Az m3.hu műsorán március 11-én, kedden a Mit kívánt a magyar nemzet című kétrészes ismeretterjesztő műsorunk első, Történelmi séta Bécsben, Pozsonyban, Budapesten című epizódjában annak járunk utána, hogy mit kívánt nemzetünk 1848 márciusában.
13-án, csütörtökön ennek láthatják a folytatását ...Kik érted haltak... címen, melyben a szabadságharc végnapjaira emlékezünk. A műsor történész szakértő segítségével kalauzolja el a nézőket a hadmozdulatok helyszíneire Segesvártól Szőregen át Világosig, majd felidézi Aradon és Budapesten is a kivégzett mártírok emlékét. Tartsanak velünk a történelmi barangoláson!
Pénteken, 14-én a Petőfi kaland - A Stúdió ’90 különkiadása című dokumentumfilmünk egy konferencia két napját bemutatva olyan kérdésekre keresi a választ, hogy láthatta-e Petőfi a Bajkál-tavat, illetve férfié vagy nőé volt-e a barguzini 7. számú sírból kiásott csontváz…
Szombaton, március 15-én a Föltámadott a tenger című irodalmi műsorban neves művészek adják elő Petőfi Sándor azonos című versét. Az előadás kánonra alkotott stílusa hitelesen tolmácsolja a mű és keletkezésének forrongó hangulatát, a verset a korszellemhez illeszkedő grafikák kísérik illusztrációként.
Szombaton Az ünnepelt című tévéfilmben a március 15-e utáni időszakba nyerhetünk betekintést, amikor a forradalom győzni látszik, csak egy lökés kellene még, hogy hullámai oda jussanak, ahová Petőfi Sándor szánta és irányította azokat: leginkább a falvak és majorok szegényeihez, a „kétkeziekhez”, a néphez... Kövessék végig a forradalom történéseit Szacsvay Lászlóval, Nagy Gáborral és Hűvösvölgyi Ildikóval a főszerepben!
Szombati műsorkínálatunkból szintén figyelmükbe ajánljuk a Magyar Nemzeti Múzeumról szóló ismeretterjesztő filmünket, melyben a múzeum megalapítását és történetét ismerhetik meg nézőink. Megtudhatják, gróf Széchényi Ferenc 1802-es felajánlása után miként vált az intézmény nemzeti szabadságunk jelképekévé, a Múzeumkert pedig a március 15-ei ünnepségek fő helyszínévé.
Emlékezzünk együtt 1848–49 jeles alakjaira a Kossuth vagy Széchenyi című tévéjátékkal, amely a történeti forrásokat tiszteletben tartva, de fiktív elemekkel átszőve mutatja be az 1848-as forradalom és szabadságharc első napjait a Széchenyi családnál.
Március 16-án, vasárnap A komáromi fiú tévéfilmmel zárjuk a műsorhetet. A Krúdy Gyula elbeszélése alapján készült film 1849 júliusában játszódik, amikor az öreg, sebesült zászlótartót fia, Pali kimenti az ellenség gyűrűjéből. Az ifjú honvédet Komáromban Klapka tábornok fontos és életveszélyes feladattal bízza meg: levelet kell eljuttatnia Kossuthhoz Szolnokra…
Tartsanak velünk és válogassanak kedvükre továbbra is az m3.hu és a Mozgóképarchívum műsorai közül!
Borítókép: Március 15-ei ünnepség a Nemzeti Múzeumnál. Készítette: Balogh P. László. Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 304 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.