A Földünk állandó égi kísérője,
ami változó alakban tűnik föl az éjszakai égbolton, valódi és megfogható – ezzel
a megnyugtató gondolattal hajthatta álomra fejét a Bay Zoltán fizikus vezette
magyar kutatócsoport 75 esztendeje a hideg téli hajnalon. 1946. február 6-án
saját fejlesztésű radarral végzett kísérletük sikeresen észlelte a Holdra
sugárzott és onnan visszaverődő radar-impulzusokat. E nap a magyar űrkutatás, a
rádiócsillagászat kezdete, az amerikaiakkal szinte egy időben, ám egy háború
utáni, szegény és lerombolt országban elért kimagasló eredmény. Kinyújtott
kezünk még csak távérzékeléssel tudta „megtapogatni” a Holdat, amint az Bay
gyermekkori vágyaiban szerepelt. A valódi, kézzel fogható tapasztalatig, a
holdsétáig jó két évtizedet, az Apollo-11 1969-es útjáig kellett várni.
Bay Zoltán radarhullámok visszaverődését tanulmányozó módszereit az elektroncsövek fejlesztésénél, a hazai televíziós kísérletek során is felhasználták. Sőt, javaslata mindennapi lépteinket, tájékozódásunkat is segít. Az állandó, fénysebességen alapuló hossz-mértékegység szabványát 1983-ban elfogadták az SI-mértékegységrendszer alapjául. E nélkül ma nem létezne modern űrtechnológia, és a műholdak és a GPS működése is elképzelhetetlen lenne. Ezek mindenki számára lehetővé teszik, hogy méter pontossággal meghatározzák helyünket a Földön.
Borítókép: Budapest, 1959. október 5. Tanár magyarázza az iskolai táblánál a Luna-3 szovjet holdrakéta útját a Telepes utcai általános iskola IV. osztályos diákjainak. MTI Fotó: Tormai Andor. Tulajdonos: MTI Fotóarchívum. Azonosító: MTI-FOTO-811622
Kedves Olvasó, folyamatosan
bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 288 ezer fénykép közül válogathat. Ha
cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos
további érdekes felvételt talál.