Tengerre, magyar!

Nincs tengerünk, mégis létezett magyar tengerhajózás. Korábban, az Osztrák-Magyar Monarchia idején Fiuméből (ma Rijeka) az Adria Tengerhajózás Rt. gőzősei rendszeresen járták Amerika, Ausztrália, Afrika és a Távol-Kelet kikötőit. Fiuméig azonban szárazföldön vagy vasúton kellett eljuttatni az árut. Ahhoz, hogy Budapestről indulhassanak hajók a tengerek felé, a Duna alsó szakaszát is szabályozni kellett. Trianon után egy új hajótípussal, a magyar tervezésű, gyártású és üzemeltetésű Duna-tengerjárókkal szállították a teherárut a Csepeli Szabadkikötő és a Fekete- valamint a Földközi-tenger között.

1934. elején a magyar királyi kereskedelemi miniszter utasítására a Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság (MFT RT.) a Kelet felé irányuló magyar árukivitel fellendítése érdekében az átrakodás nélküli, közvetlen Budapestről kiinduló szállításra rendelt meg a Ganz Hajógyár Rt.-nél egy Duna-tengerjáró hajót. A Budapest 1934. október 6-án indult el az első tengeri körútjára a Földközi tenger keleti medencéjébe, Alexandriába.

1936-ban megépült a Budapestnél nagyobb hordképességű és korszerűbb Duna-tengerjáró, a Szeged, és folyamatosan bővült a flotta a Tisza, a Kassa, a Kolozsvár és az Ungvár motorhajókkal. Sajátos felépítésük miatt ezek alkalmasak voltak alacsony, illetve magas folyami vízállás mellett, erős sodrású szakaszokon árral szemben is haladni, és kellően „tengerállóak” voltak.

A II. világháború a magyar kereskedelmi flottát is megtizedelte. Az 1936-ban alapított Duna Tengerhajózási Rt. (Detert) hajói közül megmaradt négy Duna-tengerjáró a megalakuló Magyar-Szovjet Hajózási Rt. (Meszhart) tulajdonába került, a Közel-Kelet kikötőibe szállítottak. A Ganz Hajógyárban újrainduló építés során háborús jóvátételként, kelet-európai megrendelésre Budapesten több mint száz 1100-1300 tonnás tengeri hajót készítettek. A hajógyár 1955-től 1967-ig évente folyamatosan bocsátotta vízre új fejlesztésű hajóit, köztük 11 Duna-tengerjárót és kilenc tengerjárót. A Ganz 1993-ban építette meg utolsó tengeri hajóját német megrendelésre.

 A II. világháború után kifejlesztett új hajóosztály első példánya és névadója, a Hazám 1958-ban épült. Ezek a hajók megnövelt befogadóképességgel, dízelmotorokkal és kettős fenékkel készültek. A kisebbek a Dunán feljöttek egészen Csepelig, a nagyobbak, mint a Vörösmarty, a Radnóti, vagy a Csokonai általában Amszterdamban állomásoztak, bérfuvarozást végeztek. A flotta az 1990-es évek végére kiöregedett.

Az 1980-as években közel kétezer magyar tengerész dolgozott a MAHART-nál. A huszonegy magyar lobogójú tengerjáró közül a legnagyobb, a flotta zászlóshajója a tizenötezer tonnás Vörösmarty volt, 2000-ben adták el és darabolták szét.

A fénykorát élő Vörösmartyról és a magyar tengerhajózásról a Magyar Televízió 1981-ben készített izgalmas, négyrészes útifilmsorozatot Tengerre, magyar! címmel. A tengerjáró hajó fedélzetén elkísérték a magyar hajósokat az amszterdami rakodástól a távol-keleti célállomásig. Megismerhettük a hajó kapitányát és legénységét, és a holland hajózási vállalkozót, a hajós útinapló pedig az út közben érintett állomások életébe is bepillantást nyújt.

BORÍTÓKÉP: A Mahart Petőfi tengerjáró hajója. A Tengerre magyar! című tévésorozat a Petőfi és a Vörösmarty tengerjárók találkozását is megörökíti a Földközi-tengeren. MTI Fotó – Reprodukció. Tulajdonos: MTVA Fotóarchívum. Azonosító: MTI-FOTO- 749236

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 303 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.