Boldogságra született

Tehetségét, egészséges önbizalmát szüleitől örökölte: édesapja Oszvald Gyula operaénekes, édesanyja Halasi Marika szubrett volt. Családja igyekezett távoltartani a reflektorfénytől, ő mégis megtalálta a módját, hogy szerepelhessen. Bármerre jártak - patikában, cukrászdában - rögtönzött műsort adott elő, majd tartotta kis tenyerét a közönségnek. Így vallott magáról: „Nem tudatosan, ösztönösen akartam színésznő lenni. Én a lelkemből táncolok. A lámpaláz átalakul bennem energiává, és akkor érzem igazán jól magam, mikor a színpadra kerülök, és alig várom, hogy átadhassam a közönségnek a bennem levő boldogságot. A színház közegét szeretem, mindegy, milyen szerepben, csak a színpadon lehessek. ”

Már négyéves korában belépőjegyet kapott a mesék birodalmába, amikor beugrott egy gyermekszerepre a Pillangókisasszonyban. Neményi Lili opera-énekesnővel lépett színpadra, a rivaldafény onnantól kezdve meghatározta egész életét. Számára olyan természetes volt, hogy színésznő lesz, mint amikor szomjasak vagyunk és a vizespohárért nyúlunk.

A Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakának elvégzése után 1972-től a Fővárosi Operettszínház tagja lett. Már fiatal tehetségként is alázattal állt hivatásához: „Semmivel nem vagyok különb, mint más ember, de senki sem különb, mint én. Nincsen szerepálmom. Mindig azt várom, hogy megbízzanak valamivel. Úgy gondolom, hogy egy külső szemlélő jobban tudja, mi jó nekem.” Nagyon nagy boldogságot jelentett számára, amikor kezdőként megkapta Mi szerepét a Mosoly országa című operettben, és édesapjával együtt szerepelhetett. 

Csere László pályatársa így mesélt róla: „Azt szeretem Mariban, hogy nincs veszélyérzete. A legnagyobb marhaságot is ki lehet vele próbálni. Minket először a színpadon nem mertek összeereszteni… Vámos tanár úr kitalálta egyszer, hogy játsszunk mégis együtt. Mikor meglátta, hogy bohócjelmezben, lapos sarkú cipőben kell játszania, rettenetesen tiltakozott. Az apukája nyugtatgatta, várja meg a bemutatót, várja meg a végeredményt. Ekkor nem volt rest, kiment a cirkuszba az artistákhoz, és megtanult földgömbön járni, ezzel próbálta a magasságbeli különbséget korrigálni. Az előadáson a nézők azt látták, hogy ott áll a színpadon egy lakli zsiráf pasi, és jön egy édes kis csaj a földgömbön felé, egyforma magasak, összeölelkeznek, és ekkor Mari elkezdett lefelé csúszni a gömbön, a közönség pedig visított, hogy meddig-meddig csúszik… Őrületes siker volt.”   

Bajor Imre szerint „egész életében lezabálták a színpadról. Gyerekkora óta megszokta, hogy ő egy élő komikum. Tőle mindig ugyanazt lehet elvárni, mindig hozza a sikert, tombolást és őrületet csinál a színpadon, amit a nézők hazavisznek magukkal. Nem csak az itthoni közönség előtt teremti meg ezt az atmoszférát, kultúrától, közegtől függetlenül képes rá bárhol. A siker alapja a dinasztia, a kritika elviselése és annak pozitív felhasználása.” 

„Nem elégszem meg egy dologgal. Mindent ki akarok próbálni az életben. Legyen az főzés, barkácsolás vagy sport. A testi-lelki adottságokat ki kell használni.” Ilyen kaland volt számára, amikor A kis hableányt szinkronizálta, vagy mikor kipróbálhatta magát Csehov Sirályában.

Ha az ember nem veszi észre az élet apró örömeit, az nagyon rossz dolog mert: „… miért kergeted a tovatűnő délibábot, hisz itt van egy lépésre és te mégsem látod, csak a szívedben keresd, s ne kint a nagyvilágban, de boldogságra lelhetsz minden szál virágban.” Oszvald Marika mindig megtalálja az életben azt, aminek örülni lehet, és jókedvét pillanatok alatt átadja közönségének. Isten éltesse sokáig!

Borítókép: Budapest, 2015. április 29. Oszvald Marika színész, operetténekes a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén. (MTVA Fotó: Zih Zsolt)

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 314 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.