszívesebben a Kékszakállú, Sarastro és Leporello ruháját öltötte magára a színpadon, szerepálmát, Jules Massenet Don Quijotéjét azonban már nem tudta valóra váltani. Az éneklés mellett tanított is: 1978-tól három éven át a Zeneakadémián, majd a zürichi konzervatórium tanáraként. Művészete elismeréseként 1986-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1987-ben érdemes művész lett. 1991-ben vette át a Melis Györgyről (példaképéről) elnevezett művészeti kitüntetést. 1997-ben beválasztották a magyar halhatatlanok közé. 2010-ben Budapest díszpolgára lett. 2009–2010-ben zongoraművész Judit lányával több magyar városban is előadták Franz Schubert Téli utazás című dalciklusát. Budapesten utoljára 2010 júniusában, az évadzáró-nyárköszöntő gálaesten lépett fel az Operaházban. Polgár László 2010. szeptember 19-én hunyt el Zürichben, tiszteletére még ugyanebben az évben emléktáblát avattak a Dohány utcai zsinagógában. Borítókép: Budapest, 1987. február 20. Polgár László a Rádió 6-os stúdiójában a róla szóló portréfilm felvételén. Tulajdonos: MTVA Fotóarchívum. Készítette: Hámor Szabolcs. Azonosító: MTI-FOTO-898538 Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 285 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.