Édesanyja moziüzem-vezető volt, így sokkal több filmet látott, mint kortársai. Iskola után, leckeírás helyett is sokszor a gépházból leste a filmeket. Harminckétszer nézte meg a Rákóczi hadnagya című játékfilmet, de soha nem gondolta volna, hogy Bitskey Tiborral egyszer kollégák lesznek. Óriási Elvis-rajongó, emellett főleg az operát szereti. Legnagyobb szerencséjének azt tartja, hogy még elkaphatta a magyar színjátszás nagy korszakának utolsó szeletét, a főiskola után a Vígszínházban olyan kollégái voltak, mint Páger Antal, Bulla Elma, Bilicsi Tivadar, Sulyok Mária, Ruttkai Éva, Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Básti Lajos…
Leghíresebb filmszerepei közé tartozik az Egri csillagok Bornemissza Gergelye és a Kárpáthy Zoltán címszerepe. Mindkét filmet Várkonyi Zoltán rendezte, és partnernője mindkét alkotásban Venczel Vera volt, aki a művész húgának osztálytársnőjeként régi ismerőse volt, és a valóságban csupán jó barátság fűzte őket egymáshoz. A nők rajongását mindig nagyra tartotta és megbecsülte. Előfordult, hogy húszezer levelet is kapott egy szerepe kapcsán.
Szerencsés alkatnak vallja magát, aki tud örülni annak, ami van és nem azon kesereg, ami hiányzik. Három gyermek édesapja és négyszeres nagypapa. Saját bevallása szerint százhúsz évre tervez, derűlátását édesanyjától örökölte. Kívánjuk, hogy teljesüljön a vágya! Isten éltesse még sokáig a színművészt!
Az m3.hu műsorkínálatában a Csevegés című riportműsorban láthatnak beszélgetést a színművésszel, ide kattintva: https://s.mtva.hu/MHH5r1Di
Tekintsék meg a Nemzeti Archívum képgalériáját, amelyben még több képet találnak Kovács Istvánról, itt: https://nemzetiarchivum.hu/bookmarks/collections/3OZtmIBNtqe4Bu3L
Borítókép: Kovács István színész, rendező, az 1960-as évek és 70-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb színésze. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 327 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.