Egy zenélő életút

Medveczky Ádámot, a Magyar Televízió karmesterversenyének első magyar díjazottját 85. születésnapja alkalmából köszöntjük. Skicc rovatunk írása a Sajtóarchívum anyagainak felhasználásával készült.

Cikksorozat: Skicc

2026.07.15
3 perc

A karmester Budapesten született. Édesanyja, Érsek Mária az Operaház korrepetitoraként dolgozott. Mondhatni az anyatejjel szívta magába a zenetudományt, hiszen közeli rokona volt Basilides Mária, lakásukban pedig rendszeresen megfordult mások mellett Simándy József is. Édesapját négyévesen veszítette el, ezután Katona Lajos, az Operaház magánénekese lett a nevelőapja.

Otthonukban a muzsika volt a természetes közeg, és bár fiatal korában érdekelte az irodalom, a földrajz és a sport is, végül mégis a zenét választotta hivatásul.

A Konzervatórium zongora tanszakára nem vették fel, ezért családi javaslatra az ütőhangszerek mellett döntött. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában a legendás Schwartz Oszkár volt a tanára, hatására egyre jobban megszerette az ütősöket, főként azután, hogy zenekarban is játszhatott. Közel egy évtizeden át volt a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólamvezető üstdobosa.

Portré 1971-ből (MTI Fotó: Keleti Éva)

Régi vágya volt a karmesterség, ezért magánúton folytatta tovább az összhangzattan és a szolfézs tanulását. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző szakára 1968-ban vették fel. Az egyetemen Kórodi András vette szárnyai alá, majd egy évvel később meghívta az Operaházba vezénylő korrepetitornak, így vehetett részt a teátrum akkori hatalmas vállalkozásában: Wagner Ring-ciklusának betanításában. Olyan dirigensek asszisztenseként működött, mint Lamberto Gardelli vagy Giuseppe Patané. Talán ezek az élmények is közrejátszottak abban, hogy 1971-ben Olaszországban képezte tovább magát: Franco Ferrara mesterkurzusát végezte el.

Próba közben (MTI Fotó: Horváth Éva)

A nagy áttörést a Magyar Televízió I. Karmesterversenye jelentette számára. Az 1974-es megmérettetésen második díjat nyert, és első magyar díjazottként hihetetlen népszerűségre tett szert.

Évekig vezényelte szilveszterkor a Himnuszt a Magyar Televízióban. A Zeneakadémián 1982-ben a Magánének és a Zongora, később a Korrepetitor Tanszék tanára lett, 2014 óta pedig a leendő karmestereket oktatja.

A Kassai Állami Színházban (MTI Fotó: Vajda János)

1974-ben kapta meg karmesteri kinevezését a Magyar Állami Operaházban, amelynek 2001-től mesterművésze, 2004 óta pedig örökös tagja. Az intézményben Mozart Cosí fan tutte című operájának dirigálásával debütált. Operaházi tagságának negyvenesztendős jubileumára a muzsikusoktól aranypálcát kapott, amelyet ma is páratlan elismerésnek tart.

Az Operaház Székely Bertalan termében (MTI Fotó: Kollányi Péter)

Pályafutása során több mint nyolcvan operát és balettet vezényelt, számosnak az ősbemutatóját is. Élete legmeghatározóbb szerzői Bach, Mozart és Verdi. Egy korábbi nyilatkozata szerint máig Erkel Ferenc Hunyadi László című operája áll a szívéhez legközelebb, a balettek közül pedig Prokofjev Rómeó és Júliája, Seregi László koreográfiájában. 

A Bazilika előtt is vezényelt már (MTI Fotó: Honéczy Barnabás)

A szimfonikus zeneirodalom jelentős részét is vezényelte. Különösen közel áll hozzá a bécsi klasszicizmus, a romantikus olasz muzsika és a magyar zeneszerzők, Erkel, Liszt, Bartók és Kodály művei. Mint mondja, Bach Máté-passiójához csak ötvenéves kora után mert hozzányúlni. Sikeresen vendégszerepelt Európa szinte valamennyi országában, Amerikában, Venezuelában, Japánban, Thaiföldön és Kínában is; ha teheti, minden programba beilleszt magyar alkotásokat is. Több önálló hanglemeze is megjelent.

Szakmai hitvallása egy Liszt-mondás: „Egy művész ne úgy álljon a zenekar és a közönség elé, mint egy elítélt a bírái elé, hanem mint egy pap a gyülekezet elé."

Öltözőjében előadásra készülve (MTI Fotó: Kollányi Péter)

Munkásságát 1976-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1989-ben érdemes művész lett, 2000-ben Artisjus-díjat, 2002-ben Komor Vilmos-emlékplakettet, 2003-ban Bartók–Pásztory-díjat kapott. A Kossuth-díjat 2011-ben, a Gramofon-díjat 2014-ben vehette át. 2016-ban megkapta a Prima Primissima díjat, 2018-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést. A Bartók Rádió Zenei Díját épp tavaly nyerte el Az év életműdíjasa kategóriában. Varázspálca címmel 2013-ban portréfilm készült róla. A családi hagyományt öt gyermeke közül többen is folytatták – két fia szintén a művészi pályát választotta. A Maestró ma ünnepli 85. születésnapját. Isten éltesse!

A Virtuózok című zenei tehetségkutató döntőjének főpróbáján (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Kedves Olvasók, tekintsék meg Verdi Traviata című operájának 1980-as televíziós keresztmetszetét Medveczky Ádám vezényletével: https://s.mtva.hu/i5GI6h56

A Nemzeti Archívum legkorábban létrejött gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait, amelynek segítségével a fenti írás is készült, itt olvashatják.

Borítókép: A Zeneakadémián (MTI Fotó: Czimbal Gyula)

Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 343 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!