Graff néven látta meg a napvilágot és költőnek indult a művelt és lelkes úri fiú, akinek már 13 évesen megjelentették verseit folyóiratok, és irodalmi pályázatokon is brillírozott. „A pályázók közül ez a Graff Kálmán a legügyesebb verselő. Majdnem tökéletes biztonsággal kezeli a lantot. Finom, nagy műgond jellemzi, önkritikája meglepő” – így értékelte munkáját 1917 telén Velencéhez! című verse kapcsán a Zászlónk című katolikus diáklap, amelyet még Márai Sándornak is előfizettek kisdiák korában. Az ifjú Kálmán lírájában szót emelt az első világháború borzalmai ellen, született humanistaként gyakran megihlette őt az „időtlen drámák véges hőse, az Ember”, és egyre több mindenről jutott eszébe a színház. A következő verssorokat 18 esztendősen vetette papírra: „A városon sötét vihar viháncol. / S királyi bíbort ölt egy furcsa felhő. / Valaki jön az utcai homályból. / Talán Hamlet... talán egy utcaseprő.”
Azt, hogy egy rokona híres irodalmi „alapanyag” lett, csak 1925-ben vallotta be a Színházi Élet című lap hasábjain a már műfordítóként ismertté vált fiatalember. Apai dédnagybátyját, a dunai sószállítással üzletelő Neubrandt Károlyt írta és örökítette ugyanis meg Jókai Mór Az arany ember című regényében Brazovics Athanáz karakterében. A gazdag öregúr ismert, legendákkal és pletykákkal körüllengett, különc figurája volt Komáromnak, Jókai szülővárosának, és abban az utcában is több háza volt, ahol az író született. A kereskedő egyik lányát egy Lehár nevű katonakarmester, Lehár Ferenc zeneszerző atyja, felesége nővérét pedig egy Graff nevű úriember, Nádasdy Kálmán dédapja vette nőül.
A nyelveket beszélő és kiváló tollú diák még csak 18 éves, amikor 1922-ben elkészíti Giacomo Puccini három egyfelvonásos operája, A köpeny, az Angelica nővér és a Gianni Schicchi librettóinak máig irányadó, zseniális műfordítását. A Maestro fogadja is a fiatalembert Torre del Lago-i otthonában, az élményt és a tőle kapott ajándékot is nagy becsben őrzi egész életében. A Triptichon első két darabját még fordítása évében bemutatja az Operaház, majd rendezőgyakornoki állást is ajánl az ifjúnak, akit 1924-ben a Színpadi Szerzők Egyesülete fordítóbizottsági titkárává választanak, író-műfordítóként pedig már az 1929-es kiadású, Schöpflin Aladár szerkesztette Színművészeti Lexikon is jegyzi. Massenet Thais című művét is lefordítja, és később ugyancsak az ő kiváló prozódiájú, muzikális munkáját dicséri Verdi Simon Boccanegra, Borogyin Igor herceg, Puccini Manon Lescaut és Muszorgszkij Borisz Godunov című operáinak a fordítása.
Nádasdy Kálmán 1926-ban Kodály Zoltán irányításával zeneszerzési tanulmányokba is kezdett a Zeneakadémián, az 1930-as évek első felében zeneművei (Körtefa, Juhászlegény) is születtek. Kodály hű tanítványaként a későbbiekben szívvel-lélekkel dolgozott Kodály, Bartók és a kortárs magyar zene népszerűsítésén. Az 1936-os premier után 1938-ban a firenzei Maggio Musicale operaházban is bemutatták rendezésében A kékszakállú herceg várát, mely megindította a világsiker útján Bartók művét. A produkcióban Sergio Failoni karmester, valamint Székely Mihály és Némethy Ella operaénekesek voltak a társai, akikkel az előadást követően még hajnalig sétáltak az Arno folyó partján, hogy feldolgozzák az elsöprő sikert és megvárják a reggel frissen és ropogósan megjelent olasz lapok méltató sorait. A szinte magától értetődő színpadi diadal Nádasdy szerint a zeneszerző dantei méretű nemzetközi elismerése volt az opera műfajának bölcsőjében.
Nádasdy Kálmánnak köszönhető a szívéhez különösen közel álló, sznobságból gyakran megvetett Puccini „rehabilitálása” is, hiszen nemcsak a pályája indult a komponista szövegkönyveinek a fordításával, de alapos ismerőjeként és elemzőjeként tudta levezetni, hogyan ismerték sokan hatásvadászként félre a szerző által új mondanivalója kifejezésére tudatosan, intellektuális és nem ösztönös módon választott zenei formát. Revelatív rendezései utat nyitottak Puccini újrafelfedezéséhez és újraértékeléséhez. Alkotótársával, Oláh Gusztávval közös, 1937-es Bohémélet-előadásuk a mai napig az általuk eredetileg megálmodott formájában van műsoron közel 90 esztendeje. Nádasdy elemzése szerint az operát filmszerűen, szinte plánokban megszerkesztő Puccini jóval a feltalálása előtt ráérzett a világhódító mozgókép jellemzőire.
Nádasdy rendezői pályafutása során – melyről köteteket lehetne írni – egyszerre intellektuális és intuitív alkatával, mesterségbeli tudásával, karizmatikus személyiségével és rugalmas művészi lényével korszakalkotó volt. A legkomplexebb színpadi műfaj, az opera az ő zenéből kiinduló, ugyanakkor drámaközpontú, széles látókörű realizmusával tudott hazánkban az 1930-as évektől megújulni. Színpadi egyensúly, aprólékos kidolgozottság, sziporkázó ötletek, magabiztos és inspiráló énekesvezetés jellemezte. Sikerrel rendezett külföldi színházakban: a milánói Scalában, a Veronai Arénában vagy a bécsi Staatsoperben egyaránt. A sablonok, a rutin és a középszerűség ellen egységesen és világosan felépített koncepcióval és kritikai érzékkel küzdött, és olyan lelkes volt, mint diákkorában, amikor fordítóként átlépte Puccini küszöbét. Folyamatosan megújuló lénye pályájának különböző szakaszaiban ugyanazon művek ismételt újragondolására is ösztönözte.
Az előadások mellett a második világháború ostromidőszakában a budapesti Operaház pincéjének óvóhelyén menedéket lelő művészek mindennapi életét is „megrendezte”, későbbi feleségével, Birkás Lilian operaénekesnővel is itt találtak egymásra. Fiuk, Nádasdy Ádám nyelvész, műfordító viszi tovább édesapja irodalmi tehetségét.
A magyar színháztörténet kiemelkedő alakjaként Nádasdy Kálmán prózai színházakban is rendezett, aktív részt vállalva egy-egy vezető hazai teátrum irányvonalának meghatározásában, miközben a filmgyártás is igényt tartott művészetére. Olyan mozikat jegyez, mint a Gül baba, a Magdolna, a Föltámadott a tenger vagy az első teljes egészében színes magyar játékfilm, az 1949-es Ludas Matyi. Főrendezői és operaigazgatói feladatai mellett legendás oktatója és vezetője volt a színművészeti főiskolának, tanítványok nemzedékei rajongtak és rajonganak érte a mai napig. Bár lenyűgöző műveltségével és tapasztalataival sohasem kérkedett, minden megnyilvánulása mögött érezhető volt a sokoldalú tudás biztonsága. Hiánya felidézheti a költőnek készülő ifjú 19 évesen írt verse záró sorait:
„Sirasd meg mosolyom / Ha hozzád szállna, / Könnyedtől ragyogjon / Két gyenge szárnya. Könnyedtől ittasan / Szálljon el Délnek, / Haldokló hattyúnak, / Emlékezésnek.”
Születésének 120. évfordulója alkalmából Nádasdy Kálmán alakját 2024. november 25-én a „Mindig tűzben égni” című 1980-as emlékesttel és A Mester című centenáriumi műsorral idézi meg az m3.hu oldalon a Nemzeti Archívum.
Borítókép: Nádasdy Kálmán íróasztalánál, 1965-ben. Készítette: Keleti Éva. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 299 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.