![](https://nemzetiarchivum.hu/public/uploads/background_image/F__NY19680509048.jpg)
Rohamkocsik az utcákon
Hetven évvel ezelőtt a világon elsőként Magyarországon szervezték meg és indították el a város lakosságának sürgősségi ellátását szolgáló rohamkocsi-szolgálatot.
Múltidő
2024.03.29 | olvasási idő: kb. 1 perc
A Mentőszolgálat Markó utcai Központi Mentőállomásáról 1954. március 29-én gördült ki az elsőrohamkocsi, melyen ötfős elhivatott orvosi gárda biztosította a szolgálatot.
Különböző típusú esetkocsik járták az utakat, az elsők egyike egy átalakított Fiat 1100-as jármű volt, amelyben a betegeket egy fix és egy lehajtható pótágyon helyezhették el. Az IFA és Opel kocsik mellé 1957-ben adományként érkezett két Dodge Job Roted rohamkocsi, melyben megkönnyítette a segítségnyújtást a mozgatható és körüljárható hordágy, az egyikben billenős hordágybölcső, a másikban hidraulikusan emelhető ágy volt.
Az NDK-ban gyártott tágas Roburokban emelhető-állítható hordágyok mellett kézmosó csapnak is jutott hely.
A leghosszabb ideig és a legnagyobb számban szolgálatot teljesítő autó a hatvanas évektől a lengyel gyártmányú hófehér Nysa 8100 volt, harminc éven át több mint 50 millió beteget szállított. Tartsanak velünk, nézzék meg a régi rohamkocsikat és mentőszolgálatot bemutató képválogatásunkat!
A lapozgató képei:
- Jelzőtükör tájékoztatja az ügyeletest, ha mentőautó érkezik (MTI Fotó: Fényes Tamás)
- Az Országos Mentőszolgálat mentőautója megérkezik Szobi utcai mentőkórházhoz (MTI Fotó: Fényes Tamás)
- Mentőautók a Markó utcai székház előtt (MTI Fotó: Fényes Tamás)
- Az Országos Mentőszolgálat dolgozói a diszpécserközpontban (MTI Fotó: Fényes Tamás)
- A mentősök beteget kísérnek a rohamkocsihoz MTI Fotó: (Fényes Tamás)
- Az első lóvontatású mentőkocsi makettje és egy Robur típusú mentőautó (MTI Fotó: Fényes Tamás)
- Mentőautók az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székházánál (MTI Fotó: Fényes Tamás)
- Egy mentős rádiótelefonon beszél a központtal (MTI Fotó: Fényes Tamás)
- Robur típusú mentő rohamkocsija és két Nysa esetkocsi (MTI Fotó: Bara István)
- Az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székház rádiótelefon-központja (MTI Fotó: Fényes Tamás)
- A mentőszolgálat új Mercedes márkájú rohamkocsija (MTI Fotó: E. Várkonyi Péter)
- Beteget szállítanak a rohamkocsiban (MTI Fotó: E. Várkonyi Péter)
- Mercedes rohamkocsi a Markó utcai Központi Mentőállomásának kapuján (MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor)
Borítókép: Lengyel gyártmányú Nysa mentőgépkocsik MTI Fotó Készítette: Fényes Tamás, Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum Azonosító: MTI-FOTO-F__NY19680509048
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 327 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
A Margit-sziget dallamos vize
A Margit-szigeti zenélő kút felújítva csalogatja dallamaival a látogatókat. A mintájául szolgáló marosvásárhelyi Bodor-kút idén lenne kétszáz éves.
Karantén a Royal Szállóban
Az elegáns nagykörúti Royal Szálló egyik alkalmazottján 1963. augusztus 31-én a fekete himlő tüneteit észlelték. A szállodát azonnal karantén alá vonták, és a rendelkezést csak szeptember 12-én vonták vissza.
Tűzoltók napja
1991 óta május 4-én az életüket naponta kockáztatók előtt tisztelgünk. A lánglovagok elsődleges feladata az emberi élet- és a vagyonmentés, de segítenek katasztrófa-elhárításban, sőt, néha kisállatok mentésében is.
Keleti Éva életműve a Műcsarnokban
Bár sokan úgy gondolják, időskorban már fölösleges nyitni az új felé vagy megtanulni modern dolgokat, Keleti Éva, a magyar fotóművészet nagyasszonya szerencsére nem tartozik közéjük. Korábbi elhatározásának hátat fordítva 88 évesen tért vissza a fotóművészethez. És mivel annak fejlődése a digitalizáció irányába indult, így azzal is megismerkedett, eredményeit pedig most a nagyközönség is megcsodálhatja.