Kurtág György 1926. február 19-én született az akkor már Romániához tartozó bánáti Lugoson. Ötévesen kezdett zongorázni: már kisgyermekként Haydn- és Beethoven-szimfóniák, Mozart-nyitányok négykezes átiratait játszotta édesanyjával. Ezek a közös zenélések inspirációt jelentettek számára, sokan azt mondják, zeneművein később is érződött a kapcsolatteremtés, a másik ember megszólításának szándéka. A családi körön túl életre szóló élményt jelentett számára, hogy tízévesen ott lehetett Bartók Béla koncertjén. Később Temesváron a Bartók-tanítvány Kardos Mártától zongorát, míg Eisikovits Mihály Miksától zeneszerzést tanult. 1946-tól a budapesti Zeneakadémia zongora és kamarazene, majd zeneszerzés szakán Kadosa Pál, Weiner Leó, Veress Sándor és Farkas Ferenc tanítványa volt. Emellett Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence órái is meghatározók voltak számára. Főiskolai évei alatt kötött életre szóló barátságot Ligeti Györggyel, és ugyanebben az időszakban, egész pontosan 1947-ben kötött házasságot Kurtág Mártával, aki egyben alkotótársa is volt. Zongoraművész-zenetanár feleségével, aki 2019-ben hunyt el, számos alkalommal léptek fel együtt.
Diplomáját 1951-ben kapta kézhez zongora és kamarazene, négy évvel később pedig zeneszerzés szakon. Rövid ideig a debreceni operatársulathoz szerződött, majd az ötvenes évek második felében Franciaországban vett részt mesterkurzusokon. Párizsi zenei élményei hatására újragondolta zeneszerzői elképzeléseit: az Opus 1. számot 1959-es első Vonósnégyese mögé írta le. (Korábban is születtek kompozíciói, mint az 1953-as Koreai kantáta és az 1954-es Brácsaverseny.) Ezt követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, majd az Országos Filmharmónia szólistáinak korrepetitora volt, 1967-ben lett a Zeneakadémián Kadosa Pál tanársegédje, később a kamarazene tanszék legendás tanára. 1993 után Berlinben, Bécsben, majd 2002-től Franciaországban élt és alkotott feleségével, a házaspár végül 2015-ben költözött haza Budapestre.
Kurtágot pályája során nevezték már „maximalista miniatüristának” avagy „a legkevesebb hangjeggyel a legkifejezőbb hatást elérő” zeneszerzőnek is. Szóló- és kamaradarabokat, kórusműveket és nagyzenekari kompozíciókat egyaránt jegyez. Elsősorban a kamarazene területén alkotott teljesen újat: szinte minden más kortárs komponistánál jobban hangsúlyozza a zenetörténeti hagyományok folyamatosságát. Műveit a rendkívüli koncentráció, az eszközök és a forma tömörsége, gazdaságossága jellemzi.
A hatvanas években első magyar zeneszerzőként komponált cimbalomra kamarazenét (Nyolc duó), majd 1968-ban született a Bornemisza Péter mondásai (Concerto szopránra és zongorára). A klasszikusokat eredetiben olvasó Kurtág szívesen fordul irodalmi alapanyaghoz, így született például a Négy dal Pilinszky János verseire – a legenda szerint a költővel való közös pálinkázás során. Szintén az irodalomból inspirálódott A boldogult R. V. Truszova üzenetei (Dalos Rimma orosz nyelvű verseire), a József Attila-töredékek, a Nyolc kórus Tandori Dezső verseire, a Kafka-töredékek, valamint az Anna Ahmatova verseire írt dalciklus. 2009-ben első amerikai fellépésén adta elő feleségével a washingtoni Kongresszusi Könyvtár felkérésére írt, Bartók előtt tisztelgő művét.
Első operája, a Samuel Beckett A játszma vége (Végjáték) című művéből készült Fin de partie, melynek ősbemutatóját 2018-ban a milánói Scalában tartották, s elnyerte az International Opera Awards díját a világpremier kategóriájában. A kétórás zenemű, amelyen csaknem tíz évig dolgozott, a „miniatúrák mesterének” tartott Kurtág leghosszabb alkotása, amelyet 2023-ban mutatták be Magyarországon.
Műveinél csak a kitüntetéseit nehezebb felsorolni: pályafutása során szinte minden jelentősebb hazai és külföldi kitüntetést bezsebelt. Háromszor kapta meg az Erkel Ferenc-díjat és kétszer a Kossuth-díjat (1973, 1996). 1980-ban érdemes művész, 1984-ben kiváló művész címmel és Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal tüntették ki. 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje kitüntetést, 2005-ben a Magyar Művészetért díjat vehette át, majd 2009-ben megkapta a magyar kultúra követe címet. 2016-ban a Zeneakadémia örökös professzori díszoklevelet ajándékozott neki. Századik születésnapja alkalmából a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem díszdoktorává avatta.
Kurtág Györgynek, a kortárs zene világhírű alakjának tiszteletére február 15-én többnapos fesztivál kezdődik a Budapest Music Center (BMC) szervezésében, ennek keretében mutatják be a zeneszerző Die Stechardin című új, egyfelvonásos operáját és a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmet.
Kedves Olvasók, tekintsék meg a „Virág az ember…” című portrévázlat első részét Kurtág Györgyről február 18-án este, a második részét pedig február 19-én este az m3.hu-n! Szintén ajánljuk figyelmükbe a Kurtág György: Játékok zongorára című zenei műsort február 19-én este az m3.hu-n!
Borítókép: Kurtág György mesterkurzust tart. Készítette: Kollányi Péter. Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 334 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.