„Uram, ez nem vers, hanem kocsizörgés. Faragatlan, nyers dolgok ezek, kérem” – ezekkel a szavakkal dobta vissza Kassák Lajos korai verseit a Nyugat hírhedten válogatós szerkesztője, akinek akkora tekintélye volt az irodalmi életben, hogy maga Kassák is tőle várta saját íróvá avatását. Osvát Ernőt nem volt könnyű meggyőzni: rá egyedül a minőség hatott. Még a legnagyobb írók, költők is tisztelték a véleményét a magányos, zárkózott ember hírében álló ítésznek. Szigorú jellemét magánéleti tragédiák is keményítették, de nem szívesen avatott be másokat magánügyeibe, mindezek ellenére a magyar irodalom ügyét mindig is sajátjának tekintette, és máig kimutatható hatással volt annak fejlődésére.
Nagyváradon látta meg a napvilágot Roth Ezékiel néven: anyja a nagykárolyi rabbi leánya, apja Roth Mór terménykereskedő volt. Családnevét egyetemi évei alatt magyarosította. Első irodalmi zsengéit még gyermekfejjel írta és csak édesanyjának mutatta meg őket. 1895-től a budapesti jogakadémiára járt, de a jogi tankönyvek helyett inkább a klasszikus német és francia irodalmat tanulmányozta, emiatt elbukott az alapvizsgán. Ezután átiratkozott a bölcsészkarra, de tanulmányait végül itt sem fejezte be. 1897-ben irodalmi és színházi kritikákat publikált különböző lapokban, egy évre rá A Hét című folyóirat irodalmi rovatának munkatársa lett. Itt publikálta híres tanulmányait és esszéit, például az Ibsenről szólót, és itt láttak napvilágot a Herczeg Ferenc-kritikák is.
Osvát egyre gyakrabban töprengett önálló folyóirat létrehozásán. A lehetőség erre 1902-ben érkezett el, amikor egy váratlan örökség révén átvehette a Magyar Géniusz című, szépirodalmat is közlő képes családi lapot, de hiába toborzott kiváló gárdát, kísérlete kudarcot vallott. Fenyő Miksa tréfás visszaemlékezése szerint: „az írók megnősültek, feleségül vették a lap fiatal lány előfizetőit, akik ezentúl természetesen tiszteletpéldányra tartottak igényt, s így a lap, előfizetők nélkül maradva, beszűnt.” 1905-ben Osvát Fenyő Miksával megalapította a Figyelőt, ebben jelent meg Ady Endre és Kaffka Margit számos verse, illetve Kosztolányi írásai is. A lap tizenegy szám után részben anyagi okok, részben esztétikai-irodalmi viták miatt szűnt meg.
1908. január 1-jén indult a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata, a Nyugat, melynek főszerkesztője Ignotus, szerkesztői Osvát és Fenyő Miksa voltak. Az anyagi támogatást báró Hatvany Lajos biztosította. A lap megjelenését az alapítók hosszú éjszakai sétái, kávéházi beszélgetései előzték meg. Munkatársnak megnyerték többek közt Csáth Gézát, Balázs Bélát, Juhász Gyulát, Szép Ernőt, Tóth Árpádot is.
A lap sikeréhez, túl azon, hogy kiváló szerzők írásait közölte, nagyban hozzájárult Osvát tevékenysége. Következetes szerkesztő volt, aki kiváló érzékkel ismerte fel a tehetségeket. Figyelme minden apró részletre kiterjedt, rendszeresen visszajelzett a szerzőknek, az írás minőségén, esztétikáján túl az író egyénisége is érdekelte. Fontos volt számára a harmónia megvalósulása, az eredetiség, s minden esetben a gazdag nyelvi kifejezés igénye. Felfedezettjei közt olyan nevek vannak, mint Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Füst Milán, Tersánszky Józsi Jenő, vagy éppen a sok kudarcélmény után mégiscsak befogadott Kassák Lajos.
Elvei mellett következetesen kitartott, ezért részben szakmai, részben magánéleti okok miatt komoly vitákba keveredett a mecénás Hatvany Lajossal. Hatvany Adyhoz szóló nyílt levelében leírta, hogy miért nem ért egyet a Nyugat szerkesztési elveivel, vádjait Osvát, aki megtámadva érezte magát, a Világ című lap hasábjain kemény hangú válaszban utasította vissza. Az adok-kapok 1912 januárjában a két fél között párbajig fajult, aminek következtében komolyabb sérülés nem történt, de Hatvany Lajos évekre hátat fordított a Nyugatnak és Berlinbe költözött. A mélyen megbántott Osvát pedig visszavonult a szerepléstől és az esztétikumban keresett menedéket.
A következő időszakban Babitscsal is megromlott a viszonya, anyagi nehézségei adódtak, végül 1919 elején ő is megvált a Nyugattól. A Tanácsköztársaság bukása után visszavette a Nyugat irányítását, de már sosem lett régi önmaga. Következő évben átesett a pusztító spanyolnáthán, nem sokkal később kétszer is megoperálták a veséjét. Két évre rá súlyos tüdőbeteg leánya, Ágnes szanatóriumba került, az állandóan anyagi gondoktól szenvedő Osvátot barátai segítették ki, hogy lánya kezelését fizetni tudja.
1923-ban, működésének 25. évfordulóján a Vígszínházban, majd egy összevont Nyugat-számban 90 pályatársa köszöntötte, de az irodalmi közeg változásai, a szerkesztőségen belül élesedő konfliktusok felőrölték erejét. 1927 májusában felesége, Steiner Cornélia nem bírta tovább az állandó anyagi nehézségeket, férje kicsapongó, pazarló életmódját, és veronállal megmérgezte magát. Halála miatt Osvátnak szembe kellett néznie a marcangoló önváddal, ugyanakkor erőt kellett vennie magán, hogy nagybeteg lányát tovább ápolhassa. Ágnesen azonban nem lehetett segíteni, és amikor meghalt, Osvát sem akart tovább élni: 1929. október 28-án szíven lőtte magát. Búcsúlevelében azt kívánta, hogy temetésén „csend legyen", sírja „jeltelen maradjon" és a Nyugat ebből az alkalomból csak annyira foglalkozzék vele, amennyire az „elengedhetetetlen".
Móricz Zsigmond a Nyugatban megjelent nekrológjában így írt róla: „Csodálatos a munka, amit végzett. Folyton figyelő, szüntelen olvasó, szakadatlan ítélő szelleme számontartotta az ország minden fölcsillanó tehetségét, mint bányász az aranyérceket, s európai látókörében minden feltűnő jelenség azonnal a maga helyére illeszkedett. Szíve ügye volt minden tehetség sorsa, s mennél kevésbé ismerték el, annál inkább. Szeme oly jelenségeket látott meg nyelvünk határain kívül is, minden égtájon, akiket még saját nemzetük sem méltányolt eléggé, s megérte, hogy az idő neki adott igazat."
Osvát Ernő szerkesztői munkája mellett keveset írt, gyűjteményes kötete Az elégedetlenség könyvéből címmel csak halála után, 1930-ban jelent meg, összes írásait pedig 1945-ben publikálták. 2018-ban a nevét viselő irodalmi díjat alapítottak, melyet minden évben egy, a munkájával a nagy elődök szellemiségét követő író-szerkesztő kaphat meg.
A Nemzeti Archívum legkorábban létrejött gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait, amelynek segítségével a fenti írás létrejött, itt olvashatják: https://nemzetiarchivum.hu/news_archive
Kedves Olvasók, tekintsék meg a Mestersége színész sorozatból Simon Zsuzsa portréját, aki többek között az Osvát Ernővel való ismeretségéről is mesél: https://s.mtva.hu/4IvZo47T
Borítókép: A Nyugatosokra emlékező kiállítás a metrón Készítette: Mohai Balázs Tulajdonos: MTI
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 337 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál. Jó böngészést kívánunk!