Anyja Gundel-lány volt. Csoda-e, ha gyerekként ott őgyelgett a Városligetben?! Önéletírásának Zoo, a csodák csodája című fejezete tanúskodik arról, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert örök, megunhatatlan kedvence maradt. „Úgy hiszem, tőlük tanultam játszani. Halkan bevallom: az Állatkert csoda-színház. Boldogság-színház, amelyre azóta is vágyom” – írta ugyanitt. Jóllehet a veszteség érzésével már egészen korán szembesült, hiszen édesapja korán elhagyta őket, és a világháborút is át kellett vészelniük, a felhőtlen gyerekkori élményekből, amelyek a „lizsé” békebeli világához kötötték – söröslovak, konflisok, perecesek, kék-fehér tejeskocsik, verklik és koldusok – később mégis tudott színészként is töltekezni.
„Ez a renaissance formátumú, sok emberi hibával, túlzással, érzékenységgel riasztó és terhelő, de iszonyúan vonzó egyszeri tünemény, ez a tökéletes színházművész. Miért nincs állandóan színpadon?” – írta róla a pályatárs és jó barát, Mezei Mária. De nem csak jó barátok vették körül: rendezőkkel, igazgatókkal, pályatársakkal is gyakran konfliktusba került. Ilyenkor jöttek a fegyelmik és felmondások, verekedések és eltiltások. Amikor dolgozott, mindig a teljes kapacitását lekötötte: reggel rádió, délelőtt színpadi próba, délután-este előadás, éjjel filmgyár. Volt, hogy három-négy darabot vitt egyszerre. Latinovits halálakor nevelőapja arról beszélt, a tragikus vég szinte törvényszerű egy ilyen lobogó élet után.
Rengeteg filmben játszott, mégis a színpadi lét volt igazán fontos számára. Személyes és közösségi ambícióit idővel a színjátszás önmagában egyre kevésbé tudta kielégíteni: rendezni akart. A Vígszínházban hiába kért lehetőséget, elutasították. „Köd telepedett a színházra. Ellepte a színpadot, gomolyog a nézőtéren. Jó lenne – ködszurkálóként – fényt hasítani, de legalább agresszív kérdőjeleket vésni ebbe a szélcsendes káoszba.” – írja vitairatnak is beillő esszéjében. Álma végül Veszprémben valósult meg: a ’70-es évek elején két évadot töltött a színháznál, és ez idő alatt két színháztörténeti jelentőségű előadást rendezett. Érdekes módon a társulatból senki nem találta Latinovitsot összeférhetetlennek: színészei visszaemlékezésükben kiemelték profizmusát, humánumát, pedagógiai érzékét. A közös munka minden bizonnyal folytatódott volna, azonban a hatalom szemét szúrta a színpadra állított darabok éles, szatirikus társadalomkritikája. Latinovitsnak mennie kellett Veszprémből, és nem rendezhetett többé.
Kivételes versmondó, mély gondolatisággal dolgozó rendező, érzékeny színész: sokoldalúságára jellemző, hogy több műfajban is aktívan jelen volt. A legkevésbé sem tartotta magát megközelíthetetlennek, érdekelték a fiatalok kezdeményezései. A frissen alakult Kaláka együttessel is dolgozott együtt, maga kereste fel őket az öltözőjükben egy fellépés után. Halálának 50. évfordulóján egy olyan tévéjátékkal emlékezünk rá, amelyben szívének kedves partnerekkel, Ruttkai Évával és Páger Antallal dolgozhatott együtt.
Kedves Olvasók, tekintsék meg a Komédia a tetőn című filmdrámát Latinovits Zoltán főszereplésével az m3.hu-n!
Borítókép: A Bánk Bán felvételén (MTI Fotó: Patkó Klári)
Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 341 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!