Bár szülei nem rajongtak az ötletért, ő mégis a zenei pályát választotta. A Külkereskedelmi Főiskola hallgatójaként 20 évesen, 1967-ben a Pol-beat fesztiválon elnyerte a legjobb férfi előadónak járó díjat. A siker után így nyilatkozott: „Hatéves koromtól zongorázni tanultam, és alig voltam hétéves, amikor zeneszerzéssel is megpróbálkoztam. Néhány évvel ezelőtt a tánczene felé fordultam, kb. 30-40 számot komponáltam, amelyből néhány a Magyar Rádiónak köszönhetően lett népszerű.”
Nincs olyan emberi érzés, tapasztalat, amit fel ne dolgozott volna szerzeményeiben. Szerelem, szeretet, család, barátság, vagy a szakítás, magány és halál mind-mind szerepelnek a dalaiban. Ezek olyan érzések, amelyek mindannyiunk életében jelen vannak életünk során. Máig egyedülálló hihetetlen sikere talán ennek is köszönhető, hogy könnyű azonosulni a slágereivel.
A XX. század egyik legkiemelkedőbb talentuma Elvis Presley hatására kezdett el énekelni, és a világhírű énekes nagy hatással volt a zenei stílusára is. Érdekesség, hogy Máté Péter eleinte kicsit gátlásosan énekelt magyar nyelven, mert jobban ki tudta fejezni magát angolul. Később aztán egy szál zongorával olyan hangulatot teremtett, mintha egy többtagú nagyzenekar állt volna mögötte, csak úgy áradt belőle a muzsika, amikor elkezdett énekelni. A mindig tökéletességre törekvő előadóművész hihetetlen átéléssel tudta átadni dalainak mondanivalóját, és ma sem telik el úgy hét, hogy a rádiók ne sugároznák a slágereit. Az Egyszer véget ér, a Most élsz, az Azért vannak a jóbarátok, a Hull az elsárgult levél, vagy az Egy darabot a szívemből című dalokat ma is sokan ismerik és dúdolják.
Tehetségére külföldön is felfigyeltek, amikor az írországi Casabari fesztivál sikere után egy kiadó külföldi szerződést ajánlott a zenésznek. Máté ránézett a szövegírójára, S. Nagy Istvánra, és egyszerre mondtak nemet a felkérésre. Hazafelé repülve aztán kitalálták, hogy miután megérkeznek, írnak egy dalt arról, milyen lett volna, ha Máté igent mond a külföldi lehetőségre. Így született meg az Elmegyek című dal, ami nemcsak nálunk, hanem világszerte is óriási sikereket ért el, miután Nicolas címmel Sylvie Vartan átdolgozta és franciául előadta a szerzeményt.
Rövid alkotói időszaka igen termékeny volt, a két musical és közel 150 dal bohém életű szerzője fájdalmasan fiatalon, 37 évesen 1984-ben hunyt el. 2018-ban a róla elnevezett díjat az énekes-zeneszerző emlékére alapították, és minden évben március 15-én adományozzák a könnyűzene és dzsessz területén nyújtott kiemelkedő előadóművészi tevékenységért. A díj létrehozásának indoklása szerint azért Mátét választották névadóként, mert a zenész élete bizonyítja, hogy a tehetség sok évtizeddel az alkotó halála után is utat talál az emberekhez, a legfiatalabb generációkhoz is.
Máté Péter az Ott állsz az út végén és a Minden szónál többet ér egy dal című szerzeményeit a Retrock című sorozatban láthatják az m3.hu-n, tartsanak velünk!
Borítókép: 1980-ban a Magyar Rádió stúdiójában. Készítette: Hámor Szabolcs, tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 279 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.