A nőnap eredetét keresve egészen a 19. századi a munkásmozgalmakig kell visszamennünk: a jeles nap ugyanis a New York-i munkásnők 1857. március 8-ai, béregyenlőségért és a munkaidő csökkentésért folytatott sztrájkjának emlékére jött létre. Az első nemzeti nőnapot az Egyesült Államokban tartották a 20. század elején, akkor még február utolsó vasárnapján ünnepelték a nőket. 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) március 8. a nemzetközi nőnap, amit 1977 óta az ENSZ is világnapnak tekint.
Március 8-a valamikor erőteljesen összekapcsolódott a nők egyenjogúságáért és szabadságáért folytatatott harccal, mára már veszített demonstrációs jellegéből, sokkal inkább a nők tisztelete és megajándékozása köré szerveződik. Ezen a napon különös figyelmet fordíthatunk a nők társadalmi szerepére és női munka elismerésére is, felelevenítve a nők évszázados küzdelmét az egyenlő jogokért és lehetőségekért.
Nézzék meg lapozható képgalériánkat:
A lapozgatóban látható képek:
- Fiatal nő nézi a kezén a katicabogarat (MTI Fotó: Seidner Zoltán)
- Cipővásár a nemzetközi nőnap alkalmából (MTI Fotó: Kácsor László)
- Telefonáló nők sziluettjei (MTI Fotó: Fényes Tamás)
- Új napszemüveget próbál egy nő (MTI Fotó: Lónyai Mária)
- Női vadőr fácánnal a karján (MTI Fotó: Fehérváry Ferenc)
- Nő a februári tavaszias időben kinyílt hóvirággal (MTI Fotó: Kácsor László)
- Mézeskalács szívek nőnapra (MTI Fotó: Fehérváry Ferenc)
- Nyaralók a Balatonnál (MTI Fotó: Járai Rudolf)
- Fiatal lányok lábukat mossák egy utcai nyomóskútnál (MTI Fotó: Lajos György)
- Lányok nevetgélnek a rakparton a Duna áradásakor (MTI Fotó: Petrovits László)
- Fiatal lányok a Nemzeti Múzeum lépcsőjén (MTI Fotó: Vadas Ernő)
- Bundabemutató fotózás a Szépművészeti Múzeum bejáratánál (MTI Fotó: Sziklai Dezső)
- Két manöken teniszütővel divatos nyári viseletben (MTI Fotó: Sziklai Dezső)
- Vasaló nő a Rotschild Klára Divatszalon műhelyében (MTI Fotó: Horling Róbert)
- Nők kazári népviseletben (MTI Fotó)
- Orgonák nőnapra (MTI Fotó: Fehér József)
- Gyöngyvirágcsokrok közt válogató nő (MTI Fotó: Kácsor László)
- Babakocsit toló nők sétálnak Budapesten (MTI Fotó: Benkő Imre)
- Gyerekek a napköziotthonban Bori néni pedagógussal (MTI Fotó: Bürger Gertrúd)
- Anya gyermekével (MTI Fotó: Zinner Erzsébet)
- Esernyős nők állnak a Rákóczi úti megállóban (MTI Fotó: Bereth Ferenc)
- Törzsvendég a Gerbeaud cukrászdában (MTI Fotó: Molnár Edit)
- Gyakorolnak az Állami Balett Intézet tanulói (MTI Fotó: Farkas Tamás)
Nézzék Bözsi és a többiek – Ötletek nőnapra című filmünket a Nemzeti Archívumban, olyan remek színésznők közreműködésével, mint Ruttkai Éva, Kiss Manyi és Szemere Vera. A műsor itt elérhető: https://s.mtva.hu/AF2Sf3VO
Borítókép: Az Állami Balettintézet végzős táncosai. Készítette: Friedmann Endre. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 304 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.