Közvetlenség a képernyőn keresztül

Születésnapján köszöntjük Kudlik Júlia televíziós műsorvezetőt, bemondót, a Magyar Televízió örökös tagját.

Cikksorozat: Kultúrsnack

2024.07.14
2 perc

Mélyen zengő bársonyos hangjára, csillogó tekintetére valamennyi néző felfigyelt. 1963-ban kezdett a Magyar Televíziónál dolgozni, és 1965-től már ő vezette a Delta című tudományos híradót. Munkája során élőben láthatta a holdra szállást, de ő kölcsönözte a Magyar Honvédség MiG–21-es vadászgépein megszólaló fedélzeti figyelmeztetőrendszer hangját is. Televíziós karrierje mellett remek szakács volt, és büszkén vállalta, hogy szívesen végzi el otthon a házimunkát is.

Kudlik Júlia, a Magyar Televízió bemondója (MTI Fotó: Naszályi Kornélia)

1945-ben született Budapesten, ahol érettségi után ügyelői állást kapott az MTV ifjúsági osztályán. Eredetileg színésznő szeretett volna lenni; később, ügyelőként felvételizett a Magyar Rádióba, de közben a tévében is meghallgatták, és bár még nem felelt meg az összes követelménynek, megelőlegezték neki a bizalmat. A felkészülési folyamat után 1964. február 29-én, szökőnapon láthatták először a képernyőn. Akkor még nem is sejtette, hogy ezzel kezdetét veszi egy olyan karrier, amelynek során harminc évig lesz a Delta műsorvezetője, mellette konferálja a Táncdalfesztivált, és Antal Imrével vezeti többek között a Röpülj páva népzenei vetélkedőt.

Készülődés az adásra (MTI Fotó: Hámor Szabolcs)

Már dolgozott, amikor esti tagozaton bölcsészdiplomát szerzett, valamint angolból és spanyolból középfokú nyelvvizsgát tett. Életútját meghatározta, hogy kérdező típus. Készséggel kérdezett és tanult kollégáitól, de arra mindig nagyon vigyázott, hogy ne hasonlítson senkihez és önmaga maradjon a kamera előtt is. Pályafutása elején még nem volt súgógép, így megtanulta a szöveget, mert sokkal emberibbnek érezte, ha nem a papír fölé hajolva látják. Arra törekedett, hogy a nézőkkel kapcsolatot alakítson ki, hogy közvetlensége révén a képernyőn keresztül is meg tudja szólítani a közönséget.

A bemondónő 1979-ben (MTI Fotó: Hámor Szabolcs)

Borítókép: Kudlik Júlia 1976-ban. Készítette: Naszályi Kornélia. Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.