A fekete lakkcipők tovább táncolnak

„A zene nem változtatott meg, olyan korán kezdtem, hogy már nem is emlékszem, hogy a zene előtt milyen voltam.” – vallotta egyszer a rock and roll magyar királya, Komár László, aki ma tíz éve hagyta hátra rajongóit.

Karakter

2022.10.17 | olvasási idő: kb. 3 perc


A „pesti gigolo” Elvis Presley felvételeinek hatására kezdte 17 évesen az éneklést. Úgy megtetszettek neki a dalok, hogy még az utcán is ezeket dúdolta. Barátai biztatására ment el az addig instrumentális zenét játszó Tacskó zenekar próbájára, akik meghallgatás után nyomban bevették az ifjú énekest. Az 1962-ben Scampolóra átnevezett banda sikereit annak köszönhette, hogy elhozta a magyar fiatalság számára az új „őrületet’”, vagyis a rock and rollt. 

Az énekes 1981-ben (MTI Fotó: Bara István)

A Scampolo kényszerű feloszlása után a Dogs, majd a Sprint zenekarokban folytatta karrierjét a gyakran magyar Elvisként emlegetett művész. A Sprinttel belekóstolhatott a színház világába is, amiről így nyilatkozott egyszer: „Életem nagy lehetősége volt, hogy bekerülhettem a Vígszínházba. Mi is a Sprint - játszottunk százhúsz előadásban Déry Pós Presser-Adamis „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című popmusicaljében. A színház atmoszférája nagy hatással volt és van rám.”

Részlet a Mondd kis kócos című dalból

A rock and roll mellett countryt is játszó Sprint kifulladását követően Komár László 1979-től kezdett szólókarrierbe. Legnagyobb slágerei a No miss, a Mambo Italiano, a Pesti gigolo, a Húsz év múlva, a Mondd, kis kócos és a Táncoló fekete lakkcipők ezután születtek. Utóbbi dalhoz az inspirációt egy akkoriban hatalmas kincsnek számító kézen-közön beszerzett fekete-fehér lakkcipő adta, de kevésbé hangzott volna jól, hogy „táncoló fekete-fehér lakkcipők”, így rövidült a dalszöveg refrénje egyszerűen feketére.

2011-ben a Hungaroton Életműdíj átvételekor (MTI Fotó: Soós Lajos)

Elvis Presleyhez fűződő kapcsolatáról így nyilatkozott egyszer: „Állatira tetszett, amit csinált, és mint kiderült, a felsoroltak közül ő volt a legfiatalabb. Jó pár hónap eltelt, mire képről is megismerhettem, megnézhettem, hogy hogy is néz ki ez a pasi, aki tényleg fantasztikusan énekelt. A többiekkel szemben az volt az ő előnye – ezt a mai napig fenntartom -, pontosabban ettől lett ő az, aki lett, és ezért ő a király, merthogy nem volt egysíkú.” 
Komár László haláláig csodálta a rock and rollt és mindazt, ami vele járt, így nem meglepő, hogy utolsó útját az Új köztemetőben stílusosan egy rózsaszín Cadillacken tette meg 2012 novemberében.

Borítókép: Komár László rock and roll énekes MTI Fotó, Készítette: Hámor Szabolcs Tulajdonos: MTI Rt. Fotóarchívum Azonosító: MTI-FOTO-896784

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 320 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

Határtalan cinkosság, ami összeköt bennünket

Milyen jó, ha számíthatunk egymásra! Önöknek mi a kedvenc testvértörténetük? Vidám lapozható fotóválogatás a testvérek napja alkalmából.

A magyar úszás napja

Az úszás az ókori görögöknél a műveltség fokmérője volt, ma egyszerre sport, kikapcsolódás, edzés, és az egészség megőrzésének egyik legjobb módja.

A színész, aki a telefonkönyvet is megénekelte

Mackós bája, virtuóz szövegmondása a legnagyobb nevettetők közé sorolta. Huncut tekintete fölött címerként virító kopaszságával a 110 éve született Kazal László a magyar komikusok táborának – termetében is – kimagasló egyénisége volt.

„Isten áldásával!”

Így köszöntötték az Abigél sorozat Zsuzsanna testvérét alakító ma szülinapos Piros Ildikót, aki édesanyja beteljesületlen álmát váltotta valóra karrierjével.